Bocsánat kérés Izraeltől.
Gedeon |
/ #1912013-04-20 23:38Tisztelt gyűlölködő hozzászóló! Mielőtt véleményt formálsz, olvasd el az alábbiakat. Meggyőződésem, hogy személyes sorsunkat és nemzetünk felemelkedését Ábrahám Izsák és Jákob Istenéhez valamint a zsidókhoz való kapcsolatunk határozza meg. 1941 és 1945 közötti időszakban a magyarországi zsidó emberek ellen elkövetett bűnökért, bűncselekményekért súlyos árat fizetett a nemzetünk, de ez nem egyenlő a bocsánatkéréssel. Magyarország azzal, hogy a németek oldalán belépett a háborúba és kiszolgáltatta a náciknak a magyarországi zsidókat, súlyos bűnt követett el. A bűn nem maradt büntetlenül az V. Mózes 12:3 alapján És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt. (Izraelre vonatkozik és arra, aki áldja, vagy átkozza.) A súlyos következmények: 1. A magyar hadsereg 1943 januárjában Sztálingrád körzetében a Don-kanyarban megsemmisítő vereséget szenvedett, kb. 200 000 magyar katona esett el. Nem lehet tudni mennyi özvegyet, és árvát hagytak maguk után. 2. A Szovjetunió elfoglalta és nem felszabadította Magyarországot 40 évre. Továbbá asszonyokat és nőket becstelenítettek meg, mert megerőszakolták őket. 3. Emberek tízezreit vitték el az egykori Szovjetunióba munkatáborokba, ennek következtében is maradtak özvegyek és árvák, mert kevesen élték túl. 1989-ben kimentek a szovjetek, de ennek ellenére sincs felemelkedés. Tisztelt gyűlölködő hozzászóló! Az antiszemitizmusnak súlyos következményei vannak: A családban előfordulhatnak: meddőség, szegénység, munkanélküliség, gyógyíthatatlan betegségek a családok felbomlanak, korai halál, özvegyek és árvák maradnak a gyerekek kábítószeresek, alkoholisták, lesznek stb. Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének törvényével és parancsával szembemenni, olyan, mintha egy elszabadult kamiont szeretnél puszta kézzel, a testeddel megállítani. Azt javaslom, hogy ÁLDJUK és ne átkozzuk, Izraelt, hogy a személyes sorsunk és a nemzetünk sorsa is pozitív irányba változzon. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Gyepmesteri tevékenységi kör F. Imre felfüggesztése Makò valamint Hòdmezövàsàrhelyen!
12379 Létrehozva: 2024-06-30
Kiállunk Horváth József igazgató úr maradása mellett!
7339 Létrehozva: 2024-07-03
Dr. Cselik Ágnes Esztert kérjük vissza iskolánk élére!
3891 Létrehozva: 2024-07-06
Stop a kötelező szűréseknek!Ne legyenek kötelezőek a szűrővizsgàlatok Magyarországon.
3149 Létrehozva: 2024-06-30
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
3719 Létrehozva: 2024-06-21
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
4678 Létrehozva: 2024-05-02
Kiállunk Bárányos József igazgató úr mellett!
320 Létrehozva: 2024-07-05
Petíció a fóti tó természetes közegének megőrzéséért
306 Létrehozva: 2024-07-17
A Pilis legszebb tava NEM eladó!
6703 Létrehozva: 2024-06-12
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6094 Létrehozva: 2023-07-26
Legyen menhely a macskák számára is Barcson!
146 Létrehozva: 2024-07-12
Állítsuk meg Varga Irén ámokfutását
146 Létrehozva: 2024-06-27
Kémiai helyett biológiai szúnyoggyérítést kérünk Gödön
247 Létrehozva: 2024-06-23
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2257 Létrehozva: 2023-01-05
A környezettudatos szúnyoggyérítésért
13864 Létrehozva: 2015-07-01
Zárt játszóteret Veresegyházra!
116 Létrehozva: 2024-07-23
Bag ciganytelepi bűnözés felszámolása
175 Létrehozva: 2024-06-21
Mondj NEMET Kolorádó fesztivál által okozott álmatlan éjszakákra!!!
97 Létrehozva: 2024-07-06
A kedvenc POSTÁSUNK KÖRZETÉBEN VALÓ visszaállítása!
73 Létrehozva: 2024-07-04
Petíció Aladár családjába történő visszahelyezésére és 6 pontos a gyermekvédelmi törvényjavaslatokért/Petición por el regreso de Aladár a su familia y 6 puntos por la petición de protección de menores
297 Létrehozva: 2024-03-21