Legyen újra kétirányú a kecskeméti Czollner tér!


Vendég

#26

2015-10-09 17:03

Tisztelt barátaim, nagyon becsülöm azt hogy ilyen elszántsággal álltok ki az igazatokért. Az Erkel utcában lakom, és ha valaki elszenvedi ennek a döntésnek a következményeit az én vagyok meg az a több száz ember aki szintén itt vagy a Katona József utcában. Ez a döntés már a kezdet kezdetétől nagyon bűzlött. Az egymást követő riportok és már országos lapban is megjelenő cikkek rögtön rávilágítottak arra hogy mi is van a háttérben. Ez az ügy kezdetben csak az önteltségről szólt, majd a dölyfösségről is. Pedig ezek a biblia szerint is a hét főbűn közé tartoznak. Emberek vagyunk, sokszor hozunk rossz döntéseket. Ez nem gond. A gond akkor kezdődik amikor nem vagyunk képesek belátni a hibánkat és konokul ragaszkodunk hozzá. Ha pedig ezt olyan emberek teszik akik a közösséget kéne hogy szolgálják - hiszen a közösség bizalmából vannak fontos pozíciókban - nos az nagyon demoralizáló. Ilyen arcátlanul nem szabadna az egyéni érdeket a közösség érdekei fölé helyezni. Ha ez mégis megtörténik, nekünk egyszerű "kisembereknek" nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességünk is kiállni az igazunkért. Ezt hívják civil kurázsinak. Mi az Erkel, illetve Katona József utca lakói is elkezdünk aláírást gyűjteni ez ellen az értelmetlen és önző döntés ellen, csatlakozva Önökhöz egy olyan ügyben, ami ráadásul mind az itt lakó embereket, mind az itt közlekedő autósokat egyesíti. Hiszem hogy közös összefogással újra visszaállíthatjuk ennek a gyönyörű környéknek az eredeti nyugalmát és autós társainkat sem kényszerítik értelmetlen és bosszantó kerülőlőre. Ráadásul ezt a döntést mind gyalogosként, mind biciklisként mind autósként elszenvedem.

Vendég

#27

2015-10-09 18:00

Kecskemét belvárosának a közlekedése így is nagyon nehézkes, rosszul megtervezett. Ezzel a változtatással csak fölöslegesen megnehezítik az autósok helyzetét, ugyanakkor a környék forgalma így sem lesz kisebb!
Közlekedő

#28 Czollner tér

2015-10-09 19:07

Sajnos a petíció aláírásával semmit nem tudunk megváltoztatni.

Javaslom papiron gyüjtsünk minél több aláirást és ezeket az íveket továbbítsuk az igen tisztelt képviselő alpolgármester úrnak a Czollner téri közlekedési rend visszaállítására.


Vendég

#29

2015-10-09 19:22

Mert ebbeb a városban a főépítész kénye kedvére egyirányúsítja az utcákat, attól függően hogy éppen hol lakik.

Ezek szerint neki mindent lehet.


Vendég

#30

2015-10-10 06:18

Azért írtam alá a petíciót, mert a döntést logikátlannak tartom és engem is zavar a közlekedésben.

Vendég

#31

2015-10-10 06:50

Több esetben használtam az " egérutat "
Szomorú, és értelmetlen döntés.
Vissza kell csinálni !!

Vendég

#32

2015-10-10 08:43

mert az egyenirányúsítás ésszerűtlen

Vendég

#33

2015-10-10 19:29

Az egész városon 47 éve közlekedek, Az utóbbi években a megnövekedett forgalmat a város nem tudja megfelelően kezelni. A jármű forgalom növekedésével párhuzamosan csökkenek a közlekedési utak áteresztő képessége a belvárosban, a belvárosi parkolási lehetőségek is folyamatosan csökkennek, teljesen ellenkezőleg a forgalom növekedésével.
Kovács Attila
6000 Kecskemét, Pablo Casals u.1.

Vendég

#34

2015-10-11 06:12

Mert nap mint nap arra járok és kellemetlenül érintett a lezárás. A kiskőrút a felújítások és fejlesztések miatt állandóan szakaszosan le van zárva, nagyon nagy a dugó. A kisebb utcákon eddig el lehetett slisszanni, de ha lezárják akkor csak a kiskőrút terhelése lesz még nagyobb.

Vendég

#35

2015-10-11 14:40

Naponta azon az utvonalon járok.

Vendég

#36

2015-10-11 15:02

ert arra szoktam közlekedni en is

Vendég

#37

2015-10-12 06:50

talán az lenne a leg jobb forgalom szabályozás, ha a térről CSAK KIFELÉ lehetne haladni


Vendég

#38

2015-10-12 11:14

A forgalom korlátozása az iskolára hivatkozva elég értelmetlen, ennyi erőből a központban a kiskörút forgalmát is meg lehetne szüntetni piarista iskola és az észtéka között, hiszen ott ezerszer több autó közlekedik.

Mivel 2 utcával arrébb nőttem fel, eléggé ismerem ott a forgalmat.
És nehéz lenne azt állítani, hogy elviselhetetlenül nagy lett volna a forgalom. Csóka utca, Magyar utca forgalma sokkal nagyobb, főleg most a változtatás után.

Valószínűbbnek látom azt a nézetet miszerint a téren lakó Öveges László kecskémét főépítészét zavarta a forgalom.
karesz

#39 Re:

2015-10-12 11:25

#18: -  

Valószinű ez a válasz: 
http://ow.ly/Ti5zR


Vendég

#40

2015-10-13 14:34

Az egyirányúsítás egyik indoka, hogy a Czollner téren lévő egészségügyi és oktatási létesítmények "generálják" a nagyobb forgalmat.
Nos mindkét intézmény a tér másik oldalán van, kb 30-40 méterre a most egyirányúsított úttól.
Másrészt teljesen természetes hogy a fenti intézmények nagyobb forgalmat generálnak, ezt negatívumként feltüntetni csakis rosszindulattal vagy egyéni érdekkel a háttérben lehet. Éppen ellenkezőleg, a megközelítésükhöz szükséges legrövidebb út biztosítása a város kötelessége, mivel ez mindenki számára KÖZÉRDEK!!!!!
Ezt korlátozni tehát a KÖZÉRDEK KORLÁTOZÁSA!!!
A döntés egyébként helyismeret hiányról és főleg a téren folyó rutinszerű napi események vizsgálatának szinte teljes hiányáról tanúskodik.
A téren az érintett útszakaszon az elmúlt hetekben megnyitott étterem PARKÍROZÁSI HELYHIÁNYA miatti nyilvánvaló anomália mint indok már csak feltételezés. Ami tény, hogy ezzel az intézkedéssel ez nagyrészt MEGOLDÓDOTT!

Vendég

#41

2015-10-13 15:21

Az eddigi hozzászólásokban (40 db.!) számomra nagyon furcsa, hogy egy sincs, ami a döntés MELLETT érvelt volna, vagy helyeselte volna azt.

Természetesen nem a "döntéshozókra", "előterjesztőkre" gondolok, mert azok igen-igen soványka, ám önbizalomtól és szakértelemtől sugárzó indoklását a médiából ismerjük, hanem azokra a lakókra, autósokra, közlekedőkre, akiket az egyirányúsítás KEDVEZŐEN érintett.

Kiváncsian várnánk ezen polgártársaink vélekedését is!


Vendég

#42

2015-10-13 19:27

A "Hozzászólások"-ban a 40. és 41. pontokban leírtak miatt, vagyis nem értek egyet az egyirányúsítással, a felhozott indokok pedig felháborító tájékozatlanságot és egyoldalúságot tükröznek!

Vendég

#43

2015-10-18 21:32

Mert bosszantanak a hatalmukkal visszaélő emberek, mert én is arra szoktam menni, ha éppen visszafele van utam, mert zavar Kecskemét közlekedési rendje, a sok egyirányúsitott utca teljesen értelmetlenül, a sok fekvőrendőr, ami tönkreteszi az autóinkat, és a több száz parkoló autómata, és a parkolás ára.