PETÍCIÓ A SZEGÉNYEKET SÚLYOSAN ELHANYAGOLÓ SZOCIÁLPOLITIKA ELLEN
Anna |
/ #36 ezt mOst kaptam Dettitől2013-03-15 15:48Szegénység olyan mértkő amit igen nehéz elviselni, én 42-kilóra fogytam le és betegetem meg az étel hiány miatt, de nem csak hogy lefogytam hanem még enni sem tudtam azaz szó szerint leszoktam az étekről, mert anNyira kevés volt ,hogy inkábB két kislányomnak hagytam meg, ez valós és az is hogy tavaly ,2012-ben kórházakban infuziokat kaptam, mikor volt kis ételünk, sirva ettem, mert nem tudtam enni, nem volt étvágyam. Lelkileg is megviselt nyugtatókra jutottam. Szegénység tönkere tudja tenni az embert, engem ebből a helyzetből csak az ur Jézus mentett meg és Isten kegyelme volt az hogy ma írhatok és élek! De most sincsen munkánk iskolámat ott kellett hagynom mivel nem tudom kifizetni, férjem jelentkezett dolgozn,i ahol azt mondták majd hívják sajnos mái napig senki sem hívta. Sokszor tapasztalom romaságunk kirekesztését saját magunkon. Egy szobába élünk, lakáshitelünket rég nem tudjuk fizetni, villanyunkkal el vagyunk maradva, még az jó, hogy védett fogyasztók vagyunk, és hogy az önkormányzat fizeti a havi dijunkat. A Megélhetésünk most is nehéz a hónap két hetébe csoda hogy kenyerünk van és ez tényleg csoda. Jó lenne ha már valaki tenne ez ellen és nem azért nincsen ételünk mert lusták vagyunk, hanem mert nincsen munka! Imádkozom és hiszem hogy Magyarországon lesznek olyan emeberek, akik felállnak és nem csak beszélnek hanem tesznek is a szegénység, éhezés ellen! Köszönöm hogy írhattam: Nagy Bernadett |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4087 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3402 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2323 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
853 Létrehozva: 2025-06-19
OG Fluor koncert
4201 Létrehozva: 2025-05-14
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
434 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
247 Létrehozva: 2025-04-30
Fogjunk össze az igazságos békéért!
193 Létrehozva: 2025-06-19
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
170 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
257 Létrehozva: 2024-11-25
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
111 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Teyföl Teybegríz
64 Létrehozva: 2025-06-17
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
745 Létrehozva: 2025-04-30