A Schmitt Pál doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért
Quoted post
Vendég |
#144 Re: Re:2012-01-17 01:03A gond az, hogy itt különféle tudományterületek, vagy éppen az utca embere, vagy éppen egy noname tanár, vagy útkaparó hőbörög és tudományos hivatkozásokat kér számon! Pedig, aki széles látókörrel megáldottan ismerős a tudomány világában és nem csak a vacak kis filozófus, vagy történész világát ismeri, az tudja, hogy a tudományos hivatkozások tudomány-területről területre változnak. Sőt, egy-egy területnek a hivatkozási és dolgozat-, vagy cikkírási szokásairól, hivatkozási szabályairól szakcikeket, dolgozatokat, könyveket írnak. Önök, akik láthatóan alig látnak még ki a doktori címeik mögül, pl. filozófusként hogyan mondanak véleményt egy sport-történeti dolgozatról, miközben ott egészen más szakmai szabályok vannak érvényben? Vagy akármilyen címnélküli fizikusként hogyan állíthatják, hogy 1992-ben nem jól írta a jelölt a sport-történeti hivatkozásokat? Egyszerűen kinevettetik magukat. Azért nem csatlakoznak ide komoly emberek, pl. akadémikusok, mert komoly emberek ezt az ügyet szakmai szempontok miatt nem vállalhatja fel. Nem veszik észre, hogy a HVG és Kálmán Olga csak pénzt keres ezzel az üggyel és hasznot hajtanak a hataloméhes és hatalomat vesztett ballib tábornak? A tudomány védelme elsősorba az MTA feladata, mert ott vannak erre kompetens emberek. Az egyetemek védelme a Rektori Tanács feladata, mert ott vannak erre alkalmas, széles látókörű, több területet is ismerő emberek. Ez itt csak egy gittegylet, egy parasztlázadás, hataloméhes ballib politikusok által felheccelt jóindulatú fajankók. Meg vagyok döbbenve azon, hogy a saját munkájukban kiválót nyújtó szakemberek mennyire ostobák tudnak lenni a való életben. Alekosz Önökhöz képest észkombájn! Nem mellesleg: Önök szerint hogyan lehet megírni egy olyan dolgozatot, amely sporteseményeket, sporteredményeket dolgoz fel, vesz számba? Járható útja ennek, hogy minden egyes eseménynél, helyezésnél, embernél, értekezletnél hivatkozások sokaságát adja meg? Olvastam egyszer egy ilyen művet, amiben a hivatkozások több oldalt tettek ki, mint maga a dolgozat. A szerző szerint csupán azért választotta ezt a formát, mert egy történelmi vitát szeretett volna egyszer és mindenkorra lezárni. Ha nem lett volna az a konfrontatív helyzet, eszébe sem jutott volna ezt a formát választani, ami miatt majdnem elbukott a védésen, mert szonte olvashatatlan, szinte értékelhetetlen volt a dolgozata. Az átláthatatlanság miatt a bizottság tagjai nem tudtak vele mit kezdeni a védésen. Mondom, amennyiben Schmitt dolgozatát vizsgálni akarják, akkor minden olyan dolgozatot újra kell vizsgálni, amit ez az egyetem minősített!
|
Válaszok
Bubó doktor |
#145 Re: Re: Re:2012-01-17 01:10:38Vacak dolog, ilyen késői órán is a megélhetésért gépelni, ugye? Hozzászólása: szép, nagy terelés. Redukáljuk le a dolgot: másolmány Pali dolgozata, 200-ból 160 (vagy mennyi a HVG szerint) sima átvétel? Nem ördöngősség a kiderítése, tegyük egymás mellé a kettőt, a bolgárét és az övét, kiderül. Ennyi az egész, meg kell vizsgálni és kész. Tudomány védelme, ezcetera: blabla, már megbocsásson. Véleményt se akar mondani a dolgozatról itt senki sem (ezt állítani eleve szép csúsztatás), itt egyetlen dologról van szó: legyen a dolog kivizsgálva. Plágium-e vagy sem. Ne terelés legyen, ne kussolás: vizsgálat.
|
Vendég |
#148 Re: Re: Re:2012-01-17 01:16:27Én végiglapoztam a listát, máris legalább három-négy akadémikus aláírta. Nem hiszem, hogy Mo. 2-3 ezreléke akadémikus, vagyis ez átlagon felüli teljesítménynek tűnik. |
Nem hát! |
#149 Re:2012-01-17 01:17:29"...hataloméhes ballib politikusok által felheccelt jóindulatú fajankók." Ezt az érvelési hibát úgy hívják, hogy ad hominem. Akár plagizált, akár nem, ez teljesen független attól, hogy fajankók vagyunk-e. |
dr. Skvir |
#285 Re: Re: Re:2012-01-17 15:58:49Bárhol, bármilyen munkahelyen, bármilyen szakmában, amennyiben felmerül annak a gyanúja, hogy "nem megfelelő" végzetséggel, papírokkal végzi az illető adott munkát, igenis utána szoktak járni. És amennyiben beigazolódik a gyanú, akkor az esetek többségében elbocsátják az illetőt. Mit szólna Ön, ha egy olyan sebész műtené meg, aki nem maga írta a diplomáját? Bízna benne? Nem merülne fel Önben, hogy talán gyakorlatra sem járt be, és esetleg nem ért ahhoz amit csinálni fog Önnel. Kívánom Önnek, hogy sohase kerüljön ilyen helyzetbe, és legyen makk egészséges! De egy ilyen esetben a kórház azonnal elküldi az orvost, és ezután jön(ne) csak az egyetemmel szembeni vizsgálat... Én mégsem szeretném, hogy mondjon le SP, csak annyit, hogy ha valóban nem igaz a vád, akkor bizonyítsa be, és ha kivizsgálnák az ügyet, akkor kiderülne az igazság. Ha nincs rejtegetni való, akkor miért nem rukkol elő azonnal az ellenkező bizonyítékokkal, hogy jól lejárassa az Ön szavaival élve "ballib sajtót" a hamis vádakért? Ez nem politkai ügy, ez tudományos. Én is megszenvedtem a diplomáért...
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1871 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3299 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1040 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2092 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
498 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
471 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
447 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
409 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5556 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23