Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
ganz egal !!! |
#6573 Re: Re: : Re: Re: Re: ketyeg Orbánék órája....2012-01-05 00:35#6572: filiszteus - Re: : "tényleg nem látod a különbséget?"... Én azt a különbséget fedeztem fel, hogy az egyiknek a gyermeke és az unokája vásárolhatta meg a lakását, 40 év után hatalmas haszonnal, a másik pedig saját maga vásárolta meg 2 év után, így legalább még hatalmasabb haszonnal, mert úgye az idő pénz. Annak idején kit miért pateroltak ki, csak hallomásból tudom, nem úgy, mint azt, hogy az állami vezetők akkor is és most is kiemelt kecókat kaptak/nak, mint pl. a leköszönő Magyar Köztársaság elnökei százmilliós villalakást, ugyan nem a Váci utcában, de legalább az új Rózsadombon: a Svábhegyen. Eddig értem. -Nekem az a magas, ahogy már itt valaki utalt rá, hogy Orbán Viktor 28 évesen, gyakorlatilag "senki" létére , hogy a fenébe kaphatott az ország legkiemeltebb övezetében 136 nm-es szociális alapú tanácsi lakást, ráadásul vidékiként, amit 2 év múlva százezrekért megvett és közel 70 milláért eladott 2002-ben. Úgye az akkori törvényeket már volt szerencsém ismerni, és ez azt sértette, - ekkora kecó egy ifjúnak ??? Persze mindig voltak, vannak és lesznek ilyen adományok, annak, aki elfogadja. Arról azért tájékoztatlak, hogy mindenkit úgy pateroltak ki az 50-es években a hatalmas palotáikból, ez köztudott, csak régebben a vezető politikusok, később pedig a csókosok kapták meg, ki 1960-ban, ki 1990-ben, ki leköszönő köztársasági elnökként, libasorban öt évenként. Nyugodjál meg, helytálló a valaki által felvetett eb-kutya gondolat. MÉG, HA JOBBAN ODAFIGYELNÉK, ARRA IS RÁJÖNNÉK, HOGY A MINDÖSSZE IFJÚ DEMOKRATA ORBÁN VILLALAKÁSHOZ JUTÁSA A VÁCI STR-BAN CINKESEBB VOLT A DEMOKRÁCIA KÜSZÖBÉN, MINT APRÓ ANTAL 3 GYERMEKES VEZETŐ POLITIKUS BEKÖLTÖZTETÉSE EGY RÓZSADOMBI VILLÁBA ANNO??? Tudod, minden kor más, megvan a maga szépsége és szépséghibája, de a protekció az töretlen és örökéletű. Így szerezte meg Vitya az első százmillióját senkiként, Toncsi és a köztársasági elnök úrak pedig valakiként, - gyakorlatilag nekik még járt is a funkciójuk révén, -legalábbis, ha az egyiknek igen, akkor a másiknak miért nem ??? EZEN LEHETNE VITATKOZNI, CSAK NEM ÉRDEMES !!! Üdv. |
Válaszok
Viktor, honnan volt az első guriga ??? Vendég |
#6574 : Re: Re: Re: ketyeg Orbánék órája....2012-01-05 02:15:51#6573: ganz egal !!! - Re: Orbán sem különb a Deákné vásznánál... Orbán kéglihez jutása nem hasonlítható Apró Antaléhoz, hiszen Orbán, amikor megkapta a Váci utcai lakást, egy huszonéves senki volt, aki akkor bontogatta szárnyait, ezért f@sz sem járt volna, nemhogy palota. Apró Antal már régi motoros politikus volt, miniszter, KB tag, országgyűlés elnöke stb. és 3 gyerekes családapa. Az a különbség, hogy az egyik 50 évvel ezelőtt, állami vezető, sokgyerekesként, a másik pedig fiatal demokrataként kapta ugyanazt. Ki az a vakvarjú, aki ezt nem látja, nem kell elvakultan kezelni Orbán ügyleteit, tőle is csak azt ne kérdezzétek, hogy az első milliót honnan vakarta elő, pl. azt, amiből megvette egyösszegben a Váci u-i kérót valami 500 ezer feletti összegért. Hunnan vót ??? Akkoriban járta ki a sulit, nem kereshette ennek a felét sem meg, mert ismerjük az akkori havi tízezer Ft-os fizetéseket, amiből élni is kell, lakásrezsi, kocsi, oszt ennyi. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
901 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
284 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
263 Létrehozva: 2025-07-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
591 Létrehozva: 2025-07-22
‘Kuss’nál kuss!
1571 Létrehozva: 2025-07-01
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
160 Létrehozva: 2025-07-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1678 Létrehozva: 2025-07-18
A kassai magyar oktatás jövője
928 Létrehozva: 2025-07-04
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
144 Létrehozva: 2025-07-20
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
960 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
53 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1887 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4844 Létrehozva: 2025-06-09
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
55 Létrehozva: 2025-05-14
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
26 Létrehozva: 2025-07-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Máriaudvar Területfejlesztés
25 Létrehozva: 2025-07-26
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Fecsi csocso
15 Létrehozva: 2025-07-28