RehabCritical Mass - Egyenlőség, akadálymentesítés - Elvárjuk!
Vendég |
/ #42017-09-29 07:35Minden kormánynak ott mutatkozik meg az ereje, hogyan bánik azokkal, akik másképpen születtek vagy szerzett érintettségbe sodorta egy baleset. Tud-e ezeknek a polgároknak életminőségben segíteni, sportolást, munkát és egy megbecsülést adni számukra is, ebben mutatkozik meg minden kormány valós hozzáállása. Nem elég a Tűrt kategóriába emlegetni egy másképpen született vagy szerzett születésű honfitársunkat, és nem elég egyszer egy fotó erejéig odaállni és ezzel kipipálni, hogy láthatták a nagy politikust és érjék be ennyivel, mert ez álságos és semmi köze a valódi segítséghez ez inkább önreklámozás, PR marketing fogás a politikusok részéről, ami visszautasítandó! Ne várják meg, hogy egy kritikus tömeg legyen, ne éljenek vissza a kikönyörgött hatalmukkal, hanem teljesítsék vállalásaikat, amikor a szavazatok mennek. Mutassák meg, bizonyítsák be, hogy egy politikus is lehet ember-emberséges és nem a hatalmát kapó, visszaélő politikusmaszk mögé settenkedő arctalanná váló embertagadó. Nem fogadható el, az anyagi haszonszerzés ezen a területen, tehát ne a mondva csinált dolgoknak örültessenek olyanokat, akiket szolgálni kellene. Miniszter magyarul szolga, tehát nem véletlenül van, hogy egy miniszter nem uralja az országát hanem szolgálja azt .. . . ezen nem tudunk mi választók másképpen tenni, csak úgy, ha szembesítjük önöket ezzel. Legyenek jó szolgálói Magyarország majd 10-11% másképpen születetteknek-szerzett születetteknek és azok CIVIL segítőinek. Ehhez kívánok lelkiismeretet, szolgálatot és forrásjuttatást, teljes mellszélességgel. Mi az Esések Iskolája egy civil szervezetként szolgálunk 2003-tól, soha nem mondtunk nemet, ha segítségül hívtak minket. Esések Iskolája ötletgazdája, szakmai vezetője, Dobrotka Béla |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
2063 Létrehozva: 2024-05-02
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1885 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3523 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2099 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
521 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
494 Létrehozva: 2024-04-24
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
475 Létrehozva: 2024-05-04
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
468 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49509 Létrehozva: 2024-02-07
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
146 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
135 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
194 Létrehozva: 2024-04-01
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5569 Létrehozva: 2023-07-26
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1139 Létrehozva: 2024-03-21
Petíció Nyergesújfalu élhetőbb bolti ellátása érdekében
370 Létrehozva: 2023-07-21