Legyen újra kétirányú a kecskeméti Czollner tér!
Vendég |
/ #262015-10-09 17:03Tisztelt barátaim, nagyon becsülöm azt hogy ilyen elszántsággal álltok ki az igazatokért. Az Erkel utcában lakom, és ha valaki elszenvedi ennek a döntésnek a következményeit az én vagyok meg az a több száz ember aki szintén itt vagy a Katona József utcában. Ez a döntés már a kezdet kezdetétől nagyon bűzlött. Az egymást követő riportok és már országos lapban is megjelenő cikkek rögtön rávilágítottak arra hogy mi is van a háttérben. Ez az ügy kezdetben csak az önteltségről szólt, majd a dölyfösségről is. Pedig ezek a biblia szerint is a hét főbűn közé tartoznak. Emberek vagyunk, sokszor hozunk rossz döntéseket. Ez nem gond. A gond akkor kezdődik amikor nem vagyunk képesek belátni a hibánkat és konokul ragaszkodunk hozzá. Ha pedig ezt olyan emberek teszik akik a közösséget kéne hogy szolgálják - hiszen a közösség bizalmából vannak fontos pozíciókban - nos az nagyon demoralizáló. Ilyen arcátlanul nem szabadna az egyéni érdeket a közösség érdekei fölé helyezni. Ha ez mégis megtörténik, nekünk egyszerű "kisembereknek" nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességünk is kiállni az igazunkért. Ezt hívják civil kurázsinak. Mi az Erkel, illetve Katona József utca lakói is elkezdünk aláírást gyűjteni ez ellen az értelmetlen és önző döntés ellen, csatlakozva Önökhöz egy olyan ügyben, ami ráadásul mind az itt lakó embereket, mind az itt közlekedő autósokat egyesíti. Hiszem hogy közös összefogással újra visszaállíthatjuk ennek a gyönyörű környéknek az eredeti nyugalmát és autós társainkat sem kényszerítik értelmetlen és bosszantó kerülőlőre. Ráadásul ezt a döntést mind gyalogosként, mind biciklisként mind autósként elszenvedem. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5813 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
907 Létrehozva: 2025-04-25
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
457 Létrehozva: 2025-04-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
405 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3712 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
174 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
108 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
88 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6961 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
66 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2315 Létrehozva: 2025-03-04