Ne legyen Horthy-emléktábla a Debreceni Református Kollégiumban!

Ne legyen Horthy-emléktábla a Debreceni Református Kollégiumban!

A magyar protestantizmus és a magyar történelem legkiválóbb szellemi nagyságait kibocsátó, elévülhetetlen egyház- és kultúrtörténeti érdemeket jegyző Debreceni Református Kollégium múltjának súlyos meggyalázásra készül az iskolafenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület. Csokonai Vitéz Mihálynak, Arany Jánosnak, Ady Endrének vagy Móricz Zsigmondnak az alma mater hírnevét hirdető táblái mellett 2012. május 19-én – a Debreceni Református Kollégium Baráti Köre kezdeményezése alapján – vissza kívánja helyezni az épület egyik falára Horthy Miklós hetven évvel ezelőtt felállított, majd később eltávolított emlékjelét. A Bölcskei Gusztáv püspök liturgiai közreműködésével tervezett ünnepi alkalomhoz lásd: http://kbk.drhe.hu/?modul=fo&oldal=koszonto; http://www.licium.hu/hirek/horthy-miklos-a-kollegiumban.html

Annak ellenére, hogy Horthy Miklós életpályáját némelyek igyekeznek kedvező, sőt, kifejezetten érdemdús színben feltüntetni, a református közösségnek tudnia kell az alábbiakat:

Bárhogy vélekedik is valaki a Horthy-rendszer konszolidáltabb időszakairól, Horthy személyének a tisztelet jegyében fogant méltatása kontinuitásvállalást jelent olyan évekkel és eseményekkel is, amelyeket a "differenciált" Horthy-kép feltétlen hívei közül sem tekint senki a magáénak, aki a civilizált értékeknek is elkötelezett képviselője. Horthy emlékének ápolása kontinuitást és kontinuitásvállalást jelent például a fehérterrorral; az antiszemitizmussal és a fajelmélettel; a zsidótörvényekkel; a revizionista célok igézetében Hitlerrel kötött szövetséggel; az 1941-es előholokauszttal; a Délvidéken elkövetett tömeggyilkossággal, és nem utolsó soron az 1944. április 16-a és július 6-a közötti időszak fejleményeivel, amikor az államfő személyes döntéseivel összhangban ment végbe hazánk vidéki zsidóságának gettóba zárása és deportálása.

Őszintén reméljük, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület és annak vezetője, Bölcskei Gusztáv püspök úr, aki egyszersmind a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke is, tudatában van a volt kormányzó életútjához kapcsolódó erőteljes történelmi és társadalomlélektani szimbolizmusnak, és minden igyekezettel el kívánja kerülni egyháza és saját közösségvállalását azzal a szellemi métellyel is, amelynek rehabilitációját és népszerűsítését ma éppen a Horthy-kultuszt építő magyar újnácizmus közéletfertőző gaztevői szorgalmaznak.

Minderre tekintettel, és tudva azt, hogy a világ jobbik felében a Horthyhoz hasonló múlttal rendelkezők emlékét inkább szégyellni való gyalázatnak tartják, kérjük és fel is szólítjuk az egyházkerület felelős tényezőit, hogy még időben fontolják meg a Református Kollégium jó hírnevét semmiképpen nem szolgáló volt növendék, Horthy Miklós emléktáblájának az iskola falára történő visszahelyezését.

2012. május 7.

Bánlaky Pál szociológus

Bárdos-Féltoronyi Miklós geopolitológus

Bartha Júlia pedagógus

Boreczky Ágnes család- és nevelésszociológus

Csákó Mihály szociológus

Csillag Ferenc közoktatási szakértő

Eisen, George politológus

Faludy Judit művészettörténész

Fazekas Csaba történész

Hajdu Tibor történész

Harsányi Iván történész

Hunčík Péter pszichiáter

Iványi Gábor theológus

Kamarás István OJD szociológus

Karády Viktor történész

Karsai László történész

Knausz Imre pedagógiai kutató

Knoll Júlia gyermekgyógyász

Krausz Tamás történész

Lukács János filozófus

Lukács Péter oktatásszociológus

Majsai Tamás theológus

Mártonffy Marcell theológus

Mink Júlia jogász

Nagy Péter Tibor szociológus

Szuhay Péter antropológus

Szűgyi Jerne, pszichológus

T. Kiss Tamás kultúrakutató

Tibori Timea szociológus

Trencsényi László pedagógiai kutató

Várdy Péter filozófus

Várnai Andrásné iskolaigazgató

Vattamány Gyula vallástörténész

Vekerdy Tamás pszichológus