Aláírásgyűjtés a Szentendrei Karitász szolgálati helyéért és az oktalan ingatlaneladás ellen

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Az ügy előrehaladásáról

2021-03-10 15:51:44

Tisztelt Aláírók!

 

Köszönjük szépen az ügy támogatását és, hogy ezt aláírásukkal is kifejezésre juttatták!

A téma kapcsán arról kell tájékoztassuk Önöket, hogy információnk szerint az ingatlan eladásától az önkormányzat sajnos továbbra sem lépett vissza, így a Karitásznak március 31-ig el kell hagynia a helyiséget. Az önkormányzat ugyen felajánlott a Karitász számára alternatív lehetőségeket, de úgy tűnik, azok igazi közösségi térként nem lesznek jól használhatóak, így ha megegyezésre is tud majd jutni az önkormányzat a Karitásszal, az csak ideiglenes megoldásnak lesz elkönyvelhető. Persze, meg kell várni, hogy hogyan alakul a dolog végkifejlete.

 

Közben tudomásunkra jutott, hogy Fülöp Zsolt polgármester még a tavalyi évben terjesztette elő, hogy vagyongazdálkodási koncepciót fog készíteni a város ingatlanhasznosításaira idén januárig. Ez a vagyongazdálkodási koncepció viszont máig nem készült el. Ez azért lényeges, hiszen az önkormányzat azt kommunikálja, hogy azért van szükség a Bogdányi út 13-nak és egy másik műemléki épületnek az eladására, mert a befolyó vételárat a belvárosi csatornázás kivitelezésére akarja fordítani, amely egy fontos projekt. Viszont vagyongazdálkodási koncepció híján nem egyértelmű, hogy miért pont ezt a két épületet akarja ebből a célból értékesíteni a polgármester. Így nem látszik, hogy milyen egyéb vagyonelemei lennének még az önkormányzatnak ilyen célra, és esetleg más ingatlanok eladása nem merülhetett volna-e fel. Ezen kérdésekre a vagyongazdálkodási koncepció nélkül nem lehet választ adni.

 

Ezzel együtt is, bízunk benne, hogy mihamarabb születhet jó megoldás a karitász ügyében és rövid lesz ez az ideiglenes állapot. Ha van még olyan személy, akinek ajánlani tudja, hogy aláírásával támogassa ezt a közösségi fellépést, úgy minden plusz támogatás erősítehti a célt, illetve a meglévő támogatások alapján továbbra is azon leszünk, hogy elősegítsünk egy jobb megoldást.

Végül ajánljuk még figyelmükbe a Karitász most futó adománygyűjtő akcióját:

https://szeke.hu/2021/03/05/nagybojti-elelmiszergyujtes/

 


SZEKE



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...