Együtt a Budai Campusért!
Vendég |
/ #4212015-05-25 13:36Felháborítónak tartom, hogy a több mint száz éves Arborétiumot - ami egyben az egyetemisták gyakorló helye is - sajnálatos módon tönkre akarják tenni, amelyet egy érdekcsoport kinézett magának. Ki képes az egyetemet felelőtlenül felforgatni és lehetetlenné tenni, ahelyett, hogy örülnének a nemzetközileg is híres egyetemi gyakorlóhelynek, a Főváros csodálatos pihenőhelyének. A Budai Campus és a Corvinus Egyetem presztizsét emeli ez a különleges, csodálatos kert, amely hatalmas kincs, a több mint száz éve és folyamatosan betelepített fáival, bokraival, növényeivel. Pár évvel ezelőtt az egyetem oktatóinak áldozatos munkájával, szakmailag megalapozva az Arborétumot tudományos alapossággal újították fel, ami sok-sok millió forintba került. A Campus könyvtárát szintén modernizálták, teljesen felújították, ugyanígy a központi épületet is. Az egyetemen folyó kutatás és oktatás magasabb színvonalat biztosít a BSC hallgatók részére, mint az ország legtöbb főiskoláján. Kérem, szíveskedjenek gondolkodni, vagy mindent tönkre kell tenni?! Ilyen gazdagok vagyunk, hogy ami jól működik azt kell tönkre tenni?! Egy ember, aki utálja az eszetlen rombolást. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4045 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3393 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2306 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4184 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
786 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
434 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
222 Létrehozva: 2025-04-30
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
256 Létrehozva: 2024-11-25
Fogjunk össze az igazságos békéért!
162 Létrehozva: 2025-06-19
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
111 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Teyföl Teybegríz
62 Létrehozva: 2025-06-17