Az Oktatói Hálózat petíciója

Péleusz Oktatási Központ!

/ #38 Hozzászólás

2015-11-30 13:12

Az egyetemi oktatók jobb ha kussban maradnak- főleg az ELTE oktatói!
Amíg olyan szakmákat tanítanak amik nem piacképesek, amíg olyan diákokat bocsájtanak ki akiknek nincs a kezükben a diplomájuk, mert nem beszélnek idegen nyelveket, addig jobb ha kussolnak!
Majd ha felszámolták a Hallgatói Hálózatot saját berkeikben akik terrolistákkal kokettálnak, meg nyelviskolákat mószerolnak be és az ultrákat is fikázzák majd akkor dumáljanak. A HaHa még magát az ELTE-t sem kímélte- pedig ott született meg az egész szervezet. A két éve lebukott nyelvvizsgagyár egy az egyben az ő művük- minek következtében még az ELTE-ITK és sok vidéki nyelviskola jó híre is veszélybe került. Most ártatlan közfeladatot ellátó embereket hurcolnak meg csak mert találtak egy listát az állítólagos vevőkről. A Hadkötelezettséget Ellenzől Ligáját is a felsőoktatás termelte ki, azzal, hogy azt tanítják nekik, semmiért nem kell megdolgozni és nincsenek kötelezettségeik csak jogaik.

Az egyetemi oktatók inkább húzzák meg magukat és tegyék a dolgukat és örüljenek, hogy van még munkájuk. Majd ha létrejön a Budapest Tudományegyetem és bezárják a vidéki fiók egyetemeket akkor majd nézhetnek.
A sok semmirekellő magát értelmiséginek képzelő egyetemista majd szépen a seregben meg a kötelezően elő írt közmunkán megtanulja majd a rendet. Nem jár majd mindenkinek autómatikusan érettségi és diploma.
El jön hamarosan az idő mikor majd csak hazaszerető szorgalmas önfeláldozó diákok járhatnak majd az egyetemekre és nem az állam pénzén tanuló majd külföldre menekülő krumpli sütögetők aki még magyarul sem tudnak sok esetben és úgy rúgdossák át őket kettesekkel!

Nyelviskolán újjászületése pont a HaHa munkássága miatt hiusult meg a közelmúltban!



Péleusz Oktatási Központ - Vác