4-es metró kontra 153-as busz
Ps |
/ #152014-04-02 08:40Tisztelt illetékesek!!! A 153 busz új vonalába, ha már ennyi energiát, pénzt belefektetek, hát maradjon, ha már nem vették figyelembe a sok Gazdagréti lakos hozzászólását a járatok módosítása előtti vélemények kikérése során. Viszont teljesen feleslegesen állították üzembe a 153A járatott, mivel mindkettő érinti a 4-es metró végállomását. Javaslat: szüntessék meg a 153A járatot, viszont KÖVETEKJÜK a 153-as menetsűrűségének a megváltoztatását, min. 10-15 percre. Csúcs időben 10, azon felül 15 perc. Másik KÖVETELÉSÜNK, hogy állítsanak be egy olyan járatott, mint a valamikori 27 –éve nagy elégedettséggel közlekedtetett 153-as járat volt. Gazdagréti-tér, Budaörsi út, Villányi út, Móricz Zs. Körtér, (vissza út) Kosztolányi D. tér stb. Vegyék figyelembe a diákok százait, akik a József Attila, Szent Margit, Szent Imre Gimnáziumokhoz, és a város távolabbi pontjaihoz a körtér érintésével jártak/járnának iskolába, de a munkába járókat is ide kell sorolni. Jelen esetben 15-20 perccel előbb kell elindulniuk, ami az egész család megszokott ritmusát felborítja. Végezetül a lakótelepen élő mozgássérült embertársaink életét nehezíti/keseríti meg az a tény, hogy kereke székkel nem tudják, megközelíteni a Pető Intézetet, ahová dolgozni, ill. rehabilitációra járnak. A sok kellemetlen átszállást és felesleges városnézést már többen megírtak én csak utalni szeretnék rá. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
856 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5725 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
220 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
82 Létrehozva: 2025-05-09
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
81 Létrehozva: 2025-04-14
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30