Az Eurocorps fékezze meg Izraelt!

Petíció Magyarország EP-képviselőihez

http://nemzetiegyseg.com/FelszolitasMagyarorszagEPkepviseloihez.pdf

 

Címzettek: Pelczné Gáll Ildikó, Szájer József, Tőkés László, Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György, Erdős Norbert, Bocskor Andrea, Deli Andor, Kósa Ádám, Hölvényi György, Morvai Krisztina, Balczó Zoltán, Kovács Béla, Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Meszerics Tamás, Jávor Benedek

 

Az Eurocorps fékezze meg Izraelt!

 

Az Európai Unió és Izrael között társulási szerződés van érvényben, ezért az EU felelőssége is, hogy társult tagja betartsa azokat a határozatokat és szabályokat, amelyek nemzetközi kötelezettségei teljesítésére vonatkoznak.

 

Izrael Gáza ellen emberiség elleni bűncselekményt követ el. A hadi cselekmények alapját szolgáló esemény (három izraeli fiatal meggyilkolása) kapcsán az izraeli rendőrség megállapította, hogy az elkövetők nem egyeztettek a Hamásszal, és nem ennek a szervezetnek a parancsára követték el a gyilkosságokat.

A Gáza elleni globális támadás még akkor sem lett volna arányos, ha annak megnevezett oka megáll. A megállapított tények alapján viszont

 

Izrael Gáza elleni hadviselése terrorcselekmény, mivel annak célja a Gáza feletti politikai hatalom megszerzése, eszköze pedig az erőszak.

 

Ebben az esetben az Európai Unió kötelessége, hogy meggátolja Izraelt emberiség ellenes bűncselekmény-sorozatának folytatását, ezért

 

felszólítom Képviselőasszonyt/Képviselőurat, hogy

 

kezdeményezze az Európai Parlamentben az alábbiakat:

-    Az Európai Unió haladéktalanul lépjen közbe az izraeli terrorcselekmények azonnali beszüntetése érdekében az Eurocorp megfelelő létszámú haderejével.

-    A beavatkozás ideje alatt az Európai Unió függessze fel az Izraellel fennálló társulási szerződést,

-    a Gázai népirtás befejezése után vizsgálja felül a társulási szerződés hatályban tartását és kezdeményezze az ENSZ-nél az Izrael által 1967-ben elfoglalt arab területeken jogtalanul létesített települések felszámolását és az elfoglalt területek eredeti állapot szerinti visszaszolgáltatását a Palesztin államnak.

Kelt Szegeden, 2014. július 29.

dr. Halász József, 30/6163894, 6723 Szeged, Szilléri sgt. 49/a