Elhatárolódóm az Orbán kormánytól.
asi |
/ #762015-01-16 01:59Nem furcsa tévedés, és minden kétséget kizáróan képtelen helyzetfelismerési elvétés, hogy vannak, akik arról beszélnek maguk elé nézve még, hogy a rendszert kell megbuktatni, elzavarni, - miközben meg a rendszer megint 25 éve közjogilag érvénytelen... és "mindössze" egy kezdeti elnagyolás következtében fennálló államműhiba következtében. - Pedig lehet érzékelni, megérteni a különbséget, és azt a helyzetet is lehet világosan érteni, hogy érvénytelen rendszer ellen tüntetni, az is maga az érvénytelenség, a visszásság fönntartása - indokolhatatlan és ellentmondásos módon érvényesnek. - Magyarul ellentmondásban vannak mindazok, akik nem ismerik fel, hogy érvénytelenség esetén, az az ésszerű magatartás kizárólag, hogy kimondjuk, kinyilvánítjuk az érvénytelenséget. Pláne, hogy az és annyi az orbitális és együttes műhiba, hogy kolosszálisan elhibázottan (szakmaiatlanságok, tudáshiányok, elnagyolások ) célszerűtlen szabályok/tanácsok, és önkéntelen tévedési módokon lett elvétve a korabeli rendszerváltás. És hát akár igénytelenül, vagy óvatlanul annyira benéztük a rendszerváltásnak mondott időszakot, hogy 25 éven át elfelejtettünk megegyezni a lényegi közös dolgokban, a nemzeti értékminimumokban, az együttélésünk alapvetéseiben, keretfeltételeiben, és így még magát a jogfundamentumot sem rögzítettük 'elmozdíthatatlanra. Ami azt jelenti, hogy meg sem alapoztuk magát a jogot, jogállamiságot jogszerűen,- a jogosan számon kérhető társadalmi szerződéskötéssel. - Noha ilyen triviálisan joghiányosan és ennek következtében totálisan jogszerűtlenül, éppen hogy magának a jogszármaztatás pontosan meghatározott jogszakmai alapvetésének >>> cáfolhatatlan elvétéséről beszélhetünk elsőként!! <<< - Arról beszélhetünk jogszerűen – ok-okozatilag precízen alátámaszthatóan, hogy ez a negyedszázados abszurd közjoghiány és alkotmánytalan közállapot összességében maga a joghibák hibája! Ugyanis a jogalkalmazás jogához, értelemszerűen és tényszerűen élő jogviszonyokat, tehát érdemi szerződést, azaz megállapodást szükséges létesíteni! Merthogy minden társadalmi, gazdasági folyamat - ebből a közokiratilag igazolt - jognyilatkozat beleegyezésekkel létrejött és köz elismert, hatályos jogviszonyból következhet ki helytállóan. - Tehát pontosan érthető, hogy a Közmegegyezés a tényszerű és jogszerű jogállamot létesítő alkotmányos szerződés! >>> Az államszervezet és a jogalanyok között. <<< Alkotmányosan szavatolva! És hajszálpontosan érthető okokból következően, mindez nem is lehet másképpen egy tényleges jogállamban, minthogy szerződési jogviszonyban kell lennünk ahhoz, hogy a reális jogviszonyokhoz és jogkövetéshez tartsa magát mindenki. És az is érthető, hogy mindezen jogkövető magatartás mindenkinek egyszerre egyéni és még az alkotmányos érdekében is áll. Vagyis kölcsönhatás érdekegybeesésünk van ab ovo – egyúttal, a természetes létalapvetéseink alapján is, egymásra vagyunk utalva! - Az Árpád kori eleink tudatában lehetettek annak az alapvetésének, hogy szerződniük kell a magyaroknak egymással. Hogy egymás irányába – egymást tiszteletben tartó jogaik és kötelezettségeik keletkezzenek. Azaz, a Közmegegyezés szükségessége magától is értetődő, miközben az is érthető ok-okozat, hogy a Közmegegyezés az alternatíva kiindulópontja, és még a Hazánk hírnevét is helyreállítjuk a világban. Közmegegyezéssel előzhetőek meg a bajok! Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Közmegegyezés a magyarság megmaradásának kulcstényezője! Csak szólni kéne sokaknak, hogy értsék meg egyre többen és többen és még többen, hogy mi az abszolút közös előttünk álló feladatunk! Vidd hírét az értelmes és jogszerű megoldásnak, sokat, sokfelé, sokaknak. Magadért, mindenkiért! https://www.facebook.com/events/307310152808180/ |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1790 Létrehozva: 2025-07-18
Traff Park Visszahozása
1137 Létrehozva: 2025-07-29
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1021 Létrehozva: 2025-07-16
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3477 Létrehozva: 2025-07-11
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
638 Létrehozva: 2025-07-22
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
615 Létrehozva: 2025-07-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
606 Létrehozva: 2025-07-20
‘Kuss’nál kuss!
1649 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
496 Létrehozva: 2025-07-16
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
418 Létrehozva: 2025-08-09
A kassai magyar oktatás jövője
1086 Létrehozva: 2025-07-04
Legyen a setlisten a spanom2
359 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
293 Létrehozva: 2025-07-26
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1904 Létrehozva: 2025-06-30
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2041 Létrehozva: 2025-07-10
Ne hagyjuk szó nélkül!
218 Létrehozva: 2025-08-07
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
189 Létrehozva: 2025-07-20
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
188 Létrehozva: 2025-07-14
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
182 Létrehozva: 2025-07-30
Kicsieko koncert
163 Létrehozva: 2025-08-02