A közoktatásért!
Quoted post
Pisze |
#1092013-01-19 19:15Kedves Kollégák! Csak kíváncsiságból kukkantottam bele a legnépszerűbb petíciókba, miután aláírtam a közoktatásit. Majdnem hanyatt estem, amikor megláttam, hogy a "büntetés a macskagyilkosoknak" petíciót 9 nap alatt több mint 3600-an írták alá. Ha valaki szereti a cicákat, én szeretem, de itt tartunk, hogy több százezres, közös érdekeket, közös értékeket képviselő bázis, aki a jövő generációért felelős 10 nap alatt csak ennyit tud produkálni? Addig amíg nem bizonyítjuk be, hogy mi is azonos akarattal, azonos célokért, jó ügyért, a jövőért emeljük fel a szavunkat, de valóban hatalmas bázissal, addig nem vesznek komolyan minket, és valóban csak legyintenek egyet, arra számítva, mint eddig is. A pedagógusnak úgy is a gyerek a fontos, hiszen számítanak a hivatástudatunkra, a terhelhetőségünkre, arra, hogy nem hagyjuk cserben sem a gyerekeket, sem a szülőket. Mindig is erre apelláltak a hatalmon lévő kormányok. Ha nem érünk el semmit, akkor valóban meg is érdemeljük, mint ahogy ezt már egy kolléga előttem is leírta. Ha eddig kibírtuk, hogy a nemzet napszámosaként dolgoztunk, akkor ezután is ki fogjuk bírni.Végül is sok fát lehet vágni a hátunkon!!! Vagy, nem???? |
Válaszok
csakazértis |
#111 Re:2013-01-19 21:40:58"több százezres, közös érdekeket, közös értékeket képviselő bázis, aki a jövő generációért felelős 10 nap alatt csak ennyit tud produkálni?" Ezen én is csodálkoztam. Sőt, nagyon csodálkoztam, hiszen ezt lényegében bárki támogathatja. Az ősszel volt egy informatikatanári aláírásgyűjtés szakmai (kerettantervi) ügyben. Azt hiszem ennyi idő alatt 200 tanár írta alá. Pedig ott nem lehetett név nélkül. Ráadásul csak infotanárok lehettek támogatók. Itt bárki. Szóval a jelen pillanatbeli 3092-es szám nagyon karcsú. Ha nem jut el új csoportokhoz, akkor még a 4500 is csak vágy. |
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1877 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1402 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3383 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2096 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
507 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
474 Létrehozva: 2024-04-24
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
422 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5562 Létrehozva: 2023-07-26
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01