Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
egy dolgozó |
#7498 A NAGY IGAZSÁG AZ, HOGY NEM LEHET SZ@RBÓL VÁRAT ÉPÍTENI !!!2012-02-01 12:16Ezt meg is értem, csak azt nem, hogy Orbán mi a fenéért támogatja a gazdagokat mindenáron. (Ez csak gyanút ébreszt és találgatásokra ad okot.) Intézkedéseik a még talpon lévő átlagembert is szegénységbe süllyesztik. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bárkit is gazdagítsunk, örüljön mindenki, ha tisztességesen meg tud élni. Az álmaink oly messze vannak a valóságtól, hogy tán még az unokáink sem fogják megérni, mi pedig járhatunk-kelhetünk egyre lehajtottabb fővel továbbra is, szerintem életünk végéig. Amit Orbán ígért, végülis mindenbe belekapott, de hogyan és így minek ?? Minden kisebb jövedelmű rosszul járt a gazdaságpolitikájukkal és a gazdagok pedig jól. No,ez nekem már magas. Nem beszélve a 11 féle adóról, amit bevezettek pofffátlanul, holott adócsökkentést ordítoztak, mint a fába szorult féreg. Ebből a 16 %-os adókulcs valósult meg, aminek a káros hatásához már kétség nem fér, mert a 300.000 Ft alatti jövedelműeket sújtja. Ennek éppen fordítva kéne lennie, mert a gazdag csak tömi külhonba a pénzét, esze ágában sincs itthon költenie, hiszen neki már megvan mindene. Mellesleg, az én életemben még olyan nem fordult elő, hogy ugyanazon munkáért, ugyanazon munkahelyen kevesebb bért kapjak -a kollégákkal együtt- a mi esetünkben 20 %-kal. Örülünk is nekijjjeee !!!!! Hajrá alcsúti-felcsúti !!! |
Válaszok
Vendég |
#7499 Re: A NAGY IGAZSÁG AZ, HOGY NEM LEHET SZ@RBÓL VÁRAT ÉPÍTENI !!!2012-02-01 12:26:43#7498: egy dolgozó - A NAGY IGAZSÁG AZ, HOGY NEM LEHET SZ@RBÓL VÁRAT ÉPÍTENI !!! Nem is Orbánról beszéltem. A bajból ő sem tud kiutat, mint ahogy az országunk 2/3-ada elhitte neki. Naná, hogy tudom, hogy gyorsan kellene nagy változás, de azt bárki könnyen beláthatja, hogy ez lehetetlen. Csak úgy billenthetjük a mérlegünket pozitív irányba, ha a még meglévő kis súlyainkat rakjuk rá, különben aztokat is elveszítjük. |
filiszteus |
#7500 Re: A NAGY IGAZSÁG AZ, HOGY NEM LEHET SZ@RBÓL VÁRAT ÉPÍTENI !!!2012-02-01 12:48:09#7498: egy dolgozó - A NAGY IGAZSÁG AZ, HOGY NEM LEHET SZ@RBÓL VÁRAT ÉPÍTENI !!! Európa sok országában van lineáris adózás. Nálunk főleg azért van létjogosultsága, mert össznépi sport már régóta az adóelkerülés. Ezért, ha az adó méltányos és megfizethető, talán sokaknak megéri, hogy befizessék, különböző adóelkerülő trükkök helyett, hogy nyugodtan alhassanak. nem állítom, hogy tökéletesen bevált az elképzelés. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3469 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1682 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1574 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
962 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
933 Létrehozva: 2025-07-04
Traff Park Visszahozása
926 Létrehozva: 2025-07-29
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
836 Létrehozva: 2025-07-03
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1889 Létrehozva: 2025-06-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
595 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
286 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
275 Létrehozva: 2025-07-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4846 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09