Tiltakozunk az EMMI "menza rendelete" ellen!
Vendég |
/ #92015-10-15 10:22Bár nincs iskolás korú gyermekem, mégis lenne a dologhoz egy-két gondolatom és alá is fogom írni. Az első mindjárt az lenne, hogy ahány féle sót lehet kapni az üzletekben, annyi féle a sózó ereje, van amiből 3 kanállal lehet elérni azt az ízhatást, mint egy másikból egy csipettel. Ezért elég nagy baromságnak tartom súlyra tenni egy ételbe a sót. A só egy másik nagyon fontos funkciója a további ízek felerősítése, így a sótlan étel emelett még íztelen is. A második dolog pedig a rendszertelen evés kérdése: Ha a gyerekek nem eszik meg az ebédet, alig esznek egész nap, kirámolják a hűtőt este otthon, ez a felnőttkori elhízás és 2-es típusú diabétesz előszobája. Ami a zsír kérdést illeti, ma már erről a tudománynak sem egységes az álláspontja, az egészséghez pedig a szervezetnek szüksége van zsírban oldódó vitaminokra, főleg egy fejlődő szervezet esetében. Inkább a margarint és egyéb hidrogénezett növényi olajokat kéne kerülni. Az étkezésnek ideális arányban kell tartalmaznia fehérjét, zsírt és szénhidrátot, csak ennek a minősége nem mindegy. Egy pohár joghurt és egy zsemle, főleg ha fehérlisztből készült, nem igazán ideális étkezés. Főleg, hogy a gyerekek egy része a tehéntej laktóz tartalmára érzékeny. Tízóraira, uzsonnára akár valami gyümölcs sokkal egészségesebb lenne számukra.
|
|
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4755 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2655 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1764 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1604 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2469 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
968 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
700 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
457 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
410 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
295 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
262 Létrehozva: 2025-06-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3446 Létrehozva: 2025-06-06
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
299 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19