Petició a "deviza" és lakáshitelesekért
Vendég |
/ #195 Re:2011-08-07 20:48Hát igen, és ugye az is napvilágot látott az a hír is, hogy az a cigány család, aki dolgozik, alanyi jogon kap házat, nem lakást!! Ott persze jön a gyerek csőstül! Még a rezsit sem fizetik, de helyettük is, mi paraszt, magyarok fizetünk. Egyszer volt a TV-ben, hogy megszüntettek egy ilyen telepet, és építettek nekik házat, és az ember azt is nehezményezte, hogy egy pohár víz után is fizetnie kell, mert eddig nem kellett, persze lopta a vizet. Meg hogy előtte milyen jó volt neki. Rajtuk nem tudnak behajtani semmit sem, no meg a drágalátos kormánytagokon sem. Tök mindegy, hogy ki van hatalmon, lopnak, csalnak, hazudnak. Sohasem akarnak nekünk jót, ez csak duma! Én már azon is gondolkodtam, hogy megnézetem egy jó ügyvéddel a szerződést, lekérem a banktól, hogy eddig mennyit fizettem ki, eladom a lakásom és a kettő együtt kiadja az akkor felvett hitelösszeget és irány külföld. Az a baj, hogy ezzel nagyon sokan így vagyunk, és a vezetés, hagyja elmenni a jó, és hasznos embereket. Anno, amikor felajánlották nekünk, hogy elengedik az államadósságot, cserébe kérték, hogy tulajondonosok legyenek a közművekben. Antal nagyságos úr fel volt háborodva, és közölte, hogy a magyarok ki tudják fizetni ezt. Hadd kérdezzem meg, hogy most kinek a kezében van a gáz, áram és a víz? Nézzük meg a lengyeleket, ők elfogadták és már régen leköröztek bennünket. VICC!!!!!!!!!!!!!!!!! És ide szüljön a fehér, magyar gyereket?! HÁT NEM! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4716 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2458 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1426 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
833 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
820 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
579 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
155 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
89 Létrehozva: 2025-07-08