Petíció a Pesty Fekete Doboz betiltása ellen
pecaboy |
/ #22 Re: kata2012-03-24 00:46Úgy vélem, jórészt igazad van. Viszont nem (elsősorban) a sok gyerek a probléma. Hanem első körben a szüleik, a családjuk! Második körben pedig a közvetlen környezetük, szomszédaik. (A nulladik kör saját maguk, a génjeik, de ez keveset nyom a latba az első és második körhöz, a tanult viselkedéshez képest.) Ha akár egy gyereket nevel fel olyan, aki nap mint nap "lop, csal, hazudik", csak hogy egyszerű legyek, az már baj! Ha mindenki a közvetlen környezetében ilyen, akkor az még nagyobb baj. Az ilyen gyereket ki kellene emelni a családjából, környezetéből, ún. "kultúrájából", minél előbb. Például bentlakásos iskolákkal, ahogy István is mondta - találkozhatnak a szüleikkel és azok aszociális, törvényellenes normáival, de csak kéthetente egyszer! Ha csak a gyerekek születését szabályozzuk, azzal a probléma legfeljebb el lesz odázva, de nem lesz megoldva. Az pedig a "sors savanyú fintora", hogy pont azok szülik a legtöbb gyereket, akik a legkevesebbet tesznek értük. Természetesen ebben is megvan a kőkemény ráció. És, nem, ez nem Afrika, mert ott tényleg megteszik értük, amit lehet, éhségben, szomjúságban - itt, Európában viszont azzal indokolják, hogy lehetőségük sincs, mert "el vannak nyomva" a "rasszista magyarok" miatt. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1799 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3039 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2071 Létrehozva: 2023-01-05
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
670 Létrehozva: 2024-05-02
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
404 Létrehozva: 2024-05-04
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
376 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
327 Létrehozva: 2024-04-24
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49505 Létrehozva: 2024-02-07
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
275 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
228 Létrehozva: 2024-04-24
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
185 Létrehozva: 2024-04-11
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
608 Létrehozva: 2024-04-06
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
140 Létrehozva: 2024-04-26
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5545 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
133 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16