A GEO-nak Székesfehérváron a helye!

Halkan zötyög be a vonat fehérvári állomásra vasárnap este...hosszú utazás az őszben. A Csapat nem igazán beszélget. Van aki bóbiskol, én örülök az új kijelző nélküli digitáis fotóaparátomnak és lekattintom a Társam nyitott, nyáltól csorgó száját szuperközeliből, miközben ő medveként alussza meghosszabított téli álmát a vasszagú MÁVos üléshuzaton.
Na ezen majd jót röhögünk - gondolom.
Mindenki megfogja a pakkját és egyként sietünk a kollégium felé a ködlepte utcákon. A jó öreg egynullaötös szoba fehér neonfényekkel fogad.
- Huh dejó megint itt...pacsi pacsi...szevasz cimbora.
- Nnnna mindenki megvan?
- Nem, a pálóckülönítmény még nem futott be - kapom a választ.
- Ezek a #@$ északiak...
Felnevetünk. Az ágyamra dobom a cuccom, az meg egy nyekkenéssel nyugtázza. A szoba kicsit szocreál, linóleum, fehér falak, ózsdi székek, asztalkák. A társaság eleven, fiatal, pezsgő, őszinte, sallang és tabumentes. A hely halhatatlanná igéz minket.
Magyarország minden szegletéből évek alatt kovácsolódunk egy erős egységgé. Mindenki egyként a leadandók, vizsgák, követelések, zárthelyik, beugrók, gyomorgörcsök ellen.
- Jöttök úttervezni a Márványba?
- Persze, viszünk pár sört a szezámból...aztán tolhatjuk.
- Hoztok nekünk is?
- Persz'.

És az egész összetartozást a Selmeczi Diáhagyományok közös ápolása megszorozza egy ezressel.
Én nem akarom ezt az egészet...mit csesztet a sok felsőbbéves? És mi ez a katonai ruha rajtuk? Ezmiez? Nem érdekel én antihagyőrleszek....vérig vagyok sértve. Gondolom magamban az első év végén. Aztán egyikük megszánja a kis anyucipicifiát és egy sör mellett elmeséli mifán terem a Selmeczi bajtársiasság. (snitt) Síri csend a Márványban...harmadévesként állok a prezídiumi asztalnál Major Domus tisztségben és búcsuztatom a Piros Alma Matert a Barátaim és még vagy 100 hagyományőrző körében. Soha nem volt még ilyen felemelő és ünnepélyes érzésem, ahogy felolvasom az előre megírt szövegemet. (Hoppá megtanultam beszélni? áááh ez túl nagyképű gondolat lenne)
A szemeinken éles fény csillan...hamarosan vége az egésznek. Aztán államvizsga. Még hosszú éveken át felöltjük a Waldenünket, visszajárunk szakestélyekre és megismerjük az utánunk következő generációkat(!).
- balek...hozz egy sört!
pikk...cssssszzzzzzt...

Halkan zümmög a számítógépem...a műszaki leírásom utolsó mondatát kiizzadva nyugtázom:
- Naaaa ez is kész holnapra, már csak mérnökgeo zh-ra kéne felkészülni.
Kivágódik az ajtó, diáktársam ront be:
- Végeztél? Te figyu 6 óra 40 van. 8-kor gépész szakestély Újvárosban...megyünk?
- Hol a Waldenem? Busz?
- 6:50.
Eszeveszett pakolás, öltözés rohanás...zötyögünk a buszon egy másik Világ felé, amivel egy dolog köt össze minket, de az nagyon!
- Mi ez a barna alapon gépész egyenruha rajtatok? Áááá a Geósok! Szeretném, ha a jóbor a terem végében folyna az asztalotoktól! Szólok a Fuhrwerkjeimnek, hogy kiemeltként kezeljenek bennetek!
Tenyerükön hordoznak...a szép újvárosi lányok még egy közös dalt is írnak hozzánk fehérváriakhoz egy rögtönzött felszólalás keretében. Respekt cimborák, amikor Ti jöttök százszor visszakapjátok...és valóban. Országos életreszóló barátságok szövődnek.
Selmeczről elszármazott Sopronba az akadémia, majd Miskoclra vándoroltak bizonyos képzések és az iskolák távol kerültek egymástól. A Székesfehérváron lévő soproni GEO kar és a múltjában Miskolchoz kötődő dunaújvárosi szakok pedig országunk közepén ismét EGYESÜLNEK (háromnegyed órányira egymástól) és megismerik egymást. (Mi ez, ha nem indok?)

A Geón minden tanár ismer minden diákot személyesen. Szakestélyen is találkozunk dicső öreg Firmáinkkal akiknek persze nagyrésze szintén a Geón végzett és most tanárként mutat példát előttünk. Beszélgetünk egy jó sör és egy hagymás zsíroskenyér mellett.
- Dániel maga már végzett, tegeződjünk!
- Uh...megpróbálom Tanárúr...köszönöm.
- Próbálkozni a kutyák szoktak.
Afranc, úgy tűnik mégsem végeztem. Még hátra van pár következő élet, ami másra is megtanít.

És még sorolhatnám...10 év távlatából.
A Waldenemen jópár folt díszeleg, és minden folthoz fűződik egy történet, egy kellemes emlék. Szeretném, ha a gyermekeimnek megadatna, hogy sok Székesfehérváron cserélt folt díszelegjen az egyenruháján!

Deni