A neonáci Jobbik
Vendég |
/ #235 ezek a cigányok gyűjtenek aláírásokat a Jobbik ellen?2013-05-12 17:03A fenti cikkhez szeretnék pár fontos információval szolgálni. Bennfentesnek számítok az ügyben, ugyanis laktam én is ott, és a családom több tagja is. Hajdanán... A cikkben említett épület valamikor munkásszálló volt, így annak megfelelően egyszobás, távhős, gáz nélküli kis 26 négyzetméteres garzonok találhatóak benne. Három emeletes, emeletenként 16 lakással. Ezt a rendszerváltás után kinevezték "Fiatal Házasok Otthonának". Ebbe az épületbe költöztettek általában egygyermekes fiatal házasokat. Olyanokat, akik dolgoztak, és fenn tudták tartani a lakásokat. Nem volt ez olyan rossz környék, bár a lakások szűkösek voltak, a folyosón és az udvaron mindig rend és tisztaság volt, a házban csend, a csecsemők aludtak a lakásokban nyugodtan. Aztán történt valami. A fiatal házasok mind szépen elmenekültek, amikor az MSZP-s városvezetés az akkori lakásiroda vezetőjével, Kőhalmi Attilával karöltve elcigányosította az épületet. Kezdésnek a földszintet átalakították Családok Átmeneti Otthona nevű "szociális" intézménnyé. Ide azok kerülhettek, akik nem dolgoztak, de gyerekük volt, viszont lakásuk nem. Ingyen lakás ingyenéléssel című MSZP-s agyrém. Na vajon kik voltak a pártfogoltak? Innentől fogva az épület emeleti részeiből menekült mindenki, amerre látott. Albérletbe, szülőkhöz, ki hova látott, csak onnan el. Mindennapos volt a földszinten a duhajkodás, a verekedés, a kötözködés. Az ajtón nem lehetett kimenni úgy, hogy ne kellett volna ezeket kerülgetni. Kőhalmi "úr" és bandája pedig tudatosan az emeleti lakásokat mind ezeknek a hátrányos helyzetűeknek adta ki. Megindult az épület leamortizálódása. A Fiatal Házasok Otthonának idejében még egy csikket se mert senki eldobni, nehogy a házmester meglássa. Ez 10 éve volt. Most tele a lépcsőház csikkel, szotyolával, köpetekkel. A házmester is másik házba költözött, a szemben álló 10 emeletesbe. Ő sem bírta az ottani állapotokat, az állandó zaklatásokat. Az épületben napi szinten van jelen az erőszak, naphosszat lent a ház előtt tobzódnak ezek a mocskos munkakerülők. Biztos forrásból tudom, hogy a lakások 90%-ában óriási lakbér- és közműtartozások vannak évek óta. Mégsem tesz az önkormányzat semmit! Pedig állítólag 2 éves lakásbérleti szerződéseket kötnek. Mégsem mondja fel a jelenlegi Fidesz-féle bagázs sem egyiknek a bérleti szerződését sem. Még pár infó. Az épületben laknak - igaz, nem sokan - az életüket végigdolgozó magyar nyugdíjasok is. Ők a napjaikat bezárkózva, sötét lakásokban töltik, meghúzzák magukat. Az egyikük elmondta például a nem hiába születettek egyik rémtettét: valaki rosszul lett a lépcsőházban, és nem hívtak mentőt neki. Egy csoport körülállta, és azonnal forgatni kezdték a zsebeit, értékek és lakáskulcs után kutatva. A mentőt az egyik ott élő magyar nyugdíjas éppen látogatóban ott tartózkodó lánya hívta ki akkor. Ezek nem emberek. Ugyanígy járt egy utcával arrébb a Dr. Szabolcs Zoltán u. 1. számú épület is. Tükörsztorija a Paragvári utcainak. Ugyanúgy munkásszállónak épült, de az korábban, a '80-as évek körül lett Fiatal Házasok otthona. Nagyon jó és szép környék volt ez. Mígnem jött az MSZP. Az ide Szombathelyre épített luxusbörtön is hozta erre a mocskot. Mert amelyik itt szabadul, majd bolond lesz visszamenni az Avasra, mikor itt még ingyen lakás is van valamelyik rokonyná' a Paragváriban vagy a Dr. Szabolcsban... Remélem, a Jobbik szombathelyi szervezeténél felfigyelnek már erre, és kicsit megrázzák a semmittevő polgármesterünk lottyadt segge alatt a bársonyszéket. Mit keres ott ennyi dologtalan mocsok ekkora tartozásokkal? Kérjük vissza a lakásokat azok számára, akiknek épült! A dolgozó magyar emberek részére, akik fizetnének érte, és rendben is tartanák! Köszönettel... Egy elkeseredett olvasó További részletek: http://kuruc.info/r/20/111828/#ixzz2T6C2iHyn |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1877 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1393 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3381 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2094 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
503 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
473 Létrehozva: 2024-04-24
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
422 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5560 Létrehozva: 2023-07-26
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22