A Váci Madách Imre Gimnázium tantestületének állásfoglalása
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
A tantestületre csak büszkék lehetünk, bátor emberek. minden elismerést megérdemelnek.
Re: Re: Felhívás az iskolai vezetés részére
#262: tistvan - Re: Felhívás az iskolai vezetés részére
Hülye CÖF-ösök:
Az iskola senkinek nem tiltotta meg, hogy saját döntéséből megjelenjen az állami ünnepségen.
Az iskola csak állami utasításra nem hajlandó saját szervezésben a diákokat kivezényelni, mert az ősi kommunista szokás.
Ahogy ősi kommunista szokás állami szinten eldöntetni, hogy kit vehetnek fel felsőoktatási intézménybe. És ősi kommunista szokás fiatalokat büntetésből "besorozni".
március 15
Azt gondolom, hogy a gimnáziumnak igaza van. Annak kell magát szégyelnie aki olyan országot hozott létre, ahol nem egyértelmű és közösségi lelki igény hogy a nemzeti ünnepen együtt lenni mindenkinek, mindenkivel. Szégyelje magát a Fidesz és Orbán is hogy a 2/3-dal ilyen szemét módon éltek vissza és ezek után kivezényli az embereket ( például 3 órakor szavalni) meg az iskolásokat. Úgy vélem normális országban meg egy normális miniszterelnökkel egyéretelmű lenne hogy irány BUdapest így meg amit főztek az egyék meg.... Ez van... Az iskola meg jól tette hogy nem dőlt be az ostobák és hajbókolóknak.... Megbántam hogy 2002 óta Orbánra szavaztam. Nagyon megbántam....
kik ezek?
Na már most ezek itt alant teljesen elmebetegek:) de most akkor komolyan.....
Egres Béla és Lovászi Fruzsina
Jövő Generációja Egyesület-Elnökség
7633 Pécs, Kerényi Károly u. 2/b
http://www.facebook.com/egres.bela
A felhíváshoz csatlakozik a váci székhelyű Péleusz Oktatási központ és CÖF klub valamint a Milla és az Együtt 2014 oldalairól kitiltottak facebook közössége is!
Csongrádi Eszter és Vámos Edina
https://www.facebook.com/sztee
Vác-CÖF klub -Péleusz nyelviskola
Követendő példa! Bátor és bölcs döntés! Köszönjük!
Re: kik ezek?
Remélem vicc-nickek....
különben....
propeller.hu/itthon/3075184-1973-marciusi-deja-vu
Re: Felhívás az iskolai vezetés részére
#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére
Rákosi Mátyás, Kun Béla, Joszip Visszarionovics and 1956 other people like this letter
Re: Felhívás az iskolai vezetés részére
#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére
Ne rikácsoljanak hazaárulásról, hanem tegyék meg a feljelentést.
A 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. §-ban - a korábbi szabályozással lényegében azonos módon - a következőket rendeli:
- Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
- A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
- a) súlyos hátrányt okozva
- b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
- c) háború idején vagy
- d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
- Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ha annyira biztosak benne, hogy hazaárulás történt igenis börtönözzék be mindet, a gyerekeket is. Ha meg nem hazaárulásról van szó, akkor Kérem Uraim Suttogjanak, azaz KUSS!
Re: Re: Váci gimnázium undroító petíciója Sándor! Te szégeld magad!!!!!
Re: Re: Íme a fordulat
Talán RÁKOSI elvtárs is ott lessz? Az ő idejében volt divat kirendelni munkást, diákot, értelmiségit stb. Kirendelni ápr.4, márc 21, nov 7 stb. megünneplésére.
Márc. 15 annál sokkal nagyobb ünnep, minthogy a nap helyett egy diktátort ünnepeljünk ilyen módon.
Akinek márc 15 ünnep, (márpedig a tulnyomó többségnek az) az meg is fogja ünnepelni ! Vagy egy párt semleges ünnepségen, vagy az otthonában elmélkedve, átgondolva a 12 pont tartalmát, jelentőségét,
Átgondolva annak a mai aktualitásait. Már rég nem a külcsin, hanem a belbecs a lényeg.
Re: Re: Váci gimnázium undroító petíciója
#68: Sándor - Re: Váci gimnázium undroító petíciója
Sándor az a 10 fiatal és a tanáruk, Vácon a helyi rendezvényeken is méltóképp meg tudja ünnepelni eme szép napot. Nem hinném hiogy viktorka bértapsolóivá kéne nevelni gyermekeinket.
Re: Re: Váci gimnázium undroító petíciója
#68: Sándor - Re: Váci gimnázium undroító petíciója
Sándor az a 10 fiatal és a tanáruk, Vácon a helyi rendezvényeken is méltóképp meg tudja ünnepelni eme szép napot. Nem hinném hogy viktorka bértapsolóivá kéne nevelni gyermekeinket.
Teljesen igaza van a Váci madách Imre Gimnáziumnak.
- Abban az esetben, ha be tudja mutatni, hogy az "átkosban" hasonló
indokkal nem vettek részt április 4-én, november 7-én, stb!!!
Nos elvtársak???
Re:
Teljesen igaza van a Váci madách Imre Gimnáziumnak.
- Abban az esetben, ha be tudja mutatni, igazolni tudja, hogy az "átkosban" hasonló
indokkal nem vettek részt április 4-én, november 7-én, stb!!!
Nos elvtársak???
NYILATKOZAT!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tisztelt Olvasók és Oldalszerkesztők!
Az alábbi levelet küldtem el a Klubrádiónak:
Ismerőseimtől értesültem, hogy a tegnap délutáni műsoruban velem készült egy riport. Mivel nem hallgattam a műsort, így nem tudom, hogy mi volt a riport apropója, csak az biztos, hogy én velem tegnap délután senki sem beszélt telefonon. Hogy honnan szedték a riportalanyt aki az én nevemmel mutatkozott be nem tudom, de egyetlen nyilvános elérhetőségem a facebook amire a ma reggeli belépésemet megelőzve utoljára március 11-én szerda 16 környékén léptem be. Se telefonszámom se az e-mail címem nem nyilvános és nem lelhető fel az interneten sem. Ha ennek ellenére a szerda délutáni és ma reggeli időszak között volt aktivitás a facebook oldalamon, illetve az odalra küldött levélre valaki válaszolt, vagy onnan levelet kaptak az annak lehet az oka, hogy facebook oldalamat feltörték. Erre az elmúlt hónapban többször is volt példa, főleg az után, hogy a blokád szervező Büki Zoltán oldalát is meghekkelték.
Az elmúlt két évben több írásom is megjelent az internetes mádiákban melyeket azóta is vállalok, többek között a váci Madách Imre Gimnáziumnak küldött tegnapi levelemet is.
Létezik a Jövő Generációja Egyesület, igaz nincs bejegyezve mivel ellenem a folyamatos rágalomhadjáratok miatt bírósági eljárás van folyamtban. Természetesen az ellenem felhozott vádakat hamarosan tisztázni fogom. Él egy névrokonom Egerben aki újságíró és színházi rendező. Elképzelhető, hogy a nekem szánt fenyegetések nála landoltak és ő jelentkezett a műsorukba. Ennek tisztázására hétfőig adok határidőt. Amennyiben ez nem történik meg jogi lépéseket helyezek kilátásba szerkesztőségük ellen.
Jelenleg kis csapatommal március 15-re készülünk. Vasárnap mi is ott leszünk a múzeumkertben, utána meg hosszabb szabadságra megyünk. Kérem, hogy ne keressenek. Egy olyan baloldali médiának mint az Önöké soha nem fogok nyilatkozni. A híreket figyelni fogom és amennyiben hétfőig nem tisztázódik a tegnap esti riport háttere úgy megteszem a szükséges lépéseket.
Tisztelettel:
Egres Béla -az Igazi Egres Béla
JGE-Elnökség
7633 Pécs, Kerényi Károly u. 2/b
Ui: Mivel ez az oldal nem engedi, hogy hivatkozást beszúrjak ezért ajánlom, hogy mindenki érdeklődjön a Klubrádió szerkesztőségénél!
Re: NYILATKOZAT!
#293: Egres Béla- JGE - NYILATKOZAT!
Végül is a neten és a telefon másik végén mindenki azt mond amit akar.
Szerintem ez az Orbán-Simicska média háború egy lebutított változata és mi vagyunk a birkák akik bégetünk hozzá. Várjátok a reakciót, hogy mi mit lépünk- ha semmit jövőre már kötelező lesz az össze Orbán beszédre kimenni.
Hallgattam a tegnap esti rádió műsort.
Szerintem te voltál a műsorban- azért nyilatkoztál mert bekakáltál, ahogyan Büki Zoli is beszart a meghirdetett blokád előtti napon!
Ismert KDNP-s mi!!!!!!!!!!!!!!! De nem teszel feljelentést mert visszaéltek a neveddel. Viszont a rádiót simán felnyomod.
Ha a tolvajt kirabolják nem megy a rendőrségre.
Az egész történet sántít, de az egésznek a gyerekek és az iskolájuk issza meg a levét. És mind ez a mi adónkból!
Gratulálok!!!!!!!!!!!
És azoknak is akik még nincsenek az utcán! Persze ha a szemét zsideszes Gyurcsány alatt lett volna ilyen.................!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez nem Észak-korea, CÖF-ös gecik!
Jó látni, hogy nem mindenki akar beleolvadni a masszába.
A legfontosabb, hogy mindenkinek szabad véleménye lehessen, és aszerint cselekedhessen.
Köszönet a kiállásért!
nosztalgiazo
ha a felhívást tevő Jövő Generációja Egyesület nevet képzeletben KISZ re cserélem, a felhívásban pedig Orbán Viktor nevét Kádár Jánosra, mintha egy hetvenes évekbeli KISZ lapot olvasnék. A retorzió követelése pedig végképp példakövető, hány gaz iskoláson és egyetemistán volt szükségszerű akkor is megtorolni a vezetés iránti tiszteletlenséget.
Ó Kádár János/Orbán Viktor az ország miniszterelnöke aki nagyon sokat tesz saját hazájáért és gondoskodik a következő generáció fegyelmezett neveltetéséről amiért minden oktatási intézménynek hálásnak kellene lennie... hozzátok vissza ifjú éveimet!!!
| This discussion has been closed. |
Re: Felhívás az iskolai vezetés részére
#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére
És az úgynevezett Jövő Generáció Egyesülete tisztában van azzal, hogy az ilyen jellegű fenyegetés, zsarolás börtönbüntetést von maga után? Ráadásul nem hinném, hogy szexshopból vagy egy rég megszűnt nyelviskolából kellene ilyeneket írogatni.
És ajánlom a Magyar Helyesírás Szabályai című könyvet tanulmányozásra!