A választói összefogást támogató nyilatkozat

Quoted post

Választó

#2034

2012-12-18 13:56

Azok, akik a demokratikus eszmeiségű, magyar állampolgárok választói összefogása ellen agitálnak, tegyék ezt bármilyen érvekre hivatkozással is, valójában nem tesznek mást, mint a magyarság legsötétebb, legembertelenebb korszakait reprodukálni igyekvő, politikai-gazdasági kalandorok és hazardőrök számára egyengetik az érvényesülési teret, mely révén csakis a társadalmi katasztrófák felé vezethet el a magyarság útja.
Ugyanakkor, az ellentétes irányba vezető útra csak egy korrekt, elvi és erkölcsi alapokra épített, hiteles civil szervezetek és pártok által életre hívott választói összefogás bázisán lehetséges a visszatérés! Egy valódi, progresszív, és a kollektív aktivitást mozgásba hozni képes választói összefogás pedig elvezethet egy korrekt, a társadalom valódi többsége által támogatott Társadalmi Közmegegyezés létrejöttéhez is, amely révén végre kijelölhetnénk a magyarság felfelé ívelő útjának a pályáit is.
Szilárd meggyőződésem ezért az, hogy a magyar honpolgárok valós érdekei csak ez utóbbiak életre hívása által képviselhetők az elemi emberiességi mércék és deklarációk jegyében.
Én, a választói összefogást támogató, és azt propagálni igyekvő magyar választópolgár, a fentiek reményében fejezem ki egyetértésemet az Önök kezdeményezésével.
Egyszer, és mint megerősítem a hitüket abban is, hogy az együttműködés támaszai és tárgyköre tekintetében égetően nagy fontosságú az alábbi sorrendiség: (1) az elvi-erkölcsi alapvetések, (2) a garanciák rendszere, (3) a jövő Magyarországa és alkotmánya, (4) a demokrácia-visszaállítás programja, (5) a közös cselekvési programok, (6) a jelöltek személyének a közösen történő kiválasztása.

Válaszok

???

#2035 Re:

2012-12-18 17:15:06

#2034: Választó -

Örülök, hogy valaki csak ide nézett erre a fórumra. Teljesen egyetértek, meg szép Karácsonyt.

A remény, hogy közösen a jövö szebbé tehetö mindig megmarad.