A Schmitt Pál doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért
Quoted post
Vendég |
#314 Re:2012-01-17 19:19Igen, a hozzászólása alapján én is azt tippeltem volna, hogy nincs semmilyen tudományos fokozata. Így nem csak az elfogultság, hanem a tapasztalat és a hozzáértés is hiányzik abból, amit ír. Ezért én is elmondom még egyszer azt, amivel már páran próbálkoztak: nem mindegy, hogy hogyan kezeljük a forrásainkat. Természetes, sőt, egyenesen elvárás egy disszertációval szemben az, hogy támaszkodjon az adott területen addig elért kutatási eredményekre. Ezt több szempontból is fontos: - a doktorjelölt bebizonyítja, hogy ismeri a saját szakterületét, tisztában van azzal, hogy ki, mikor, milyen szempontból foglalkozott a témával - így lehet elkerülni, hogy valaki feltalálja a spanyolviaszt, azaz sok munkával olyasmire jöjjön rá, amiről előtte már tizenöt könyvet publikáltak - a jelölt megmutatja, hogy képes részt venni a területén folyó tudományos vitában, állást foglal, egyetért bizonyos elméletekkel, új bizonyítékokkal támasztja alá azokat, vagy éppen cáfolja őket. Eközben saját eredményeit is elhelyezi a palettán, és jó esetben azt is meghatározza, hogy mi az, amiben újat tud mondani, vagy amit hozzá tud tenni a korábbi kutatásokhoz. Ami fontos: valamennyi esetben, amikor mások szavait, vagy akár virágnyelven átfogalmazott gondolatait használja, oldalszámra pontosan hivatkozik arra, hogy ezeket honnan vette. Összefoglalva: mások eredményeinek korrektül hivatkozott felhasználása bevett tudományos módszer. Mások szövegének jelöletlen átvétele lopás. Plágium. A jelen esetben pedig épp az ilyen vélemények a legaggasztóbbak, amelyek szerint a szakdolgozatok és doktorik nagy része felelőtlen ollózgatással jött létre. Még annyit, hogy akik kutatás alapján publikációkat írnak, azoknak általában doktorijuk is van, vagy lesz, és fordítva, akik disszertációt "állítanak össze", azok publikálják is a kutatásaikat. Ez nem két külön csoport. |
Válaszok
Vendég |
#317 Re: Re:2012-01-17 20:02:37Nos, tán az eddigi legkorrektebb írás a témában. |
Dr. Racz Andras |
#319 Re: Re:2012-01-17 20:17:27Remek osszefoglalo, koszonet erte! |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5484 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3939 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3312 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2070 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1243 Létrehozva: 2025-06-09
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
167 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
246 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
240 Létrehozva: 2025-05-16
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
744 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
76 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04