A Gyámhivatalok gyermekek jogait megsértő eljárása ellen!!!
Betti |
/ #62015-03-25 12:11Danika 4,5 éves volt amikor elöszőr kiderült, hogy az apja szexuálisan abúzálja. Ez 2013. március 10.-én derült ki. Előtte már voltak rá utaló dolgok, mint pl. a gyerek az apai láthatásokról úgy jött haza az édesanyjához, amikor kérdeztük, hogy "milyen volt apánál?" Dani csak ennyit mondott "TITOK". Nem faggatuk hiszen ha nem akar beszélni akkor nem. Ez egészen mint már fent is írtam 2013. március 10-ig tartott, ott azon a hétvégi láthatáson olyan dolog történhetett a gyerekekkel amit már ő sem tudott elviselni. Képeink vannak arról, hogy a gyerek lefeküdt az előszobába a szekrény elé magzati pózba és nem akart levetközni. Hosszas könyörgés árán több mint 1 órán keresztül könyörgöt neki az édesanyja és a nagyapja, hogy vegye le a téli overált. Ezután be menten vele a szobájába és megkérdeztem mit történt vele. Elmondta, hogy "apa megütött és a többi TITOK". még ekkor sem gondoltunk semmi rossza. Hiszen ki is tenné ha normálisnak gondolod a másik felet. 2 nap múlva 12-én Dani elmondta, hogy az apja meztelenül feküdt mellette és Danika fütyijét fogdosta. Ekkor a lányom elment a XI. kerületi Gyámhatóságra Izsák Gáborhoz, hogy segítséget kérjen. Izsák Gábor ezt elutasította és nem segített sem az anyának sem a gyereknek. Ezután rendőrségi feljelentés tett a lányom, nyomozás indult ami nem csak a kerületi hanem a Teve utcai Ifjúság- és gyermekvédelmi alosztályra került az ügy további nyomozásra. Ez alatt a nyomozás alatt 6 tanút hallgat ki, köztük egy főorvosnő is aki megvizsgálta a gyereket, mert minden egyes láthatás után amikor haza jött Danika bevizelt éjszaka és hangosan felsírt. Ennyit a rendőrségről. Úgy zárták le az ügyet, hogy nincs ügy bizonyíték hiányában. Köszönjük ennek a rendőrségnek a hosszú nyomozás munkáját és azt is, hogy biztosították a gyerekbántalmazást további hozzá járulását, mert ennek okán köszönhetjük, azt is, hogy másodfokon a bíróság a bántalmazónak itélte a gyereket. De és ez fontos a másodfok az 2014. okt. 31-én itélkezet (ismét nem megfelelő emberekkel az élen, mert azok a bírák akik a bántalmazónak itélte a gyereket, minden egyes beadványát az anyának amivel bizonyítható, hogy a gyereket bántalmazás éri leszarta. ) Köszönjük ennek a bíróságnak és bíráinak is a hozzá nem értő és antiszociális hozzá állásukat. A bántalamzó 2014. okt. 31. és 2014. május. 15-ig a gyerekét leszarta a családipótlékot felvette a gyereknek semmit nem adott csak elvett. Az édesanya fizetett mindent. Nem a pénz volt a legfontosabb hanem az, hogy Dani ne kerüljön az apja kezei közé. Most gondolom mindenki fel hökken, hogy miért is az apa kapta meg a gyereket? Jó kérdés erre mi is szeretnék a választ, de ez még egy menet lesz majd. Remélem meg fogjuk rá kapni. Az anya a kúriának 2013. decemberébe beadta a felülvizsgálatát ennek az itéletnek ami érdekes mód a mai napig nem sikerült megtárgyalniuk és felülvizsgálniuk. Köszönjük Kúria, hogy Önök is hozzá járulnak a mai napig ahhoz, hogy a gyerek ne legyen bántalmazva szexuálisan. 2015. május 15-én 9 ember szó szerint ki szakították Danit az óvodából és elvitték végrehajtóták az itéletet és mint egy tárgyat átadátk a bántalmazónak. Undorító a féregnek tartom a bántalmazót mert embernek nem tartom. Azzal jön mindenki, hogy az ártatlanság vélelme védi, de mondja már meg nekem valakik a gyerek jogait ki védi??
Dani már lassan 1 éve éli állt szinte minden nap kivétel akkor mikor az anyánál és nálunk, hogy bántalmaza az apja... Gyámhatóság XI.kerület Vezetője: Cseh- Szakál Hajnalka az élen és Izsák Gábor ügyinétző NEM Gyermek Jólétiszolgálat : Katona Brigitta NEM Rendrőség XI. kerületi : NEM Bíróság : ? eddig NEM Igazságügyi Minisztérium :NEM Köztársasági Elnök : Dr. Áder János : NEM Miniszterelnök : Orbán Viktor : NEM TEHÁT MOST OTT TARTUNK, HOGY A BÁNTALMAZÓNÁL VAN A GYEREK, LÁTLELET VAN ARRÓL, HOGY A GYEREKET SZEXUÁLISAN ABÚZÁLJA, HANG FELVÉTEL VAN ARRÓL, HOGY MIT TESZ VELE ÉJSZAKÁKÉNT. ISMÉT RENDŐRSÉGI NYOMOZÁS VAN. DE KÖZBEN DANIT SENKI NEM VÉDI MEG. TUDJÁTOK MILYEN AZ AMIKOR MEG ÖRÜLSZ ABBA, HOGY NEM TUDSZ SEGÍTENI MERT NEM HAGYNAK. TUDJÁTOK MILYEN ÉRZÉS AZ AMIKOR A GYEREK MINDEN LÁTHATÁSON ELMONDJA MIT TESZ VELE EZ A FÉREG. NEM AZ NEM TUDJA AKI EZT NEM ÉLI MEG, MERT AMIT A HIRADÁSOKBAN LEADNAK MÁS ÉREZLMEKET VÁLT KI. DE AKKOR AMIKOR KÖZVETLEN KÖRNYEZETBEN TÖRTÉNIK MEG ÉS RÁADÁSUL OLYANNAL AKI KÖZEL ÁLL HOZZÁD, EZT NEM KÍVÁNOM SENKINEK, HOGY MEG TUDJA.
KIVÉTEL MIND AZOKNAK AKIK EHHEZ HOZZÁ JÁRULTAK ÉS TUDTAK VOLNA SEGÍTENI DANINAK DE NEM TETTÉK MEG. MERT NEM TUDJA SENKI, HOGY KI VAN KÖRÜLÖTTE, MINDEN PEDOFIL A 4 FAL KÖZÖTT TESZI EZT ÉS NEM NYÍLVÁNOSSÁG ELŐTT ÉS A LEGROSSZABB EMBER AZ AKI RÁADÁSUL A SAJÁT GYEREKÉT BÁNTALMAZZA.... ERRE NINCSENEK SZAVAK.
HIÁBA KÉRT DANI AZ ÓVÓNŐKTŐL SEGÍTSÉGET NEM TETTEK SEMMIT, MEGHAZUDTOLTÁK A GYEREKET ÉS A MAI NAPIG EZT TESZIK. ILYEN EMBEREK VANNAK EZEKEN A HELYEKEN, NEM HOZZÁ ÉRTŐ, HOMOKBA DUGJÁK A FEJÜKET MERT FÉLTIK A SZAROS ÁLLÁSUKAT FÉLTIK A JÓ HÍRÜKET. NEM VAGYOK VALLÁSOS DE ISTEN NEM VER BOTTAL, EMLÉKEZZEN MINDEN EMBER ERRE AKI EZEKBEN AZ ÜGYEKBEN NEM KELLŐ KÉP ITÉLKEZIK ÉS NEM SEGÍT ÉS ITT NEM CSAK AZ UNOKÁMRÓL HANEM MINDEN OLYAN GYEREKRŐL AKIKET HAGYNAK, HOGY BÁNTALMAZZÁK ŐKET. Ne haragudjatok rám.
Ezért kérem azt, hogy minnél többen írjátok alá fontos, hogy segítsünk és ha megtudjuk védeni azokat a gyerekeket akik még nem mentek erre rá.
VÁLTOZTATNI KELL ÉS HA KELL ÉN EL FOGOK MENNI STRASBURBA IS MERT AMI ITT MAGYARORSZÁGON VAN GYEREKVÉDELEM CÍM ALATT AZ RÖHEJ...... |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4750 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2527 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1730 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1597 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2468 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
964 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
694 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
393 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3446 Létrehozva: 2025-06-06
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
262 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
260 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
298 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19