Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #15552011-09-15 16:32 Már két napja ülök és hezitálok. Írjam e alá ezt a fránya petíciót, vagy ne írjam alá. Nagyon sokan olyanok írják alá, akikkel bárhol, bármikor, esőben, hóban, sárban is szívesen együtt! És maga amiről szól az is azonos sok mindenben azzal, amit én gondolnék itt a világról és annak szükséges zajlási irányáról. Csak az a bajom ezzel, hogy ez a petíció Gyurcsányról szól. Ami ugye önmagában nem bűn, hiszen miért is ne szólhatna akár több minden is Gyurcsányról. De azt hiszem amiről itt szólni kellene az nem maga Gyurcsány, hanem általában a koncepciós perek. És tüske van bennem, amit nem bírok ki, hogy ne mondjam ezt el. Az első igazi koncepciós eljárás itt az volt, amikor teljesen irreális, koholt vádakkal megtámadták Mesterházy Ernőt. Igaz akkor a koncepciós eljárás mögött, a narancsos folton túl, bizonyos szegfű is felsejlett. Mesterházy esetében egyértelmű volt, hogy nem követett el semmilyen bűncselekményt. Rajta keresztül akarták támadni Demszkyt, a liberálisokat és azt akarták megakadályozni, hogy Mesterházy aktívan segíteni tudja az SZDSZ választási kampányát. Mesterházy Ernőt hosszú hónapokra, politikai hatalmi érdekből börtönbe is vetették. És akkor valahogy nem érezte úgy ennyi ember, hogy meg kellene talán szólalni a koncepciós perek ellen. Akkor alig páran vertük az asztalt, hogy a jogállam elleni támadás az, amit Mesterházy Ernőnek el kell ártatlanul szenvednie. És utána is még több liberálist megtámadtak koncepciós eljárásokkal, de nem volt ellene heves tiltakozás,magunkra voltunk hagyva ebben a gyalázatban. És ez az ami hezitálásra késztet, hogy aláírjam vagy sem a petíciót leginkább. Hajlok rá,hogy alá fogom, de ezt előtte mindenképpen fontosnak tartottam elmondani. És remélem, akik ezt most ilyen lelkesen aláírták, ha esetleg Mesterházy Ernő pere elindul vagy más liberálisok ellen indulnak koncepciós perek, akkor többet nem lesz körülöttük se cinkos hallgatás... Aláírtam. Remélem azok akik Mesterházy Ernő és több más liberális ellen indított koncepciós eljárásnál hallgattak, most legalább magukban bocsánatot kérnek azért, hogy akkor hallgattak.... |
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3469 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1678 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1573 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
961 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
931 Létrehozva: 2025-07-04
Traff Park Visszahozása
916 Létrehozva: 2025-07-29
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
836 Létrehozva: 2025-07-03
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1888 Létrehozva: 2025-06-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
591 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
284 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
265 Létrehozva: 2025-07-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4845 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09