A bírói függetlenségért!
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Szövetséget!
Látni kellene, hogy a demokratikus szervezeteknek ma nem azon kellene agyalni, hogy hogyan tudnának bekerülni a parlamentbe a következő választáson, hanem azon, hogy milyen garanciával alkothatnának szövetséget arra, hogy együtt, egy szervezetben induljanak a fidesz legyőzéséért. Igenis ennek kellene lennie az első lépésnek a ma még bizonytalanok megnyeréséhez. A garancia pedig arra kell, hogy egy demokratikus szövetség 2/3-os győzelme esetén egyetlen feladat lenne: az alkotmányos jogrend visszaállítása, olyan demokratikus alkotmány megalkotása, amit csak 4/5-ös többséggel lehet módosítani. Ezt követően pedig új választás kiírása, ami során már lehetne megmérettetni magukat. Ha ezt nem érik fel ésszel és nem kezdenek egymással - egyenlő félként tisztelve egymást - tárgyalásokat a Szövetség létrehozása érdekében, akkor nagyobb bűnt követnek el, mint 45 után bármely hatalomra került párt. Enélkül ugyanis az Orbán rezsim nem győzhető le! Az én primitív agyammal fel nem foghatom, hogy hogy ezt nem lehet megérteni!?
Te élnél egy Magyarországon megint, ahol a rendőrségnek, a bíróságnak, az ügyészségnek és még a helyi önkormányzatoknak is ugyanaz az ember parancsol?
Re:
#2: - Bennünket? Dolgoztok ti engedély nélkül is.. Mókus őrs, aki átkíséri a vak nénit az úttesten, akarata ellenére is..
Hova vezetett ez a nagy jogállamiság?
1990-ben volt 20 milliárd dollár adósság. És volt egy hatalmas állami vagyon . Ma több, mint 100 milliárd az államadósság. Az állami vagyon nagy része nem létezik. A nagy jogállam nem tudta megakadályozni a magyar nép vagyonának elimlnálását.
Re:
Hatalmas állami vagyon? Miről beszélünk? Nézz körül, hogy mi volt ebben az országban 1990-ben, és mi van most. Némi fejlődés szerintem azért tapasztalható. Inkább ne veszítsük el a realitásérzékünket.
Re: Re:
Bizonyára van munkád. Kiegyensúlyozott családi életet élsz. Lehet, hogy még soha nem voltál Ózdon vagy Jánoshalmán.
Nem voltál a magyar fiatalok által elhagyott falvakban. Nem találkoztál a magyar állam oktatási rendszere által lebutított cigány emberekkel. A 20-30%-os munkanélküliséggel.
Nem láttad az egyszerű emberek kiszolgáltatottságát. Pedig a félelem érzését bizonyára Te is ismered.
Re: Szövetséget!
#3: Tanuljunk a múlt hibáiból végre! - Szövetséget!
Tökéletesen egyetértek ezzel a véleménnyel! Csak szövetségben lehet leváltani a jelenlegi kormányt!
Garai Agnes
A bírók pedig azért nem szólalnak meg, mert nem tehetik. A bíróságokon külön szóvívó van akik ezzel foglalkoznak. De tőlük én nem várom, hogy megszólalnak, hiszen dr. Handó Tünde másnap utasítaná a főnökét, hogy rúgja ki. Sajnálattal mondom ezt, hiszen dr. Handó Tünde egy kiváló munkaügyi bíró és vezető volt. Nem értem, hogy vállalhatta ezt el mivel ő igazán tudja, hogy ez nem fér össze a bíróság önállóságával. Hiszen ő tudatában van annak, hogy még egy bíróságon belül sem lehet ugyanazon területen rokona senkinek.
Nagyon szeretném ha eredményes lenne ez a megmozdulás a bírók visszahelyezése érdekében.
Köszönöm a lehetőséget: Nagyné Éva
Az ország fele nyomorban él! Hagyják meghalni a kiszolgáltatott embereket. A vezetőinknek, csak a hatalom és a pénz számít!
Meghalt Mátyás király, oda az igazság!
| This discussion has been closed. |