Petíció az Ózdi Elek Imre csillagvizsgáló megmentésére!

336122687_164898173063273_6530308372311341012_n.jpgTisztelt Olvasók, Ózdi Lakosok, Gyerekek, Diákok, Felnőttek, Nyugdíjasok! Azaz EMBEREK!

Miért hagytuk, hogy így legyen???
Petíciót indítok az ózdi csillagvizsgáló legutolsó pillanata utáni, végső pillanatban, annak megmentésére! Tetemre hívom a város MINDEN vezetőjét, aki nem tett a város ezen értékéért! Márpedig az utolsó -ám nem városi vezető --1989-90. körül--, aki megpróbálta megmenteni az Dombóvári Péter volt, és az akkori csillagász kör tagsága.... De a részletekről később!
Kérem, írják, írjátok alá minél többen, hogy a város vezetése lássa be, erre Ózdnak úgy van szüksége, hogy működik, nem pedig még egy szégyenfoltként! Ha már megvan valami, nem szabad hagyni, hogy ez történjen vele, hogy veszni hagyjuk, amikor sok-sok ózdi ember és az ÓKÜ egyes vezetői, lakatosok, kőművesek, társadalmi munkások tették oda magukat, hogy Ózdnak legyen csillagvizsgálója. És végül, de nem utolsó sorban: aki ezt megálmodta: ELEK IMRE, a József Attila Gimnázium fizika tanára, aki végig is vitte, amíg meg nem született a város összefogásaként ez a „közös gyerek".
Még nem tudjuk, mi lesz a megoldás, mert a falak éppen csak, hogy állnak, de nagyrészt minden odavan... De próbáljuk meg a lehetetlent!
KÉREK MINDENKIT, AKI VALAHA JÁRT ITT, BELENÉZETT A TÁVCSŐBE CSAK EGYSZER, AKINEK A NAGYAPJA, APJA, ANYJA DOLGOZOTT, ITT, ill. EZEN, VAGY FELEMLEGETTE VALAHA, SEGÍTSEN!!!
---CSAK EGY ALÁÍRÁST KÉREK MOST!!! ÉS ADD TOVÁBB!!!

A petíció 2023.02.18-án indult. Első körben mondjuk hat hónapot adjunk a lehetőségnek, azaz 2023. augusztus 20-án, ha elérjük a város lakosságának 0,5%-át (1550 főt  /-2021.-cca 31000 fő-) az aláírók közt, akkor foglalkozunk a témával, ha nem, akkor elengedjük, mert nem fontos a lakosságnak, a városnak sem!

LiFe

Kis kiegészítés: ahogy mindenütt, így itt is megjelentek az olyan hozzászólók, akik nem olvasták el a fentieket, vagy olvasták, de nem értik a szöveget, és hozzászólnak a témához, javasolnak és tanácsot adnak. Köszönettel vesszük, és ha lesz megoldás, akkor az ilyen hozzászólások nélkül is lesz, másrészt a továbbiakban egyet sem fogok válaszra méltatni, csak törlésre kerül mindenki aki nem érti azt sem, hogy miről van itt pontosan szó. Köszönet a figyelemért és MINDEN ALÁÍRÓNAK!

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Ferenc Liktor láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...