Összefogás a Quaestor-ügy károsultjaiért - "Nem hagyjuk!"


Vendég

/ #158

2015-10-10 16:09

A párommal elvesztettük az életünk során megtakarított összes pénzünket. A fiam is károsult az egyetemi ösztöndíját gyűjtögette össze.
Ennek a jelentőségét csak az nem tudja igazán átérezni, akinek havonta befolyik több százezer, sőt sokaknak millió forint. Mi a minimálbér közeli fizetésünket kuporgattuk össze, így már nem lesz idő és erő, hogy mindezt pótolni lehessen a nyugdíjas korunkig. A semmi elé nézünk, pedig soha nem szórtuk a pénzt, és kölcsönt se vettünk föl. Azóta munkanélküli lettem, fiam se kap munkát. Tragédia...nem tudom, mi lesz, ha a jogos követelésünket nem kapjuk vissza! Beletörődni nem fogunk, az biztos, minden követ megmozgatunk! A lopott pénz visszajár! Mert ezt nem a befektetési kockázat miatt "buktuk el", ahogy sokan kárörvendően állítják, hanem egy szándékos cégcsőd következtében tűnt el! Az MNB felügyeleti szerve évekig nem vizsgálta érdemben a visszaéléseket. Aztán egy előre időzített pillanatban kimenekültek a Q H vezetői. A mai napig nincsenek börtönben a felelősök. Kormánykörök bennfentes kereskedéssel időben - sőt, idő után - kimentették a pénzüket, minket meg kifizettek egy be nem tartott QKA törvénnyel, meg a kötelező Beva kártérítésnek a töredékével, amit fiktív-nem fiktív alapon még arányosítottak is. Magyarán sokan egy fillért se kaptak eddig. Felháborító aljasság! Követeljük az állam által hozott hatályos törvény azonnali végrehajtását!