Állásfoglalás az új menekültügyi szabályozásról

  A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elítéli az új menekültügyi szabályozást  

 

A 2017. március 20-án kihirdetett, és március 28-án hatályba lépett, a határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XX. törvény[1] értelmében a legálisan menedéket kérőket automatikusan a röszkei határnál lévő tranzitzónákba zárjak. Őrizetbe kerül tehát minden menekült; beleértve a gyerekeket, az időseket, valamint azokat is, akik eddig nyitott táborban vagy magánszálláson várták a menedékjogi kérelmük elbírálását.

 

Álláspontunk szerint az új menekültügyi szabályozás súlyosan jogtipró. Ezért - csatlakozva ahhoz a 6 civil szervezethez, akik március 24-én az alapvető jogok biztosához fordultak[2] – úgy véljük, hogy a jogszabály módosítás sérti az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseit és nem veszi figyelembe Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeit.

 

Mélységesen aggasztó és felháborító, hogy ma Magyarországon egy olyan jogszabály van hatályban, amely nem csupán teljes mértékben ellentétes az uniós joggal és az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel, de humanitárius szempontból is embertelen. Nem szemlélhetjük tétlenül, hogy a menedékkérők igényeinek egyéni elbírálása helyett, tömegesen és minden indoklás nélkül fogva tartsák őket, mintha bűnözök, lennének. Ne feledjük, ezek azok az emberek, akik a magyar jogszabályok szerint előírt legális módon kezdeményeznék a menedékkérelmük elbírálását; a magyar állam mégis „börtönnel” jutalmazza őket.

 

Felszólítjuk az Országgyűlést és az érintett hatóságokat, semmisítsék meg az ok nélkül szigorított és emberségünket is felszámoló törvényt.

 

Testvéreinktől és Barátainktól pedig örömmel fogadjuk esetleges csatlakozásukat.  

 

Budapest, 2017.03.31.

 

Iványi Gábor

 

Dr. Iványi Gábor elnök

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Oltalom Karitatív Egyesület

Wesley János Lelkészképző Főiskola  

T.:06-1/577-05-10, Fax:06-1/577-05-17

E-mail: ivanyigabor@wjlf.hu

Cím: 1086 Budapest, Dankó u. 11.  

 

www.metegyhaz.hu

https://www.facebook.com/metegyhaz/    

 

[1] https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1700020.TV&timeshift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT

[2] http://artemisszio.blog.hu/2017/03/24/level_az_alapveto_jogok_biztosanak


Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével


VAGY

Az e-mail címe nem fog megjelenni az oldalunkon. Azonban a petíció írója az összes megadott adatot látni fogja.

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Kérjük, ellenőrizze bejövő leveleit (és a spam mappát).
Facebook