Az Oktatói Hálózat petíciója
Vendég |
/ #22 Re:2015-11-29 20:28Egy több mint tíz éve a pályán levő, doktori fokozattal rendelkező egyetemi oktatónak nincs 156.000 nettója (hacsak nem lett közben docens, ami ennyi idő alatt nem valószínű, az adjunktusi bér pedig nem éri el ezt a szintet). Nem vitatom, hogy a közoktatás fontos, az ott dolgozó kollégák leterheltek, és annak sincs értelme, hogy egymással marakodjunk, amikor mindenkivel kiszúr a jelenlegi rendszer. DE, mint arra előttem már többen rámutattak, az egyetemi oktatónak nem véletlenül 2-3 nap az óraterhelése. Egyrészt ebben nincs benne az órákra való készülés, tananyagfejlesztés, javítás, adminisztráció, dolgozatok vezetése és bírálata, TDK-ra való felkészítés stb., másrészt a fennmaradó időben kellene szakirodalmat olvasnunk, cikkeket (neadjisten könyvet) írnunk, konferenciákra készülnünk, konferenciákat szerveznünk, köteteket és folyóiratokat szerkesztenünk, és még sorolhatnám. Az egyetemi és tudományos munkával simán ki tudnánk tölteni heti 40 órát, annál sokkal többet is - ha megélnénk a fizetésünkből. A keresetkiegészítés kényszere pedig hátrányosan befolyásolja a minőséget és a befektetett energiát is, és ez nem is fog változni, amíg maradnak a jelenlegi körülmények. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1651 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
2859 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2038 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
547 Létrehozva: 2024-04-29
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
504 Létrehozva: 2024-05-02
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
380 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
320 Létrehozva: 2024-04-24
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
607 Létrehozva: 2024-04-06
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49497 Létrehozva: 2024-02-07
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
274 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
262 Létrehozva: 2024-04-16
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1134 Létrehozva: 2024-03-21
Mondjunk nemet a csíki csendőrlaktanyára!
1270 Létrehozva: 2023-03-27
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
180 Létrehozva: 2024-04-11
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5541 Létrehozva: 2023-07-26
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
140 Létrehozva: 2024-04-26
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
131 Létrehozva: 2024-04-24
BRINGABARÁT VASÚTÁLLOMÁSOKAT!
1560 Létrehozva: 2024-03-04
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
184 Létrehozva: 2024-04-01