Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #45192015-11-20 16:11Na akkor az eddigi 6 millió alattiaknak semmi sem jár már - hisz őket a fiktívek alapján kártalanították eddig is, sőt ha nagyon szabályosak akkor még akár vissza is vehetnének a hozamok miatt akinél ez felmerül - az új törvénytervezet szerint. Azok járhatnak "jobban", akiknek 6 millió fölött volt a befektetése, rövid ideje ügyfelek (azaz minimális hozamot gyűjtöttek eddig) valamint a kötvényeik sorozatában igen sok a fiktív. A valós kötvényesek, legyenek 6 millió alatt vagy felett azok megint ráfáznak a tervek alapján. (azok is akik régóta ügyfelek, s a hozamokat nem kivették hanem újra beforgatták, hisz a hozamok ezek szerint teljesen elvesznek) Nemigen segít ez a törvénytervezet senkin sem ebben a formában. Eleve ha a 70 milliárd valós kötvény után nem akarnak fizetni, akkor az eddig hátralevő 100 milliárdnyi kifizetendőből ezt levonhatjuk, majd még a hozamokat is visszamenőlegesen levonjuk akkor lesz is valamennyi kifizetés meg nem is... inkább ez utóbbi. Na jó, várjuk meg a végleges törvényt, de jelenleg ez arra jó, hogy el lehessen mondani, hogy mostmár nem csak 6 hanem 30 millióig lettek kifizetve a károsultak. Közbe ha valakinek van 20 millió QFF-es kötvénye, akkor pontosan eddig is, s ez alapján a tervezet alapján is 0 Ft kártérítést kap - csak mert azt a kötvényt választotta annó. Nekem pld 7.5 millióval tartoznak még, ebből valós kötvény kb 5.8 millió. Azaz elvileg kaphatnák vissza 1.7 milliót még a tervezet alapján, HA nem vonnák le a hozamokat még, mert ebben az esetben még akár az is előfordulhat, hogy a végén még nekem kell majd BEFIZETNEM, mivel az eddigi hozamaim többek voltak, mint a tervezet alapján számolt 1.7 millió megítélt kártalanítási összeg... |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Otthonápolási Díj Emelés!!
349 Létrehozva: 2025-08-18
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
819 Létrehozva: 2025-07-30
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
477 Létrehozva: 2025-07-30
Támogatás Karvaj Diána pedagógus asszisztens mellett
126 Létrehozva: 2025-08-08
218-as a Solymári Auchanhoz
117 Létrehozva: 2025-08-20
Ne hagyjuk láthatatlanná válni a felnőtt autistákat Magyarországon!
211 Létrehozva: 2025-07-31
Dzsúdlós Pandora charm
245 Létrehozva: 2025-07-18
Szurkolók Hangja !
77 Létrehozva: 2025-08-17
STOP tűzijáték Veresegyház!
68 Létrehozva: 2025-08-17
PETÍCIÓ a belső-erzsébetvárosi sétálóutcák bevezetése és a forgalmi rend jogsértő megváltoztatása ellen
143 Létrehozva: 2025-07-06
Traff Park Visszahozása
1207 Létrehozva: 2025-07-29
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1857 Létrehozva: 2025-07-18
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1091 Létrehozva: 2025-07-16
Shawn Mendes Koncert sziget’26
50 Létrehozva: 2025-08-17
Gyepmesteri tevékenységi kör F. Imre felfüggesztése Makò valamint Hòdmezövàsàrhelyen!
12623 Létrehozva: 2024-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
470 Létrehozva: 2025-04-30
Támogatom a biológiai szúnyoggyérítést Szigetmonostor-Horányban
80 Létrehozva: 2024-06-25
Heves, Heves város Gyorsétterem
176 Létrehozva: 2025-08-04
Bring Back Budapest Parádé
24 Létrehozva: 2025-08-16
A kassai magyar oktatás jövője
1107 Létrehozva: 2025-07-04