A Schmitt Pál doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért
corneled |
/ #452012-01-16 20:15Mai hír Az államfő továbbra is hallgat a plágiumváddal kapcsolatban. „Megkérjük a sajtó képviselőit, kérdésekkel ne zavarják meg az eseményt” – ezzel a mondattal fogadta a Hír24 riporterét a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik munkatársa ma délután a Sándor-Palotában. Néhány perccel később az államfő a protokollnak megfelelően átadta a kinevezési okmányt a tervezéskoordinációért felelős új államtitkárnak, Csizmadia Norbertnek, majd a gratuláció és a fotók elkészítése után visszavonult. Mindez azt jelezte, hogy Schmitt Pál továbbra sem akar megszólalni a doktori dolgozatával kapcsolatban kipattant plágiumvád ügyében. Pedig felfokozott várakozás előzte meg a ceremóniát, amely a köztársasági elnök első nyilvános szereplése volt azóta, hogy a hvg.hu a múlt héten megírta, 1992-es disszertációjának nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években papírra vetett tanulmány szövegével. Mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban téma lett a plágiumvád, amelyet az államfő hivatala ugyan visszautasított, a kormányfő szóvivője pedig „bulvárkacsának” nevezett, ám érdemben senki sem cáfolt. Az eseménysor legfrissebb fejleménye, hogy kutatók mindenre kiterjedő vizsgálatot követelnek, és petíciót fogalmaztak az MTA elnökének, a Semmelweis Egyetem rektorának és Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjének. A SOTE dékánja a múlt héten azt nyilatkozta: szerinte nincs ok azt feltételezni, hogy megalapozatlan döntést hozott a Schmitt Pál értekezését bíráló bizottság. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1868 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3173 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
938 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2091 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
494 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
470 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
424 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
398 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5551 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23