Egyetemi hallgatók tiltakozása az SZFE átalakítása ellen

Legyen a tudás: érték. A beszéd: párbeszéd. Az egyetem: szabad.

Egyetemi hallgatóként - szakterülettől és politikai meggyőződéstől függetlenül - mindannyian hiszünk a tanulás, a tanítás, a tudományos kutatás és a művészi munka szabadságában. Valljuk, hogy a tudományos és művészi munka alapfeltétele a szakmai, kölcsönös tiszteleten alapuló vita, és úgy gondoljuk, egyetemi polgárokként a mi felelősségünk is ennek biztosítása.

Éppen ezért elutasítjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának antidemokratikus, erőszakos, az egyetem szakmai teljesítményét és autonómiáját semmibe vevő módját, valamint az egyetem szaktekintélyeit és hallgatóit illető rosszindulatú és/vagy infantilizáló megszólalásmódokat. Egyetemi oktatóinkkal egyetértésben (petíciójuk itt érhető elszolidaritásunkat fejezzük ki az SZFE tanáraival és hallgatóival; követeljük a jelenlegi kuratórium lemondását, valamint azt, hogy az egyetem szakmai és adminisztratív működését érintő intézkedések ("modellváltás") az intézmény tanárainak és hallgatóinak együttműködésével és jóváhagyásával történjenek.

Alulírott hallgatók

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Egyetemi hallgatók petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...