FELHÍVÁS TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSRA
joti |
/ #22 Összefogás, de kivel?2013-11-01 23:55Az E14-MSzP együttesnek nem érdeke, hogy bárki mással összefogjon. Nekik az is jó lesz, ha ellenzékként bejutnak a parlamentbe. Számukra 2014 után is sokkal kényelmesebb lesz az ellenzéki politizálás, mint lenne a kormányzás, megkötött kézzel. Ezért a kormány- és korszakváltást, Orbán leváltását – különösebben meggyőző erő nélkül – csak a retorika szintjén hangoztatják. A többiek közül egyedül a DK-nak lehet esélye a parlamentbe jutásra. Így valójában csak a többieknek érdeke az összefogás. De a többiek között is vannak, akik ezt nem látják, vagy látják, de nem vallják be. Olyanok, mint Schiffer vagy Schmuck (hogy csak az Sch-sokat említsem). Az utóbbiak a választások után vagy teljesen eltűnnek, vagy a periférián maradva (ahogy pl. Thürmerék) eljelentéktelenednek. A petíció hatását – sajnos! – leginkább a lyukas vödörbe töltött vízhez tudom hasonlítani. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3516 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1829 Létrehozva: 2025-03-20
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2284 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1185 Létrehozva: 2025-03-30
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
561 Létrehozva: 2025-03-27
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5851 Létrehozva: 2025-03-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
372 Létrehozva: 2025-04-13
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
354 Létrehozva: 2025-04-17
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1800 Létrehozva: 2025-03-18
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
224 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
107 Létrehozva: 2025-04-02
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1189 Létrehozva: 2025-03-09
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7821 Létrehozva: 2020-07-28
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4891 Létrehozva: 2023-04-02
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
771 Létrehozva: 2025-02-23