Miskolci Cementgyár STOP


Vendég

/ #97

2015-05-16 06:16

Zöldekről beszél, mintha egy kötekedő különálló emberfaj lenne. Először is szívesen vagyok zöld mint kék mondjuk a fuldoklástól. Másod sorban a zöldnek mondott emberek aggódnak saját gyermekeik és a környezetük védelméért. Milyen könnyű is megbélyegezni másokat, ha veszélyben van a profit. Mondhatnak bármit amíg nap 24 órában nem a maga által zöldnek titulált hivatalok és emberek ellenőrzik Önöket addig csak kecskére bíztuk a káposztát. Sajnos az emberi kapzsiság mindíg erősebb volt, mint a saját környezetének a védelme. Erre van bőven példa.

A cementgyár az a szükséges rosszak egyike. Szerencsére másol gyártanak annyi cementet és megfizethető áron, hogy ne kelljen beindítani Miskolcon a gyártást. Azaz mert megéri nem kell azt szaporítani.

Ja és amit a részvényekről írt. Hát a környezetünkhöz képest az is csak üveggolyó. Ezt jól tudja Ön is.