Budapest-Újszász-Szolnok vonalon ne késsenek többet a vonatok

Hozzászólások

#1

Elég sokat vonatozom, és nagyon bosszantó amikor 3.00. óra az utazási idő 1.00.óra helyett.

Ferenc Oláh (Budapest, 2021-07-17)

#3

Felháborító és gusztustalan amit a MÁV évek óta csinál, ráadásul következmények nélkül.

Piroska Petrics (Mende, 2021-07-17)

#6

Szörnyű az, hogy az alig több mint 1 h-s vonat utat mostanában két és fél 3.00 alatt teszi meg velünk a vonat, ráadásul, le szállítanak bennünket bizonyos állomásokon, majd föl szállunk egy másik járatra, ahol volt már rá példa hogy nem fogadták el az előző vonaton kezelt jegyet mondva miért nem vásárolunk másikat. Se klíma, se normális utastájékoztatás, se higiénia.

Aranka Halmi (Tápiógyörgye, 2021-07-17)

#10

Nagyné Makai Hajnalka

Hajnalka NagynéMakai (Tápiógyörgye, 2021-07-17)

#17

Érintett vagyok, és egyetértek a beadvánnyal.

Serfőző Gyula (Nagykáta, 2021-07-18)

#18

Szeretném ha végre helyre jönne minden most már!

Ildikó szabó (Ecser , 2021-07-18)

#21

Aláírom mert több órát vesz el a vasúti közlekedés abból az időből amit munka után pihenéssel kellene tölteni és embertelen körülmények között kell mind ezt megtenni.

Kovács Mária (Farmos, 2021-07-18)

#28

Aláirom mert ez már elviselhetetlen ami minden nap megy! Késés késés hátán!

Nikolett Fekete (Kóka, 2021-07-18)

#29

Minden reggel 3 vonattal indulok hamarabb, hogy ne rugjanak ki a munkahelyemről. Este pedig sose érem el az esti csatlakozást a buszomhoz így éjfélre érek haza.

Anikó Kelemen (Kóka, 2021-07-18)

#31

Felhàborító a helyzet, ès a màv a reklamàlo levelekre adott vàlaszaiban elbagatellizàlja a problèmàt.

Krisztina Kalmàr (Gyömrő, 2021-07-18)

#32

Érintett vagyok a dologban!

Henrietta Földváry (Tàpiôgyörgye, 2021-07-18)

#33

Elég volt a sok késésből!

Ignác Káldi (Szentmártonkáta , 2021-07-18)

#39

Mert ezen a vonalon járok mindennap és nem bírom a késéseket

Máté Borsos (Nagykáta, 2021-07-18)

#43

Napi szinten használom a vonatot, felháborító hogy nem lehet rá számítani! Nem lehet munkába járni, hazautazni!

Ágnes Bubán (Sülysáp , 2021-07-18)

#45

Aláírom, mert türhetetlen, hogy reggel is ha késik a vonat, pár percen múlik, hogy a trolibusz az orrunk előtt megy el. Délután mikor fáradtan megyek haza, azzon gondolkozva, mit is készítsek vacsorára a családnak, hát arra jutok, hogy semmit mert volt, hogy órákat is ültünk a vonaton, az meg már napi redszeresség, 20 perceket késik a vonat.

Henrietta Molnár (Szentmártonkáta, 2021-07-18)

#50

Mert én is ezen a vonalon utazom és szörnyű!!!

Anna Lengyel (Kóka, 2021-07-18)

#51

Volt már tapasztalatom családtagom részéről, és ha egy XXI. századi vasúti közlekedés lenne Magyarországon, akkor megoldható volna részemről is a munkahelyre bejutás autó használat nélkül.....

Andrea Gózon (Budapest, 2021-07-18)

#52

Aláírom, mert változást szeretnék.

Krisztina Koczkás (Tápiószele, 2021-07-18)

#55

Kiszámíthatatlan a közlekedés.

Zsuzsanna Tari (Sülysáp, 2021-07-18)

#59

Aláírom, mert engem is felháborít a vonatok késése, főleg a Tápiógyörgyei vonalon, s hogy mentesítő járatot se indítanak pl. buszt, hogy az emberek eljussanak a munkahelyükre.

Klaudia Krisztina Trényi (Budapest, 2021-07-18)

#60

Rengeteg időt elvesz az életemből a kritikán aluli máv közlekedés!

Beáta Horváth (Kóka, 2021-07-18)

#62

Egyetértek és àtélem én is ezeket a problémàkat napi utazàsaim soràn.

Pàlné Pribeli Szilvia (Nagykáta, 2021-07-18)

#64

Aláirom, mert embertelen feltetelek mellett kell utaznom. Tápioszecső-Budapest Keleti pu.

Mia Nyéki (Tápioság, 2021-07-18)

#67

Naponta közlekedem a Keleti-Maglódi nyaraló vonalon, immár 11 éve és türhetetlen az a fajta mérhetetlen amatôrség, hozzá nem értés és felháborîtó nem törôdömség ami jellemzi a vasutat, mindezt havi 17800fr-ért.

Laszlo Deutsch (Maglod, 2021-07-18)

#69

Minden nap ezen a vonalon utazok..Sülysáptól- Keleti pu.- ig ..
Noha korábban indulok / 04: 19.es vonat Sülyből/ de így is gyakran elkések..
Haza felé 14: 45, 14: 50.. szinte minden nap késik..a vonaton nagyon meleg van..pláne ha majd egy órát áll 2 állomás között

Richárdné Cseke (Kóka, 2021-07-18)

#72

Mert több, mint 10 éve használom a vonatot a munkahelyemre való bejutáshoz, és ez egyre nehezebb! Elkeserítő, hogy FOLYTON késnek a vonatok, MEGSZÁMLÁLHATATLAN órát vesz el így az életemből, amit NAGYON sajnálok rá!!!! Kérem, hogy juttassák el a panaszunkat az illetékeseknek!!!

Helga Boldizsárné Hajdu (Sülysáp , 2021-07-18)

#82

Aláírom, mert bosszantó hogy az ember kifizet egy vagyont a bérletre, és egy hét alatt kb egyszer van hogy időben indul. Folyamatosan késnek kimaradnak.

Anett Szántai (Szentmártonkáta, 2021-07-18)

#83

Felháborító a nagyon gyakori / az utóbbi időben szinte minden nap előforduló / járatkimaradás, késés, valamint az utastájékoztatás hiánya.

Lászlóné Drimók (Gyömrő, 2021-07-18)

#84

Felháborítónak és embertelennek tartom a MÁV utasokhoz való hozzáállását. A szolgáltatás színvonala,az utasok tájékoztatása kritikán aluli.

Tímea Gál (Tápiószele, 2021-07-18)

#88

Váróczi Lászlóné

Lászlóné Váróczi (Tapiószentmárton, 2021-07-18)

#89

Alairom, mert a mostani helyzet tarthatatlan. Rengeteg késés miatt, ami szinte mindennapos a munkahelyeink veszélyben vannak. Vagy már fel sem vesznek vidékit mert tudják mi folyik itt. A munkába vagy hazafelé utazás stressz az utasoknak, hogy ugyan mikor ragadunk két állomás között. Vagy megfagyunk, vagy megsulunk a várakozásban, ami nem fel óra, hanem több óra is lehet. Kérjük az illetékesek intézkedjenek!

Mária Pallaginé Venczel (Szentmártonkáta , 2021-07-18)

#90

Napi szinten használom munkába járáshoz a vonalat. Vagyis használnám, ha menne. De rengeteg késés van oda vissza, sokszor plusz pénzt vagyok kénytelen kidobni hogy busszal menjek, hogy megközelíthetőleg időben beérjek munkahelyemre.

Anita Horváth (Gyömrő, 2021-07-18)

#101

Mindenki ki fizeti a drága bérletet, vonal jegyet. A szolgáltatás cserébe piszkos vonatok. Nincs légkondi, és a rengetek késés. Idő amit el vesztek az emberektől!!!

Zsuzsanna Csalami (Nagykáta, 2021-07-18)

#107

Így is borzadájos hisz nics jól összehangolva a volán buszokhoz most meg már a hőségben is meg lehet főniez se az iskolásnak se a dolgozónak se sz öregnek betegnek olyan mit ha legalább 100 évet vissza fejlődtünk volna

Béláné Zalán (Tápiószele, 2021-07-18)

#108

Elkeserítő,hogy a Xl.században ilyen megbízhatatlan ,színvonal alatti legyen a vonat közlekedés az aránytalanul magas utiköltsegek fejeben.

Ágnes Holecz (Tápiószecső, 2021-07-18)

#111

Tűrhetetlen, hogy a MÁV semmit nem hajlandó tenni a megoldás érdekében. Csúcsidőben rendszeresen a 2 kocsi helyett egyet indít, amikor a 2 is megtelik. A vonatok pótlását miért nem oldják meg autóbusszal? 12éve ingázok, ez idő alatt 1 alkalommal fordult elő, hogy Maglódról pótlóbusz indult. Miért, miért, miért???

Gabriella D Nagy (Mende, 2021-07-18)

#118

Aláírom, mert ez az állapot már tarthatatlan.

Dóra Kókainé Czövek (Úri, 2021-07-18)

#122

Hosszú idő után sajnálatosan úgy kellett a fentiek miatt döntenem hogy vállalom a mindennapos autózást a plusz benzinköltséget és egyebeket hogy dolgozni tudjak járni.

Brigitta Tomka-Czubók (Maglód , 2021-07-18)

#127

30 éve ez van...

Zsolt Molnár (Tápiógyögye, 2021-07-18)

#133

Naponta ingázom a főváros és a lakhelyem között. A tömegközlekedés kiszámíthatatlan, rossz színvonalú koszos.

Gáborné Király (Úri , 2021-07-18)

#134

Egyetértek a petícióban leírtakkal, ráadásul szenvedő alanya is vagyok helyzetnek.

Gabriella Szántó (Tápiógyörgye, 2021-07-18)

#135

Felháborítóak már a MÁV "szolgáltatásai", amikért még pénzt is kérnek!

Mariann Solti (Nagykáta , 2021-07-18)

#139

Aláírom, mert Én is ezen a vonalon járok és szeretnék időben, tisztességes körülmények között haza érni. Ha nem járnak a vonatok, akkor buszjáratot sem indítanak, csak a sajtónak mondják, de a fele sem igaz. Én még egy busszal nem találkoztam.

Földi Ágnes (Mende , 2021-07-18)

#141

Aláírom, mert elviselhetetlen, hogy a kánikulában 30 percet kell várni egy vonatra, amin ráadásul az esetek nagy részében légkondicionáló sincsen. És ha ez nem lenne elég, akkor a pontos késést sem lehet tudni, idegőrlő, amikor percenként növelik a várható késést egy perccel, így az embernek fogalma sincs, hogy mit mondjon azoknak, akik várnak rá, mit csináljon, ha időpontra megy orvoshoz, dolgozni, stb. Télen hó van, nyáron meleg, ősszel pedig esik az eső, mindig van kifogás, hogy miért nem járnak menetrendszerűen a vonatok. Pedig az egyszerűbb megoldás az lenne, ha beruháznának működő "biztosítóberendezésekre", esetleg még aaz elviselhetetlen fecske vonatokat is lecserélnék légkondicionáltakra, hogy a szolgáltatás, amiért sok pénzt adunk, emberi körülményeket nyújtson.

Norbert Hegyi (Sülysáp, 2021-07-18)

#142

Felháborító, hogy órákat késik a vonat megbizhatalan a közlekedés. Mindennap kérdéses a munkába érkezésem és a hazajutásom. 12 órás műszak után.

Zsuzsanna Major (TAPIÓSZELE, 2021-07-18)

#144

Én is minden nap bejárok Budapestre dolgozni. Egyetértek mindennel, amit a petícióban leírtak. A munkahelyemre sorozatosan nem érek be időben és haza is csak 8 után érek haza a 1/4 6-os vonattal. Az állatok különb körülmények között utaznak, mint ezeken a vonatokon. A gyerekek nem érnek be a tanév során az iskolába, emberek nem érnek oda az orvoshoz időpontra. Sokan elvesztik munkahelyüket vagy fel sem veszik őket az állandó vonatkésések miatt.
Minden elavult, felújításra szorul!!!!
Ezért szeretnénk ha fordítanának pénzt ezeknek a megoldására!!!!!

Judit Hegyi (Sülysáp, 2021-07-18)

#154

Egyetértek az itt megfogalmazott gondolatokkal. Gyakran utazom magam is gyerekekkel vagy iskolai vizsgámra, orvosi vizsgálatra időpontra és állandó probléma a rendszeres késés,vonat kimaradás.

Lilla Losonczi (Farmos , 2021-07-18)

#159

Süliné Mázás Éva

Éva Süliné Mázás (Úri, 2021-07-18)

#163

Aláírom, mert valóban rengeteg bosszúságot okoznak a késések, és a 40 fokban is utálok utazni.

Hajni Olah (Úri, 2021-07-18)

#167

Aláírom mert, jogos a panasz!

Tímea Miskolcziné Dege (Tápiószele, 2021-07-18)

#168

Alairom mert maximalisan egyet értek minden szavával SAJNOS!!! Naponta ingazok en is. Es az utasok - többek között - idegrendszeret is tönkre teszik ezzel!

Rita Dege (Tápiószele , 2021-07-18)

#169

Elegem van a bizonytalan utazásokból !
A munkahelyemet ott kell hagynom mert nem nézik jó szemmel az állandó késéseket .

Andrea Benkő (Farmos, 2021-07-18)

#170

Napi szinten a 120-as vonalon utazom és felháborító ami itt történik.

Palotai Balázs (Tápiószecső, 2021-07-18)

#171

Tarthatatlan állapot,hogy 20km-re Pestről nem lehet haza jutni nap,mint nap. Ez vonatkozik munkába menet és jövet is. Sajnos nem egyedi esetről van szó, ha nem napi rendszerességgel történik!

Piroska Ftrühwirthné Tóth (Gyömrő, 2021-07-18)

#174

Nagyon elkeserítő a helyzetünk, ezért kell most összefognunk! Szeretnénk kultúráltan, pontosan, kényelmesen utazni nem állatok módjára. A sok, többszörös késés, akár a munkahelyünk elvesztésébe is kerülhet! Az embertelen környezet pedig, jogaink átgázolásához, és egészségünk veszélyeztetéséhez is vezethet.

Margo Gáspár (Kóka, 2021-07-18)

#176

Gyivák Péter

Gyivak Peter (Tápiógyörgye, 2021-07-18)

#177

a máv veszélyezteti a megélhetésem és más nem jár erre mivel a volánbusz újszilvástól vissza fórdúl

györgy Baranyai (Tápiógyörgye, 2021-07-18)

#182

Aláírom, mert 5 éve utazom vonattal rendszeresen iskolába. Naponta tapasztalom a leírtakat és néha jó lenne időben beérni az órákra, fontos vizsgákra, arról nem beszélve, hogy mellette dolgozom. Ezen felül haza is szeretnék jutni, mert amellett, hogy délután tanulnom kell még más elfoglaltságaim is vannak.

Lili Gutai (Gyömrő, 2021-07-18)

#184

Alàirom mert napi szinten én is közlekedek vele és egyetértek a levél tartalmàval!

Kàroly Miskolczi (Tàpiószele, 2021-07-18)

#188

Tele a tököm a MÁV hozzáállásával..

András Miskolczi (Sülysáp , 2021-07-18)

#191

Egyet értek az írottakkal.

Zsuzsanna Gyurcsik (Tápiógyörgye , 2021-07-18)

#192

Ecseren dolgozom, időnként Budapestre is utazom és naponta lehetetlenítik el a munkaba járást ,a tervezhető átszállást, Á ból B be jutást. A munka utani hazajutás, vásárlás, barmilyen tervezés heti több alkalommal eselytelen a vonatközlekedés miatt.

Orsolya Várnagy (Gyömrő, 2021-07-18)

#197

Elegem van belőle!!
Ezt sajnos csyk itt merik megtenni😔😔😡😡

Jànosnè Zöldi (Sülysàp, 2021-07-18)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...