Rumplestiltskin neve
Quoted post
Vendég |
#28 Re: Sajnos nem sikerült T_T2012-07-16 18:09Kedves fórumozók!
Vizsgáljuk meg mindkét oldalt, rajongók és a Cs. Tóth Eszter képviselte MTVA álláspontját is. Valóban, Rumpelstiltskin (illetve az eredeti Rumplestilzchen) név magyarítása sarkalatos kérdés, hiszen egy igen összetett figuráról van szó, aki ráadásul ebben a sorozatban is kiemelt szerephez jut. A névválasztás azonban igen nehéz, hiszen az eddigi magyarítások sem voltak túl sikeresek, nem véletlenül van belőlük több változat és nem véletlenül nem maradt meg egyik sem igazán a magyar köznyelvben. Magam is láttam angolul a sorozatot, amely ennek a magyarul eddig "nevén nevezhetetlen" figuránk mélységet ad (most tekintsünk el az erőteljes Disney-hatástól). Mikor megtudtam, hogy a sorozat hozzánk is elérkezik, előre féltettem szegény Robert Carlyle-t, hogy esetleg Csila-csali, Koppciherci vagy az ugyancsak nem szerencsés Tűzmanó néven hiteltelenné válna amúgy nagyon jó színészi játéka. A Zörgőfürge, lássuk be, ezekhez képest még mindig jó választásnak tekinthető. A név idegenségét talán feledtetni tudja majd Háda János megfelelő hanglejtéssel, beszédtempóval, hangszínváltásokkal. Ugyanakkor nem igazán értem ezt a névválasztást. A rumple (összegyűr), illetve rumpel (dörög)+ stil (stílus), illetve stilt (gólyaláb) + chen (kicsinyítő képző), illetve skin (bőr)eredeti német, illetve angol névrészek igen ígéretesnek tűnnek, a karakter egyértelműen beszélő, személyiségét tükröző eredeti neve(i) valamiféleképpen visszatérhet(né)ne(k) a magyarításban is. Nagyon jó felvetésnek tartom az egyik (hozzám hasonlóan) vendégfórumozó felvetését, miszerint ha már mindenképp magyarítani kell az eredetit, úgy találjunk, javasoljunk mi, potenciális nézők megfelelő magyar nevet. Erre még látok magam is lehetőséget, igaz csak egészen csekélyt, hiszen a szinkronmunkálatok már nyilvánvalóan zajlanak, az újraszinkronizálás (még egy-egy mondat erejéig is) pedig plusz költség (nem beszélve az új kontroll csoportró…stb), amit gondolom a készítők nem szívesen vállalnának. Ennek ellenére megpróbálni érdemes, ha valóban szívügyeteknek érzitek. A magam részéről örvendetesnek tartom, hogy az egykor mozinéző magyar közönség ilyen lelkesedéssel áll ki egy számára kedves sorozat méltó szinkronjáért. Persze az lenne a legjobb megoldás, ha a magyar szinkronkészítőknek megadatna az a szabadság, hogy ahol csak lehet kihagynák a figura nevét, a karakter bemutatkozásait kitérő válaszokra fordítanák, hiszen Ruplestilzchen/Rumpelstiltskin ereje nevének ismeretlenségében rejlik (még ha efölött a sorozat készítői itt-ott át s siklanak, így okozva már az első évadban több dramaturgiai döccenőt...). Természetesen ez (gyanítom) nem lehetséges. Ugyanakkor a magam részéről nem gondolom, hogy a sorozat magyar sikere egyetlen "szinkronnéven" múlana. Snow White, azaz Hófehérke esetében sem kapunk a szívünkhöz, hogy hibás a fordítás (nem beszélve arról, mikor a hölgyet kedvese, barátai csak "Snow"-nak, azaz "Hó"-nak becézik, ami ugye magyarul már csöppet sem adja vissza azt a lágyságot, mint az angol megszólítás). Ennek ellenére érdemes fontolóra venni a névfordítással kapcsolatos petíciót, hiszen a potenciális nézők igényeit tükrözi. Sok sikert a szinkronkészítéshez és a magyarítás befogadásához is! Remélem sikerül egy győztes-győztes szituációt kihozni ebből az (egyenlőre) meglehetősen problematikus helyzetből.
Üdvözlettel:
AntArt |
Válaszok
Vendég |
#29 Re: Re: Sajnos nem sikerült T_T2012-07-16 19:13:25#28: - Re: Sajnos nem sikerült T_T Pofázni könnyű, alkotni kevésbé! Én javasoltam, hogy találjanak ki jobb nevet azok, akik itt rágják emiatt a kefét. Az is igaz, hogy a már megkezdődött szinkronizálás miatt a javaslat elfogadása nem valószínű, de ez ettől független dolog. Az angol, ill. német név pedig teljesen kimondhatatlan magyar szövegben. (Tájékoztatásul azt azért elárulnám, hogy angolul folyékonyan, magas tárgyalási szinten beszélek, németül pedig erős turista-szinten . Anyanyelvi beszélők szerint mindkét nyelven elég jó a kiejtésem, annak ellenére, hogy mindkét nyelvet felnőttkorban tanultam meg.) Mindenesetre a "Zörgőfürge" nevet én egész jónak tartom.
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1857 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3056 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
846 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2077 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
475 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
461 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
357 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
347 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
278 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5549 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
189 Létrehozva: 2024-04-01