Kiss László és Gyárfás Tamás mondjon le!


Vendég

#476

2016-04-07 14:52

Azért írtam alá mert ugy gondolom ,hogy ennek az embernek semmi keresni valója a gyerekek között minél távolabb a gyerekektől .Én Biztos nem bíznám rá a gyerekemet nem lenék nyugodt

Vendég

#477 Re: Re: Re:

2016-04-07 14:52

#19: - Re: Re:  

 Vörös köd?!?!?

CSAK AZÉRT, mert sikeres úszó volt, húsz hónapot ült ÖSSZESEN (ebből hatot előzetesben), azért, mert HARMADMAGÁVAL MEGGYALÁZOTT EGY ÁJULT NŐT. Harmadikként erőszakolta meg.

Mindenki, aki tudott róla és ezek után elsikálta, hallgatta, tussolta vagy sportra hivatkozva egy csöppet is kisebbítette vagy relativizálta ennek a SZEXUÁLIS BŰNÖZŐNEK, ERŐSZAKOLÓ ÁLLATNAK a tettét, az is egy erkölcsi hulla. Nem uszodákat kell az ilyenről elnevezni, meg sportállásban tolni, az ilyen örüljön, hogy dolgozhat. Szigorúan NEM szabad semmiylen nevelő, oktató, edzői stb. pozícióba engedni soha többé, és SOHA nem évülhessen el a tette. EZ A NORMÁLIS.

Aki szerecsnet mosdat, az nem az. 


Vendég

#478 Re:

2016-04-07 14:53


Vendég

#479

2016-04-07 14:55

Azert mert ezt a bünt nemlehet megbcsajtani es ilyen ember jobb ha eltünik a szövetsegböl.

Vendég

#480

2016-04-07 14:55

Ha egy nő bántalmazása és meggyalázása 3évnyi börtönt ér szemben az örök életre szóló lelki traumával mélységesen felháborító.

Vendég

#481 Re: Re:

2016-04-07 15:03

#433: - Re:  

 Vagyunk jónéhányan akik nem, hogy egy ilyen ocsmány bűnt de másmilyen bűncselekményt sem követtünk el. Olyan lehetsz mint ez a beteg kiss.

Mi meg igen, sokkal különbek.

hcs336

#482 Kiss László és Gyárfás Tamás mondjon le!

2016-04-07 15:04

Így lenne tisztességes a részükről


Vendég

#483

2016-04-07 15:05

Ez egyszerűen gyomorforgató.
hcs336

#484 Re: Re: Re: Re:

2016-04-07 15:06

#477: - Re: Re: Re:  

 Állítólag volt egy negyedik is (műugró) de neki eltusolták az ügyét, mert már akkor beszervezet III/III besúgó volt.

 


Vendég

#485

2016-04-07 15:09

Egy többszörösen bukott ember ne képviselje Magyarországot!

Vendég

#486

2016-04-07 15:12

Azért mert nekem leány gyermekem van és véleményem szerint csak az tudja megérteni aki felnevelt egy leány gyermeket.
Ha ez az én gyermekemmel történt volna meg az urak már nem biztos, hogy az élök sorában lennének.

Vendég

#487

2016-04-07 15:12

Teljesen egyetertek!
Hubba

#488 Re:

2016-04-07 15:12

#469: -  

 Olvasni kell a hiteles forrásokat.

 Lantos László, Várszegi Lajos és Kiss László

A sértett karjait Várszegi a hátán összefogta, majd a száját befogta, őt ledöntve tartotta, Lantos pedig a sértettre nehezedve, annak lábait szétfeszítve, közösült vele. Ezután Kiss László fogta le a sértett kezét, illetve befogta a száját, Várszegi Lajos pedig fokról-fokra átvette Lantos helyét, majd ő is közösült a sértettel. Eközben … Zsuzsanna rosszul lett, így ellenállásától nem kellett tovább tartani, s ezért Kiss László fokozatosan elengedte őt, majd sorra kerülve közösült az elernyedt sértettel. Amikor a sértett feleszmélt és megmosdott, újból rájött a rosszullét, úgyhogy Várszegi Lajos és Kiss László idegcsillapítót is adtak neki.

Forrás: https://kuruc.info/r/2/157185/

 

skangel

#489

2016-04-07 15:17

Ilyen erkölcsiségű ember nem lehet példakép, s olyan ember, aki szerint az olimpiai aranyak fényében bármi elfogadható, nem vezetheti az Úszószövetséget.


Vendég

#490

2016-04-07 15:18

Tanàrként, lànyos szülőként úgy vélem, egy ilyen testet,lelket megnyomorító bűncselekmény nem évül el, semmilyen
későbbi sikere,érdeme nem anullàlja!
Gyàrfàs meg egy àlnok hólyag!

Vendég

#491

2016-04-07 15:19

Azért írtam alá, hogy támogassam az igazságot Magyarországon! Legyen vége annak, hogy az aktuális hatalom eltusolja törvénytelen, erkölcstelen és a közösség érdekeit sértő ügyleteit.

Vendég

#492

2016-04-07 15:19

gyalázat amit művelt,és az nem büntetés amit kapott.abban az időben ennyit zseblopás ,vagy közszeméremsértésért adtak.tehát meg sem bűnhődött azért amit elkövetett.
Akik aláírták Kiss maradását ->

#493

2016-04-07 15:22

-> azok haladéktalanul távozzanak az úszósportnak még a közeléből is. De hirtelen!!!


Vendég

#494

2016-04-07 15:25

Kiss László miatt. Szégyen, hogy egy szexuális bűnt elkövető személy egész életében fiatalokkal foglalkozhatott. Milyen szellemben "nevelte" őket? Mit adott át nekik? Ki hagyta, hogy ott tevékenykedjen közöttük? Egy bűnöző a gyerekek között... Megvetés jár neki és azoknak is, akik közreműködtek abban, hogy visszakerüljön a sportéletbe.

Vendég

#495

2016-04-07 15:28

Mélységesen felháborít!

Vendég

#496

2016-04-07 15:30

Mert felháborító az egész szemét ügy és ahogy kezelik, nehogy már az ilyen disznó megúszhassa az ügyet. Tűnjön el a közéletből a sportból!
Horváth Tamásné
Kiss már lemondott, Gyárfás még mire vár?

#497

2016-04-07 15:33

Gyárfás azt hiszi, hogy maradhat? Miután védelmébe vette a védhetetlent?

Mennyi szégyent akar még az úszószövetségre hozni?


Vendég

#498

2016-04-07 15:33

Azért mert egyetértek vele. Az egész ügy akármikor is történt végtelenül gusztustalan és ilyen ember ne képviselje a magyar sportot.

Vendég

#499

2016-04-07 15:37

Felháborító! Szégyelljék magukat!!!!

Anonymous

#500

2016-04-07 15:41

Kiss László lemondott! De van, akinek még távoznia kell!
http://index.hu/sport/lemondott_kiss_laszlo_az_uszovalogatott_szovetsegi_kapitanya/