munkaszolgálat
Vendég |
/ #2902011-07-20 23:51Igen én is érdekelt vagyok ebben, mivel a leányomnak január óta nincs munkája 2 diplomája van és a mult héten behivták a Polgármesteri Hivatalba és felajánlották az utcaseprést, ha nem vállalja akkor nem jár a 28 ezer ft, mely magában ez az összeg is egy szégyenteljes, és megalázó. Ezt jogállamban megtenni nem lehet, mivel minden embernek van méltósága, és nem hagyjuk magunkat megalázni egy beteg elméjü ember ezt tegye sok ezernyi fiatallal, akik a jobb jövő reményében tanultak, ez az intézkedés mélyen sérti az emberi méltóságot,ezzel nem fognak semmit elérni, mert ugy sem fognak elmenni már több fiatal diplomás mondta, hogy ha utcát kell söpörnie ezt nem Magyarországon tennék.Minden normálisan, emberségesen gondolkodó ember ezt elitéli. Ezt nem türhetjük. Ennek a kormánynak távoznia kell!! Ez csak a kezdet jönnek a beteg rokkantak, szerzett jogot elvenni a legdurvább rendszerben tettek.Ezt, ha nem állitjuk meg itt polgárháboru tör ki, éhséglázadás. Már tegnap is késő volt. Itt ma magyarországon nincs demokrácia, itt anarchia van, kinek vezetője a miniszterelnök Ezt minél több embernek kell eljuttatni, mert itt már nagy a baj, de őszre nagyon nagy baj lesz. Itt gyermekek, felnőttek, öregek éheznek fáznak, nem jutnak megfelelő táplálékhoz. Ez Európában nem megengedhető. Vesszen akinek kell, maradjon aki kell! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
20277 Létrehozva: 2025-09-05
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
638 Létrehozva: 2025-09-05
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
520 Létrehozva: 2025-09-06
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
471 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
344 Létrehozva: 2025-09-08
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
379 Létrehozva: 2025-08-27
A tejfehérje-allergia is legyen jogosult támogatásra Magyarországon
262 Létrehozva: 2025-09-03
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
716 Létrehozva: 2025-07-31
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
211 Létrehozva: 2025-09-03
Börtönbe az állatkínzókkal !
132 Létrehozva: 2025-09-07
Ne haljon meg több gyerek!!!!
93 Létrehozva: 2025-09-02
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
78 Létrehozva: 2025-09-01
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
73 Létrehozva: 2025-08-26
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
3217 Létrehozva: 2024-08-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
719 Létrehozva: 2025-07-22
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
313 Létrehozva: 2025-08-06
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
42 Létrehozva: 2025-09-05
Győri Édes Gluténmentes keksz gyártásának folytatása
1149 Létrehozva: 2025-08-25
Otthonápolási Díj Emelés!!
932 Létrehozva: 2025-08-18
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4932 Létrehozva: 2025-06-09