A Fővárosi Nagycirkusz helyett: RODOLFO cirkusz
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Ez a(z) A Fővárosi Nagycirkusz helyett: RODOLFO cirkusz petíció automatikusan generált fórumtémája
Vendég |
#512011-09-19 11:14"A cirkusz nem ítélhető meg közönség nélkül; akárhogyan is van építve, vagy csak Isten ege alatt szórakoztat, vagy akármilyen díszes is a hely, igazi főszereplő az előadó művész mellett még is csak a szépszámú közönség." (Goethe)Szerintem ezért van ideje arról elnevezni "az előadói helyet", mert olyan szórakoztatott tömegeket, aki őszinte és kiváló művésze volt a szórakoztatásnak. A művészetben pediglen nincsen faji, nemi hovatartozás. |
Vendég |
#522011-09-19 11:43Szerencsére a hazai cirkuszművészet is van annyira gazdag, illetve Rodolfo munkássága is van annyira színvonalas, hogy olyan embert válasszunk névadóként, aki itthon teljesített valamit. |
Vendég |
#532011-09-19 12:06Kedves Kezdeményezők! Nagyon egyetértek a kezdeményezéssel. Egyik pillanatban gyomorforgató magyarkodást látunk, hallunk, élünk meg, aki nem így viselkedik, már nem is tekintik magyarnak. A másik pillanatban meg úgy teszünk, mintha nem lenne számolatlanul olyan magyar ember, aki magatartásával, hitvallásával, lehetne még sorolni, nem érdemelné meg, hogy örök emléket állítsunk neki. Hogy is van ez???? Üdvözlettel Hegedűs Melinda |
laci bácsi |
#54 revela@t-online.hu2011-09-19 12:15Szavaztam, egyetértek, miért kell még írásban is. |
klarissza |
#552011-09-19 12:30Egyetertek! Rodolfo! |
Vendég |
#562011-09-19 14:02Igazuk van. |
Vendég |
#57 pl2011-09-19 14:31Rodolfó - Gács Rezső |
Vendég |
#58 Re: A Fővárosi Nagycirkusz helyett: RODOLFO cirkusz2011-09-19 16:06"aki mindig tagadta magyarságát" Én is aláírtam, hogy RODOLFÓ-ról nevezzék el, de nagyon sok olyan Magyarországról kivándorolt vagy elűzött művész volt, akik joggal nem voltak arra büszkék, hogy itt születtek, mert a saját országuk kényszerítette őket, hogy máshol keressék a boldogulást. Az okokat most nem részletezném.Úgy gondolom, hogy aki akar, utánanéz, hogy a világ "híres magyarjai" miért külföldön lettek híresek. |
Vendég |
#592011-09-19 16:22RODOLFÓ névvel a cirkuszvilága számunkra EGY! |
Vendég |
#602011-09-19 17:15Úgy gondolom, arról nevezzünk el bármit, aki itthon élt, itthon dolgozott, itthon adózott, és itthonról terjesztette HAZÁnk jó hírét. |
Vendég |
#612011-09-19 18:45"...percemberkék háborúja dúl.." |
Vendég |
#62 Re:2011-09-19 18:45 |
Vendég |
#632011-09-19 19:19Szerintem is Rodolfo cirkusz lenne a megfelelő elnevezés. Nagy művész volt, megérdemelné! |
Vendég |
#642011-09-19 20:26RODOLFO nevét minden MAGYAR EMBER ismeri. Ez alól talán a Tarlós nevű városvezető kivétel. Valaki magyarázza már el neki, mert ha ő utálja is a humort, ezzel mi nem így vagyunk. Állandóan a magyarságról szószátyárkodnak, miközben ellenünk cselekszenek. Méltó párja az Orbán-Szijjártó/szógyártó (sokak szerint szófosó)párosnak. |
Vendég |
#652011-09-19 20:42rendben |
Vendég |
#662011-09-19 20:43így legyen |
Vendég |
#672011-09-19 20:43így a korrekt |
Vendég |
#682011-09-19 20:43Rodolfó legyen |
Vendég |
#692011-09-19 21:15Egyetértek!!! Pethő Zsolt |
Márta |
#702011-09-19 22:06Rodolfo valóban jó választás lenne |
Vendég |
#712011-09-19 22:27Inkább egy magyar büvész....volt még egy pár hires cirkuszos magyar család is.... |
Vendég |
#722011-09-19 23:37Rodolfo neve mellett még szóba jöhetne Eötvös Gábor neve is, mivel ez dinasztia név is. |
Vendég |
#732011-09-20 00:59Magyarországnak van elég híres embere ne nevezzük el utcáinkat, intézményeinket külföldiekről. Tudomásom szerint külföld sem a mi hírességeinkről nevezi el intézményeit. |
Vendég |
#742011-09-20 01:58Ez az év a keresztelők éve. Utcák, terek, hidak, reptér, már a cirkusz is sorra kerül? "Keresztapa" is van? |
Vendég |
#752011-09-20 09:07Magyarországon a Nagycirkusz neve, Magyarországon hosszútávon dolgozott magyarról legyen elnevezve. Itt élő magyar |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
1224 Létrehozva: 2025-07-29
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
830 Létrehozva: 2025-07-30
Otthonápolási Díj Emelés!!
568 Létrehozva: 2025-08-18
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
481 Létrehozva: 2025-07-30
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
446 Létrehozva: 2025-08-09
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1870 Létrehozva: 2025-07-18
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
644 Létrehozva: 2025-07-22
Legyen a setlisten a spanom2
368 Létrehozva: 2025-07-29
A kassai magyar oktatás jövője
1127 Létrehozva: 2025-07-04
‘Kuss’nál kuss!
1680 Létrehozva: 2025-07-01
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
293 Létrehozva: 2025-07-26
Dzsúdlós Pandora charm
269 Létrehozva: 2025-07-18
Ne hagyjuk szó nélkül!
245 Létrehozva: 2025-08-07
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1096 Létrehozva: 2025-07-16
A felnőtt autistáknak is jár diagnózis és támogatás!
227 Létrehozva: 2025-07-31
218-as a Solymári Auchanhoz
219 Létrehozva: 2025-08-20
Kicsieko koncert
184 Létrehozva: 2025-08-02
Heves, Heves város Gyorsétterem
177 Létrehozva: 2025-08-04
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
481 Létrehozva: 2025-04-30
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
205 Létrehozva: 2025-07-20