A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére

Árpád vére

/ #956 Csak hogy tudd, milyen vérengző szadisták előtt "vezekel" a világ...

2013-06-29 08:04

Kérdés az itt fröcsögő zsidó szimpatizáns olvasóhoz:

1./ Miért nem tiltakoznak a világ holokausztos zsidói morel (nem érdemli meg, hogy emberhez méltóan kezeljem a nevét) szadizmusa és izrael cinikussága ellen - átérezve (?) az ártatlanok kiszolgáltatottságát? A gyilkos az gyilkos, a szadista az szadista mégha zsidó is illetve az ártatlan az ártatlan, mégha német is (költői volt a kérdés, persze).

2./ A zsidó izrael miért nem fizet kárpótlást a zsidók által legyilkolt ártatlan németek hozzátartozóinak - és azok ismerőseinek, stb.. ahogy az a holokamu iparban szokás?! Németország fizet, mert németek munkatáboroztatták a zsidókat a II. világháborúban, izrael is fizessen, mert zsidók megtorló módon gyilkoltak a világháború után!

3./ És fizessen izrael nekünk, magyaroknak is, a '19-ben és az ávó-sok által legyilkoltak hozzátartozóinak, mert zsidó szadisták gyilkoltak '19-ben majd pedig a gyalázatos ávó-s korban! És elszámoltatni minden élő gyilkost, akkor is, ha zsidó!

 

Íme, a "kiválasztottak" egyik büszkesége. Mondd, zsidó: Büszke vagy morel-re? Ha nem tudnád, kiről beszélek:

schlomo morel - amit tudnia kell mindenkinek

(a cikk több éve íródott, az idő használat ezért nem korrekt, a szadista is 2007-ben már megdöglött! - Á.v.)

Jacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának egy 26 éves, zsidó származású volt partizánt, Shlomo Morelt nevezte ki. A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Morel besétált az egyik barakkba, és pálcájával csizmás lábát verve közölte a rabokkal:"Engem Morelnek hívnak, és zsidó vagyok. A mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok".
A történet akár az "Amit soha, sehol nem láttál és hallottál Izraelről" c. bejegyzésbe is bekerülhetne.

A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéből való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni "Szemet szemért: Elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról" című könyvét (vélemények a könyvről a hivatalos oldalon itt).

A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire:

"Az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek a nőket és a gyerekeket, és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre verték, vagy agyonverték (...) Megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak (...) Az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát vernie, amíg az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme (...) . Rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorban állva vártak a sorukra (...)

Egy 14 éves fiú szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól, és utána egy zárt intézetben élte le egész életét (...). Az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket."

Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket.

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze. Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenkedésekkel 80 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki. A legkegyetlenebb táborparancsnok a ma Izraelben élő (2007-ben meghalt) Shlomo Morel volt. Nevéhez válogatott kegyetlenkedések és ipari méretű emberkínzások köthetőek. Tettei a mai napig büntetlenek.

Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a Közép- és Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési és "nácitlanítási" célból gyűjtsék össze, és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot. A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyel kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security), amelynek az élére - Sztálin külön utasítására - a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére olyan zsidókat állított, akiknek rokonait a nácik elpusztították, és a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy.

A szovjetek által megkövetelt, és teljes mértékben támogatott bosszúhadjárat azonnal beindult:

A Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek, csókolgassák őket, és közösüljenek a már régen oszlásnak indult hullákkal. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül hatvannégyen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban.

A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugat-német kormány készítetett egy felmérést az 1945 májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el.

Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki. (A forrás nem említi Magyarországot!) Lengyelországból főleg a sziléziai területekről ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak.

Shlomo Morel a háború után a kommunisták által vezetett Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. A jelenleg (a cikk írásának idején - Á.v.) 86 éves tömeggyilkos álnéven él Tel Avivban jó anyagi körülmények között, a nyugdíját a zsidó államtól kapja, és a Moszad (izraeli titkosszolgálat) 24 órás védelme alatt áll.

1998 decemberében a katowicei államügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják, és átadják a varsói kormánynak.

Később Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt Shlomo Morel kiadatását követelő, meglévő iratokhoz. A gyilkosságok mellett most már a nemzetközileg elfogadott törvények értelmében elévülhetetlen (Izrael is aláírta, és életbe léptette) "emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmet, amelyet a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljutatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még nem hozta nyilvánosságra a döntését a második lengyel kérelem ügyében.

"Morelnek a már a háború utáni békeidőben elkövetett bűncselekményeit nem engedhetjük a szőnyeg alá söpörni (...). Az izraeliek nagyon erélyesek és célra törőek a hasonló bűnök elkövetőivel szemben, és ha tetszik, ha nem, el kell fogadniuk azt, hogy más nemzetek is ilyen módon akarnak érvényt szerezni a nemzetközi törvényeknek és országuk törvényeinek" - nyilatkozta Kok az angol lapoknak.

Dr. Lubomyr Luciuk, a legnagyobb kanadai-ukrán polgárjogi szövetség elnöke szónoki kérdést tett fel a Morel-ügyről véleményét kérdező ukrán nyelvű kanadai újság riporterének:
"Elfogadhatatlan kettős mércéről kell beszélnünk, hogy a nácivadász Simon Wiesenthal Központ, a B'Nai Brith, a Zsidó Világkongresszus és a többi zsidó érdekvédő szervezet remekül együtt tud működni a náci bűnöket elkövetők kézre kerítésében, de most Shlomo Morel ügyében nem szólnak, és nem tesznek semmit (...). És ha ők nem is, de a zsidó állam egyszerű és becsületes polgárai hogyan tudnak elszámolni a saját lelkiismeretük előtt ezzel az elképesztő kétszínűséggel?" - angolnyelvű forrás (a washington post ezt nem közli le).

Magyar Nemzet cikk:
Izrael nem adja ki a kommunista tömeggyilkost Tel-Avivban tengeti aggastyánéveit Shlomo Morel, az egykori szadista táborparancsnok 2005. január 24. 00:01
Szentesi Zöldi László

Ami a németeknek öt év alatt nem sikerült Auschwitzban, azt én öt hónap alatt véghezvittem Schwientochlowitzban – jelentette ki a háború után Shlomo Morel, a németek megsemmisítésére életre hívott lengyelországi haláltábor parancsnoka. Morel évtizedekig élvezte a kommunista nyugdíjasok szokásos életét, mígnem a 90-es években, a szörnyűségek feltárásakor Izraelbe menekült. A zsidó állam mindmáig nem adja ki a tömeggyilkost Lengyelországnak.

Az őrök ágyrudakat, vasrudakat és a németek mankóit használták… Egyszer egy német kezeit és lábát összekötötték, fejét pedig úgy verték a falba, mint egy ágyúgolyót. A központban Shlomo kedvenc nyírfaszékeit használták, de elégedetlen volt alkalmazott őreivel és éjszakáról éjszakára megismételte a kínzást. A holttesteket reggelente a hullaházba vitték, és a halottak nevét Shlomo följegyezte. A testek száma óriási volt. A németekkel verették egymást: egymás gerincére kellett ugraniuk és egymás orrát nyomni. Olyan erővel ütötték a németeket, hogy az egyiknek kiesett az üvegszeme. Az őrök megerőszakolták a német nőket, egy 13 éves kislány terhes lett, és arra tanították be a kutyáikat, hogy a német férfiak nemi szervét leharapják a „sicc” parancsra…

Ilyen és még ennél is szörnyűbb sors jutott osztályrészül azoknak a lengyelországi németeknek, akiket a korabeli hatóságok kiszolgáltattak a Morel-féle táborparancsnokoknak. A fenti részlet John Sack "Szemet szemért" című tabudöntögető könyvéből származik, amely a háború utáni lengyelországi megtorlások német áldozatainak állít emléket. A borzalmakra Lengyelország 1945. novemberi szovjet megszállása után került sor – Sztálin ekkor határozta el, hogy a nácitlanítás érve alatt fizikailag is megsemmisíti a maradék kelet-európai németséget. Csak Lengyelországban mintegy 80 ezren pusztultak el néhány hónap leforgása alatt.

A jelenleg 86 éves Shlomo Morel túlélte Auschwitzot, de miután a rokonai egytől egyig elpusztultak a náci haláltáborban, bosszút fogadott. A harcok elcsitultával belépett a kommunista pártba, és a schwientochlowitzi halálgyár parancsnoka lett, ahol a német foglyok mellett más „gyanús elemeket”, így az éppen a nácik ellen harcoló, de kommunista szempontból „megbízhatatlan” Honi Hadsereg elfogott tagjait is őrizték.

Szemtanúk állítása szerint saját kezűleg fojtott meg német foglyokat, szadizmusa közismert és határtalan volt. A katowicei ügyészség közleménye szerint Morel mintegy 1700 fogoly – legnagyobb részt sziléziai és „népi” német – haláláért felelős. Az irat részletesen felsorolja a táborparancsnok bűneit, az éheztetéstől az orvosi segítség megtagadásáig, nem beszélve a verésekről, kínzásokról, szexuális erőszakról.

1992-ben, a még elő szemtanúk vallomásait követően Lengyelországban egyre több kérdés merült fel a történtekkel kapcsolatban. Lengyel forrásokból származó értesülések alapján annyit lehet tudni róla, hogy Tel-Avivban él, állítólag megváltoztatta a nevét, de nem folyamodott izraeli állampolgárságért. A többéves kiadatási eljárások alatt világossá vált az is, hogy a helyi hatóságok ismerik hollétét és személyazonosságát.

A nyomozásba időközben az Interpol is bekapcsolódott. A lengyelek röviddel Morel szökése után megindították az első kiadatási eljárást. A megismert tények alapján a hatóságok emberiesség elleni bűncselekmények miatt felelősségre is vonnák, ha kézre kerülne. Hiába azonban az igyekezet, tíz év alatt a zsidó állam két ízben is megakadályozta, hogy a tömeggyilkos elnyerje méltó büntetését. Először 1999-ben, majd tavaly decemberben utasították vissza a lengyel kérést.

Néhány évvel ezelőtt elsősorban arról folyt a vita, hogy a népirtás fogalma milyen módon és a konkrét esetben milyen érvénnyel alkalmazható az ügyben. Akkor a vita eldőlni látszott. Bár Barbara Makosa-Stepkowska, a varsói igazságügyi minisztérium szóvivője akkor úgy vélte, az izraelieknek mindenképpen ki kellene adniuk Morelt, azt is hozzátette, ha ellenkező döntés születik, a táborparancsnokot csak a zsidó állam határain kívül lehetne letartóztatni és felelősségre vonni. Egyes vélemények szerint a zsidó állam a holokauszt túlélőket megillető védelem miatt nem adja ki Morelt – figyelemre méltó azonban egy új értesülés, amely szerint a táborparancsnok mégsem auschwitzi túlélő, sőt a második világháború idején Lublinban bujkált, és köztörvényes bűncselekményeket hajtott végre.

Időközben gyűltek az anyagok, új szemtanúk jelentkeztek, és a lengyelek ismét Morel kiadatásáért folyamodtak. Bár ismét elutasították őket, az ügy óriási nemzetközi felháborodást keltett. Sokan úgy tartják, az ügy egyfajta precedens, hiszen ha valamilyen formában bíróság elé állítanák az aggastyán gyilkost, talán más kelet-európai kommunista tömeggyilkosok is elnyernék méltó büntetésüket. Elvégre ez az utolsó esély a köztünk élő háborús bűnösök és békebeli hóhérok felkutatására, az igazság kiderítésére.

Ne felejtsük el a Tóth Károly Antal által elmondott "bosszút" sem:
"Már nagyfiú voltam, gimnazista, és Anyám megtiltotta, hogy valaha is betegyem a lábamat az iskolaorvoshoz. Egy alkalommal két haveremmel az orvosi szoba előtt mentünk el, és a fiúk valamiért be akartak menni. Velük tartottam. Se azelőtt, se azután nem láttam Anyám arcán olyan felháborodást engedetlenségem miatt, mint akkor, amikor megemlítettem ezt a látogatást. Ezután mondta el, mi a tiltás oka.
Apám könyvkereskedőnek tanult, és a háború elején sikerült állami kölcsönnel üzletet nyitnia. A háborúban katona volt, majd fogságba esett, és ezalatt Anyám vezette a boltot. Már béke volt, amikor egy napon bement hozzá a könyvkereskedés épületének társtulajdonosa, egy gyermekorvos, aki valamelyik haláltáborból szabadult. Grósznak hívták. Kijelentette, hogy mindazért, ami történt, minden keresztény és minden magyar felelős. És vegye Anyám tudomásul, hogy amennyiben a testvére gyermekei nem jönnek vissza (neki nem volt gyermeke), akkor o gyilkolni fog, és majd összetépheti az orvosi diplomáját. Tanúja nem volt ennek a beszélgetésnek. Nem sokkal később a szatmárnémeti városi kórházban tizennégy csecsemő halt meg egy napon. Tea helyett tévedésből valami egyebet itattak velük. Grósz volt a szolgálatos orvos. A szándékosság nem volt bizonyítható, de gondatlanság címén három évre ítélték. Az orvosi diplomáját azonban nem veszítette el, és o volt az az iskolaorvos, akihez nekem nem volt szabad betennem a lábamat. Azt hiszem, a holokauszt áldozataiért folytatott gyászmunka erről a tizennégy csecsemőről sem feledkezhet meg."

Mégis miben különböznek ezek a zsidók a numerus clausus általánosító kitervelőitől?! Mennyivel jobbak ők náluk? Mennyire bizonyították be, hogy a zsidók különbek, és kevésbé általánosítóbbak, kevésbé szadistábbak és vérengzőbb gyilkosok, mint a szemükben - és az általuk - oly megvetett fasiszták? Az ÁVO jó bizonyíték volt erre!?

Egy nagy kaland a zsidóknál az ÁVÓ! Nemrég Vitray Tamásról derült ki, hogy a kis zsidót invitálták az ÁVH-ba, lassan kiderül az egész igazság! Kár halogatni!

Vitray, akit gyerekként Kisneufeldnek hívtak

2008-10-05 14:22:30

Erdélyi S. Gábor / Forrás: 168 óra

Híres embernek lenni nehéz. Glóriába burkolva nem könnyû átlábalni a városon (az életen), hisz a dicsfényt nem lehet felakasztani a fogasra, leadni a ruhatárba, amikor épp nem akarunk híres ember lenni (ami különben jólesik).


 

http://www.mazsihisz.org/userfiles/image/2008._okt__ber/vitraytam__s_kik__pz__s....

Meglepetéssel értesülünk aztán utólag (olykor), hogy Híres Embernek is akad dugdosnivalója. Hogy Vajda János kamrájában mit tárolt, Széchenyi gróf a naplójába mit írt, Ady hányszor bukott sárba. Stb.

Ennél jobb, amikor a kortárs is megtudhatja: milyen is a Híres Ember, milyennek látta magát. Olyannak-e, mint mi? Az efféle gyónás mindig kockázatos. Közelrõl a havasi kürtöt sem lehet elviselni. Hogy mi lesz a könyv végére Híres Emberbõl, az többnyire azon múlik, mennyire volt hiteles korábban, és mennyire marad most is az.

Itt van e könyvünk hõse. Aki egyben az írója is. Híres. Arcát, nevét többen ismerik, mint ilyen-olyan államférfijainkét. Kép róla van ezer, mindannyiunkban. Most megtudjuk tõle magától azt is: volt gyerekként gyáva, hisztériás, magányos, üldözött és kiközösített is, tetves és félárva, bizonytalan és félõs. Akkoriban Kisneufeldnak hívták. Kínosan hordta vallását, zárták gettóba, dobták ki felvételi vizsgáról, invitálták az ÁVH-ba, mûködött tiszti járõrként, s indult el disszidálni, de elkapták. Iskolázott felekezeti intézményekben, váltott gimnáziumokban, grundon, operában, meccsen, színházi zsinórpadláson és asztal alatt, magántanítványok mellett, jégpályán, mûveltségi játékokban, fõiskolán és rádióban, kórházban, történelemben.

És mindez csak a felkészülés ideje. A gyerekkor. A fiatalkor. Amikor készül a férfi. Ám ha Híres Ember már ekkor oly bámulattal néz fel magára, mint T. Közönsége majdan, ha minden este meghatottan búvik egy ágyba önmagával, akkor már le is tesszük a könyvét a kezünkbõl, mi, kényesebbek. Ha jó egy efféle visszatekintés, önéletrajz, attól az, mert nyoma sincs benne az öntiszteletnek, a késõbbi úr felmutatásának. Hanem valami olyan, mint a gyónás.

Így érkezik el Kisneufeld élete fordulójához, kiképezve, s innentõl kezdve már másképpen hívják. Felveszi a Híres Ember nevét.