Nesztek nektek csabakirályfizás

Parászka Boróka

| 2009-07-13

Hogy Székelyföld szép, nemzeti és fenyőszagú, évek óta sulykolják az ott lakókba és az oda látogatókba a helyi önkormányzatok. Hogy Székelyföld sötét, indulatos, szegény, tanácstalan és igazságtalan, az csak most vált egyértelművé. Ki mossa le a szégyent?

Ki ne ismerné a fegyveresek elől menekülő civilek, anyák és gyerekek, lépcsőn semmibe guruló babakocsi százéves filmkockáit? Eizenstein borzalmas látomását a menekülésről, a félelemről, a megszégyenítettségről és megszégyenülésről. Mindeddig azt hittem, hogy ahhoz, hogy ezek a filmkockák megszülessenek, birodalmakra és birodalmak összeomlására volt szükség, méteres lépcsősorra, többezres tömegekre, világégésre,a pánik egyetemességének tapasztalására.Mekkorát tévedtem! Nem volt semmiféle birodalom, hadsereg és világégés sem a csíkszentmártoniak, sem a csíkszentkirályiak (ó, szent csíkiak) mögött akkor, amikor kaszát és kapát ragadtak, a falu végén menekülő emberek és asszonyok, visító gyermekek nyomába eredtek. Igen, azok után az emberek után, akik más legelőjére vitték a gebéjüket, az asszonyok után, akik szürkületben csökött répát loptak a híg levesbe, düledező kertek alatt futva vitték a zsákmányt. 

Azok után a gyerekek után, akik gyomrában napról napra csak az elcsórt vackor, bingyó alma került. Nem ismernek ezek rendet. Miféle világ ez? Miféle szorongás, ahol néhány öl szénán, kosárnyi krumplin múlik a becsület? Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb. Répáját félti, nem az életét.Mivé rothadnak a dölyffel fényesített szimbólumok, zászlók, a felböfögött szózatok? Látták-e magukat ezek a tiszta székely emberek, ezek a lófők, amikor agyonverték a cigány lovát az égő istálló előtt? Ez kellett az igazsághoz? Nesztek nektek csabakirályfizás, lóáldozás.Elmúlik ez is. Marad majd valami rossz emlék, valami kellemetlen kis bűz Csík fölött. Néhány hétig egymásra mutogat az önkormányzat, a rendőrség, hogy ki a hibás. És hát hibás az van, persze. Mert mi végre volt az a végtelen pofázás Székelyföld fejlesztéséről, a beruházásokról, ha a székely ember még mindig annyira szegény, hogy répáért markol kaszát? 

És hol vannak az oly karitatív, mély érzésű egyházaink és elkötelezett közösségi munkásaink, hogy tétlenül nézik évtizedek óta, mint fagy meg, hányódik, hogy egyszerűen nem létezik több száz cigány emberünk? És hol van a rendőrség, mielőtt lángra lobbannának a csűrök?Hol lennének? Ez a helyzet jó az érintetteknek. Jó a szemforgató önkormányzatoknak, mert azért megtanulták a cigányok, hogy hol a helyük, nincs szükség most jó ideig se fegyelmezésre, se változtatásra. 

Eltakarodott, akinek el kellett takarodnia. És meghúzza magát, aki egyebet nem tehet. Csend lesz. Jó a rendőröknek, és általában jó a román nyilvánosságnak, mert elmondhatják, hogy hazugság a magyarellenesség. A magyarok maguk ritkítják saját soraikat. A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok.

És az oly sokat fényesített Székelyföldből nem marad más,csak ez a kis múlékony bűz, ez a perzsszag, az erdő alján menekülők gyenge lábnyoma.

#176: Kozma Szilárd - boróka székely- és magyargyűlölettől és elképesztő hazugságoktól csöpögő gyöngyszemei 

 Trianon, az eljövő
2013. június 04., kedd, 15:40 Utolsó frissítés: 2013. június 04., kedd, 15:30
Szerző: Parászka Boróka

Címkék: Erdély; Székelyföld; Trianon; Nemzeti Összetartozás Napja;

Parászka Boróka haditudósítása az identitásháborúból, amely nem a magyar-román ellentétekről, hanem a magyar-magyar szembenállásról szól. Ebben a magyarságversenyben a legmagyarabbak annyira magyarok, hogy már nem is magyarok, hanem székelyek.

Az idei összetartozás napját a „székelyzászló-háború” előzte meg. A magyar külügyi államtitkár, Németh Zsolt használta ezt a kifejezést, és legutóbbi bukaresti látogatása alkalmával azt is bejelentette: immár magunk mögött tudhatjuk ezt a harcot, amely győzelemmel végződött. Hogy kik a győzők és kik a legyőzöttek, különösen így, az összetartozás napján, nehéz megmondani.

Az utóbbi hónapok kétségtelenül arról szóltak, hogy miként lehet minél szélesebb körben felmutatni a „székely identitást”. Hogyan lehet Székelyföldet „építeni”, képviselni, milyen a Székelyföld zászló, jelkép, a székely termék, a székely vágta stb. Erdély az identitás-versenyek vidéke, ez azonban minden eddiginél különlegesebb, mert mögötte nem etnikai konfliktusok vannak. Nem a klasszikus román-magyar ellentétek mutatkoztak meg, hanem a magyar-magyar szembenállás. A székelyföld („tömbmagyar”) – nem székelyföld (szórványmagyar) konfliktus. A történelmi, nemzeti kulturális hagyaték került szembe a mesterségesen, kampánycéllal, manipulatív módon torzított örökséggel. Ez az új, „épített” Székelyföld – kétség ne férjen hozzá – nem az a Székelyföld. Politikai manufaktúra, ahol az eredményességet az eladott székelyzászlók számában mérik.

Magyarságverseny folyik, amelyben a legmagyarabbak annyira magyarok, hogy már nem is magyarok, hanem székelyek. Trianon után 93 évvel a magyar közösség, Németh Zsoltot után szabadon, túlnyerte magát: elhitte saját többségének az erejét, rábízta magát erre az illúzióra. Hogy a számbeli fölény mindent igazol és biztosít. A magyar nacionalizmus átvette és ismétli a román nacionalizmus legsúlyosabb hibáit, azokat, amelyekből a románok már rég tanultak.A magyar nacionalizmus hírdeti a leghangosabban: kisebbségiként nincs jogbiztonság, kell a többség.

Ennek a fényes győzelemnek van néhány, pontos pénzre váltható eredménye. Székelyföld, amely lassan, de biztosan legyőzi (a magyar politikai versenyben mindenképpen) Erdélyt, kiváló politikai rezervátum, jól mozgósítható szavazótáborral, kis, és ezért könnyen irányítható önkormányzatokkal, fölülértékelt pozíciókkal. Semmi kényelmetlenség: Székelyföldön nem kell osztozkodni a románokkal, nem kell vesződni a többnyelvűséggel, kis-nagy Magyarország, csak könnyebben irányítható, kevesebb üzemanyagot fogyaszt, és kis helyen parkol ez a pontosan számon tartható többség.

Ezt a többségi Székelyföldet nyertük el, nyerték el a Németh Zsolt által is emlegetett háborúban, amely háború volt valóban, és mint ilyennek vesztesei is vannak. Ma már egységes erdélyi magyar képviseletről nem beszél senki. Már nem érdekes, hogy ki áll Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya élén (néhány éve még magyar polgármesterei, alpolgármesterei voltak ezeknek a nagyon fontos városoknak), ma már nem kérdés, ki próbálja meg még mozgósítani, elérni a Romániában (Székelyföld határain kívül élő) magyarokat. Az erdélyi magyar közösség kétharmadáról, azokról, akik nem Székelyföldön élnek, a győztes háborúban – ezt az összetartozás napján – mondjuk el: a magyar érdekképviselet határon innen és túl lemondott. Lemondott a kisebbsségi jogokról, a kisebbségi politikáról (arról, amelynek létjogosultságát az elmúlt 93 évben annyit emlegették), a saját többségi jogai és előjogai reményében.

Nem volt váratlan ez a fordulat. Egyrészt azért, mert ma magyar nyelvterületen minden az etnikailag tiszta nemzetállam rehabilitációjáról, újraépítéséről szól. Erdély nem tiszta, ezért nem vonzó – kevesebbet is beszélünk róla, lehetőleg nem veszünk tudomást róla. Székelyföld – az Erdélyről leválasztott, kimetszett térség - tiszta. A helyzet egyértelmű. (Arról a Székelyföldről, ahonnan évtizedek, sőt évszázadok óta szerte szét vándoroltak az emberek, akik vitték és hozták a más kultúrát, szintén nem esik szó).

Az utóbbi évek „nemzetpolitikai”, „magyarságpolitikai” tervei, intézkedései egyértelművé tették: a „nemzeti integráció” (ide értve az állampolgárság kiterjesztését, a „határokon átnyúló politikai-kulturális intézményrendszert) célja a szavazatszerzés, a mozgósítás. Ennek érdekében jöttek létre új és újabb erdélyi magyar politikai pártok (Magyar Polgári Párt, Erdélyi Magyar Néppárt), ennek érdekében alakult ki konfliktus a már meglévő, de saját szavazótáborát féltőn óvó párttal (az RMDSZ-szel). Az a szervezet, amely révén, a politikai gyarmatelv alapján, nem nyerhető ki a magyar törvényhozásban érvényesíthető szavazat, haszontalan, sőt ellenséges (vö háború!).

Az idei összetartozás napján immár elmondható: haszontalannak bizonyultak az új szervezetek (mert mozgósításra, mandátumszerzésre képtelenek voltak, elvéreztek a tavalyi, romániai választásokon, a jövőévi magyarországi választások „főpróbáján” – ugye milyen furcsán alakulnak a román-magyar viszonyok, arányok?), de megküzdött a túlélésért az RMDSZ (még mindig ez a szervezet hozza a legtöbb, bár egyre kevesebb szavazatot). Ha belátóbb lesz, mint eddig, megkegyelmez neki a „nemzeti integráció”.

Szűkült a politikai intézmények köre, és szűkült a politikai tér is. Orbán Viktor egykor szépreményű szövetségesei, Tőkés László, Szász Jenő, parkolópályára kerültek, pártjaik megbuktak. A Fidesz erdélyi gyarmatosításával következetesen szembeforduló Markó Béla aktív ugyan, de különutas. Az RMDSZ nem kapott kormányzati szerepet, és visszaszorult a Székelyföldre. Megyei és városi önkormányzatokba. Az egyetlen, politikai értelemben belakott területre, oda ahol a Fidesz is évek óta építi a saját állásait. Ahol a magyar-magyar zsarolások a székely zászló győzelmére vittek, ahol a különböző még-már működő magyar pártok-szervezetek egymást tartják sakkban. Ha lesznek még Erdélyben megszerezhető szavazatok, akkor azt itt, kemény alkuk révén, megszerzik. Akié a Székelyföld, azé a voks. Az összetartozás napján kész a mérleg: ezért volt az értelme az erdélyi magyar öncsonkolásnak. A Fidesz nyerésre, az RMDSZ túlélésre játszik: a jelek szerint lesz kiegyezés.

És ez a kiegyezés az új Trianon, a valódi trauma és „elszakítás”, amely révén az erdélyi magyar közösség fordul el önmagától, hogy magára zárjon egy újabb, minden eddiginél szűkebb és többségibb nemzetállamot.

#176: Kozma Szilárd - boróka székely- és magyargyűlölettől és elképesztő hazugságoktól csöpögő gyöngyszemei 

 ....Miféle világ ez? Miféle szorongás, ahol néhány öl szénán, kosárnyi krumplin múlik a becsület? Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb.  !!!!!

Hihetetlen, hogy ezt kepes volt leirni! Es hihetetlen, hogy ezt eddig szo nelkul turtek a szekelyek, turtek a magyarok!

Parászka Boróka: Túl a kerítésen

Feltöltve: 2015. szeptember 27.

Felejtsük el egy percre (tudom, hogy lehetetlen) a menekültválságot, a meggyőződéseket arról, hogy mi a jó, vagy mi a nem jó megoldás. Vegyük tényként a Magyarország köré épített és tervezett kerítés-szakaszokat, a kerítés menti összecsapásokat, s gondoljuk végig mindennek az erdélyi magyar következményeit. Parászka Boróka írása.

Erdélyi magyarokként a lehető legtöbb nemzetközi fórumon panaszt emeltünk, és emelünk különböző érdekvédelmi szervezetek révén azért, mert kisebbségi jogaink sérülnek. Etnikai és vallási alapon is diszkrimináció ér bennünket, pedig kiemelten nagy létszámú, 1,2 millió fős közösség vagyunk. (Sérelmezzük az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyét, a Mikó-botrányt stb.) Visszakaptuk az egyházi javainkat, de nem úgy, és nem annyit, mint amennyink volt. Támogat a román állam, de nem úgy, és annyira, mint amennyire szükségünk lenne rá. Most azonban a kisebbségi ügyekért felelősséget vállaló magyar kormány ugyanezeken a fórumokon arra figyelmeztet: Európa iszlamizálódik, és ezért veszélyes például a kurdokat (negyven milliós kisebbség) beengedni az Unió területére. Azokat, akik háborús övezetekből menekülnek, így tehát legnagyobb problémájuk nem az, hogy „őshonos kisebbségként” mekkora állami támogatást tudnak kisajtolni felsőoktatásra, könyvkiadásra és nemzeti identitásuk őrzésére-képviseletére. A mai magyar hivatalosságok által „migránsoknak” és„megélhetési bevándorlóknak” nevezett tömegek problémáival szemben hogyan lehet bármilyen erdélyi magyar követelést hitelesen megfogalmazni? Arra panaszkodni, hogy nincs magyar egyetem, miközben a magyar rendőrség az otthontalanokat, háborús  menekülteket, valamint a róluk tudósító újságírókat vízágyúzza? Hogyan tartható fenn a „nemi, faji, vallási, életkori” diszkrimináció tiltásának elve? Ha csak úgy nem, ha visszatérünk a mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek elvéhez, valahova az Állatfarm vidékére.

Az elmúlt években az erdélyi magyar igények-panaszok a következő ügyek miatt voltak a leggyakrabban hallhatóak: nem biztosított a kétnyelvűség sem a magyarok által lakott közterületeken, sem a hivatali eljárások során. Az erdélyi magyar közösség a nemzetközi jogi biztosítékok, az európai normák ellenére háttérbe szorul, másodrendű állampolgárként kénytelen élni egy uniós tagállamban, Romániában. Ennek demonstrálására lehetett hatásos kampányokat, figyelemfeltő akciókat szervezni, a romániai közigazgatás jól provokálható, előbb-utóbb csak kibújik legalább egy aprócska szög a zsákból. De mire megyünk a hasonló taktikával, ha ellenpéldaként azokat a magyarországi eseteket hozza fel bárki, hogy a menekültkérők tömegeit nem tájékoztatták a hatóságok anyanyelvükön, vagy olyan nyelven, amelyet a rászorulók is érthettek? Vagy azokat a példákat, amikor csak magyar nyelvű okiratok aláírására kötelezték a magyarul nem tudókat? Mit mondunk majd arra az érvre, hogy örüljetek, hogy nem úgy bánunk veletek, mint Magyarországon bánnak az idegennek minősítettekkel.

A magyar-román határszakaszra tervezett kerítéssel kapcsolatban a magyarországi és a romániai magyar politikusok is siettek tisztázni: ez csak az illegális határátlépők visszatartására szolgál, és nem választja el egymástól a magyarországi, illetve a romániai magyar közösséget. Megint csak ne foglalkozzunk azzal, mit jelent ma Európában az „illegális határátlépő”, és azzal sem, hogy a hasonló kerítések valóban hatékonyak vagy sem. Tekintsük csupán azt az egyetlen tényt, hogy a magyar kisebbségvédelem arra épített fel minden stratégiát, hogy az európai határok átjárhatóvá válnak, sőt megszűnnek, Európa „varratmentes” lesz. Minden magyar-magyar kezdeményezés határokon átívelő, nemzetegyesítő, vagy éppen „határtalan volt”. Ezt többé így nem lehet mondani, így többé a tagországok közötti együttműködésekről nem lehet gondolkodni. Magyarország, Kis Magyarország – a nagymagyarországos matricák, zászlók, kitűzők reneszánszának korában – határfalat emel Romániával, és így Erdéllyel szemben is. A trianoni határokat erősíti. Senki se reménykedjen abban, hogy a száz éve kettészelt falvak, utak átjárhatóvá, akadálymentessé válhatnak ezután. Az jut át így, akinek érvényes okirata van. Kérdés, hogy ha a folyamatok így haladnak, mi számít majd érvényes dokumentumnak. Ha a román-magyar viszony tovább romlik, ha az Unió szétesése folytatódik, isten ments, megérhetjük még a vízumkényszert is. Vagy azt, hogy dönteni kell a két állampolgárság között, és a kettős állampolgársági idill valódi természete kiütközik. A határfal emelése annak a megerősítése, hogy a magyar kormány lemondott Erdélyről.

Képzeljük el továbbá az autonómia-követeléseket. Amelyekkel kapcsolatban pártállástól függetlenül mindig mindenki elmondta, hogy ezek békés, a nemzetközi normáknak megfelelő kérelmek, kezdeményezések, semmilyen erőszakos területfoglalási, határmódosítási szándék nem áll mögöttük. Azok után, hogy a magyar hatóságok átvízágyúztak déli szomszédjuk területére, hogy a határvédelmet a szomszédos államokkal szemben gyakorolják, ki hiszi majd el az erdélyi magyar szándékok békés természetét? Ki látja majd békésnek a lármafákkal körbevilágított Székelyföldet?

Lehet persze abban reménykedni, hogy a „keresztény Európa” védelmében kialakul egy eddig sosem volt román-magyar közös front. A két országban tapasztalható xenofóbia, a menekültkérdésben felmerülő azonos elutasító érvek, propaganda-anyagok arra engednének következtetni, hogy erre, a muzulmánokkal szembeni román-magyar összefogásra megérett az idő. Ma jelentős különbség ebben a kérdésben legfennebb kormányzati szinten van. Ma még egymásnak ellentmond az Orbán- és a Ponta-kormány stratégiája. De képzeljük el, hogy Romániában is kiteljesedik az, ami Magyarországon. Ha általánossá válik az, hogy nincs helye az ázsiából érkező menekülteknek? Ha újra, minden eddiginél erősebben helyet kap az érv: Románia a románoké! Ki az ázsiai betolakodókkal! Kik azok, akik a romániai nacionalizmus számára kéznél lévő, félvad, nyereg alatt húst puhító betolakodókként, nemzetrontó ellenségként megnevezhetőek, megbélyegezhetőek? Akiktől az országot már annyiszor megtisztította volna a román nacionalizmus? Az erdélyi magyarok. Egy füst alatt, ha a helyzet így folytatódik, tőlünk is szabadulni akar majd ez a logika. Együtt a szírekkel, kurdokkal, és más gyanús keleti népekkel. Mindezzel szemben ellenérvünk nem sok lesz. Különösen úgy, hogy évek óta az ősmagyar, jurtában lakó, hátrafelé nyilazó, rovásírásos kultúránkkal különböztettük meg magunkat. És ezzel igazolta, azonosította magát a románellenes, radikális magyar szélsőjobb is. Egy ilyen helyzetben legfennebb egy hetven kilométeres falszakaszra mutogathatunk itt Erdélyben, a hátunk mögé, Magyarország felé. És ezen vagy átengednek majd, vagy nem. Minden attól függ majd, van-e ehhez „dokument”, meg passzus.

Forrás: Erdélyi Riport

#180: Imre -  

 Nem csak az szorul elmrgyógyászati kezelésre, aki ezeket a halucinoigén szerek hatása alatt levő agynak a beteges szüleményeivel keveredő pofátlan hazugságokat leírta, hanem azok a lapszerkesztők is, akik hosszú éveken át ezeknek helyet adtak, nyílvánosságot biztosítottak.

Be kell vallanom őszintén, hogy - Még a Ceausescu-diktatúrából, tehát szatmári színész és rendező korából ismervén a PB apját - nem néztem utána annak, hogy tulajdonképpen miért is szerepel annyit a kurucinfo rovataiban. Megelégedtem azzal, amiket ott olvastam, amikor belebotlottam a navébe, ha ott akadt olvasnivalóm. (Az igazság az, hogy a gyermektelen - családtalan Borikához képest pl., aki szingliként sem képes a riportjaiban szereplő tényeknek alaposan utána nézni, rettenetesen kevés időm van a szakmámon és hivatásomon kivüli vizekre evezve, az interneten szemlélődni - és esetenként: hábborogni.) Ezért, most valósággal mergrettentett az a, lássok be: "magas szintű" költői rafinériával tállalt és cifrázott magyar-, de főként székely-gyülölert és utálat, ami ezekből a PB-cikkekből ömlik ki, mint elromlott vezeékből a szennyvíz.

Nem is akarom itt tovább folytatni, mert a feleségem megszerezte a Borika születési adatait, és a sorsképletét felállítva, nagy megdöbbenésünkre, éppen az ellenünk ezelőtt két évvel indított rágalomháborúnak a kieszelő "mesterlővészének": Gerle Évának a sokat tárgyalt sorsképlete köszönt vissza. Az a híres sorsképlet, amely alig tartalmaz pozitív fényszöget és amely mélyen (rejtetten) agesszív - és öntudati zavarokra, identitás-vesztésre (Kos-Lilith) hajlamosító karmára utaló jeleket tartalmaz.  De, a vad-feminista Gerle Éva sorsképletéhez képest ez, a Hold pozíciója miatt (Az anyaság őserejét: a csángóknak a Babba Máriáját megtestesítő bolygó!)  sokkal határozottabb és körvonalazottabb formában (Erősebben, mert több ismétlődő negatív fényszöggel) jelentkezik.

Ezért, ezt a bejegyzést követően, már csak mint asztrológiai érdekességgel kívánok a nem véletlenül pártában maradt gyülőlködő újságírónő esetével fogalkozni.    Itt már csak, nem is  annyira asztrológusi, mint inkább írói kérdő-gondolatnak szeretnék  hangot adni - remélhetőleg utoljára...-, hogy vajon milyen lehetett ennek a szerencsétlen nőnek, akinek a szíve ennyire meg telt valamiért és valamikor régen elvakult és irracionális otthon- és család-ellenes gyülölettel (Ez ugyanis az asztrológiában azonos a nemzet-ellenes gyülölettel), ma reggel felkelni, és a petíciót megnyítva szembesülni azzal, hogy csekély egy nap alatt több mint 600 ember (Erdélyi magyar) fejezte ki aláírásával azt, hogy határozottan utálja és hogy nem, semmiképpen nem kívánja látni nyomtatott formában megjelenni az általa készített riportokat, vita-cikkeket?          

#187: Kozma Szilárd -  

 x

Eddig több mint 700 aláírás gyűlt össze. :)

#199: Dédi - Re: Jó reggelt!