Kérem folytassák az InuYasha leadását, mely évek óta szünetel!
Eszter A petíció szerzője |
/ #2862013-03-21 12:29Az aláírásgyűjtést lezártam. A #281-es hozzászólónak mondom, hogy én is tudom, hogy végig létezik az InuYasha, nekem is megvan a Final Act végéig, de az 5. évad nagy része, a 6. évad és persze a Final Act nem magyarul. Ahogy más is mondta itt, a meglévő aláíróknak ment az 1. közlemény. Talán neked lejárt lemez, de vannak, akiknek még nem. A kis esély is valami, több a semminél. Azóta már egy ideje több animét is megkedveltem (némelyiket a mangájával együtt is), lett néhány más kedvenc is és az InuYasha előtt is kedveltem pár régebbit kisebb koromban, melyeknek egy része szintén valamennyire a kedvencem. Az InuYasha volt az 1. olyan anime, ami igazán, illetve jobban a kedvencem lett és az is marad. Azért, mert többen egyért (vagy csak néhányért) küzdenek, az nem baj, nem értem miért lenne az és azt se értem, miért ne érné meg ezt az utolsó próbát. Na de ne legyen ebből vita és másból se! Azért lesz 2. közlemény, hogy kiszűrjem azokat, akiket már nem érdekel és csak azok jelentkezzenek, akiket még érdekel és tennének is érte valamit. Így ők, akik az 1. alapján jelentkeznek, vagyis érdekli őket, tennének is érte valamit, azok majd később kapnak e-mailben egyéb infókat a nagy valószínűséggel megalakult csoportól és a tervről. Némileg számítottam ilyesmi reakciókra, de erre nincs szükség, semmi értelme! Akit nem érdekel, azt kérem, hogy inkább csendben hagyja az egészet! A túl (főleg negatívan) személyeskedő, vitás, veszekedős és hasonló hozzászólásokat továbbra is törlöm. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
814 Létrehozva: 2025-04-25
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5397 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
401 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1275 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
165 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
157 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2310 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
78 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
61 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
56 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
55 Létrehozva: 2025-04-25