A Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori hallgatóinak nyilatkozata

A Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori hallgatóinak nyilatkozata

Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt hallgatói a közelmúlt eseményeire reagálva visszautasítjuk az egyetemet ért vádakat és tiltakozunk minden olyan próbálkozás ellen, amely megkérdőjelezi emberi, szakmai és alkotói integritásunkat.

Csatlakozva a jelenlegi hallgatók nyilatkozatához határozottan kijelentjük: tanulmányaink alatt az egyetemen az oktatást kizárólag művészeti és szakmai értékek határozták meg, sem a tanárok, sem a diákok politikai beállítottsága nem befolyásolt soha semmilyen egyetemi tevékenységet. Mind a felvételi eljárás, mind a tanulmányi eredmények értékelése szakmai szempontok alapján történt. A képzésünk teljes ideje alatt mindennemű oktatási tevékenység ideológiáktól mentesen, a szabad gondolkozás jegyében zajlott.

Felszólítjuk a döntéshozókat, hogy a magyar kultúrának az elmúlt évtizedekben oly sok értéket adó iskolánk tervezett átalakítását csakis az egyetem jelenlegi vezetőségével és teljes közösségével egyeztetve, az egyetem alaptörvényben biztosított autonómiájának maradéktalan tiszteletben tartásával és az SZFE vezetőségével és érdekképviseleti szervezeteivel megvitatott reális, a részletes tervezést és az alapos kivitelezést biztosító ütemrend szerint hajtsák végre.

Egyúttal kérjük Magyarország felelős parlamenti képviselőit, hogy ne asszisztáljanak a hazai színházi és filmes képzés egyetlen, 155 éves múltra visszatekintő állami intézményének ideológiai alapon történő kivéreztetéséhez. Hogy a kormány nem szakmai alapokon tervezi az úgynevezett modellváltást, az napnál világosabban kiderül a törvénytervezet súlyos ellentmondásaiból, a fél éve tisztázatlan, az intézmény alapvető működésére vonatkozó lényegi kérdések meg nem válaszolásából, a minapi parlamenti felszólalásokból, az alapos és szakmai munkát teljességgel kizáró időkeretből, ahogy abból is, hogy az egyetemünk jövőjét tárgyaló kulturális bizottsági ülésre nem engedték be az egyetem vezetőségének egyetlen képviselőjét sem. Kérjük a képviselő hölgyeket és urakat, hogy ha akarnak még szabad művészetet Magyarországon, akkor ne szavazzák meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem ”modellváltására” vonatkozó törvényjavaslatot.

Bízva állampolgári és képviselői felelősségükben, szakmai és erkölcsi integritásukban:

a Színház- és Filmművészeti Egyetem (korábban Főiskola) egykori hallgatóisemmit_rólunk_nélkülünk.jpeg

A nyilatkozat csak egészében, változtatás nélkül közölhető. Idézet esetén szükséges a teljes szöveghez való link elhelyezése.

”Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt hallgatói a közelmúlt eseményeire reagálva visszautasítjuk az egyetemet ért vádakat és tiltakozunk minden olyan próbálkozás ellen, amely ideológiai címkéket ragasztana iskolánkra, ezáltal pedig közvetve ránk is, megkérdőjelezve emberi-szakmai-alkotói integritásunkat."


Lengyel Anna (PanoDráma)    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Lengyel Anna (PanoDráma) láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák: