Veszélyben a művészvagyon

Köszönöm, hogy viszontlátom betűit, már féltem, mikor múltkoriban elbúcsúzott.
Magunk közt szólva most először a gyásznak adnék hangot: valami meghalt,elmúlt, lezárult (vagy lezárulni készül) kis csend kell ilyenkor, a csendben a kapkodó akarat megpihenhet, az emlékezés pedig, mint mindig rendezi a dolgokat...
Kis csend, emlékezés... és könnyen belátható, hogy nem történt semmi más: édes-bús történetünk megérett arra, hogy bírósági szakaszba kerüljön immár.
Jó lenne, bizony jó ehhez is - különben is egy kis csend... azt hiszem, mondtam már...
Mit szólna ahhoz (ma hétfő van), hogy mondjuk kedden úgy öt-hat körül kiülnék olvasgatni az Egyetemi Könyvtár lépcsőjére, ott könnyen felismerhetnénk egymást: ott ma már nem olvasgat senki sem. És jónak tűnik egy nyitott randevú, hisz az is lehet, hogy más is vágyik egy kis csendre, így más is, ha akar, odatalál.
Kérem, ha Önnek nem jó... módosítson napot, időt, helyet: ott leszek, vagy visszaszólok.
Forgács jenő