Közalkalmazotti bértábla
Quoted post
Vendég |
#4002016-10-28 09:13A tegnapi nap folyamán, mint iskolai gazdasági ügyintéző (technikai dolgozó), betekintést nyertem a következő évi költségvetésbe. Csak ellenőrzés céljából küldte át a tankerület. Ebben azt láttam, de lehet, hogy eddig csak én voltam tudatlan, a követkző évre beharangozott 7+3 %-os emelést, csak az iskolatitikár és a pedagógiai asszisztens kapja. A technikai dolgozók nem. Mi eddig úgy tudtuk, hogy nem csak a pedagógiai munkát közvetlenül segítők kapják, hanem minden olyan dolgozó az iskolában (közalkalmazott), aki nem pedagógiai végzettséggel rendelkezik. Ti, hogy tudjátok? |
Válaszok
Vendég |
#401 Re:2016-10-30 18:48:21nincs róla még törvény, úgy trükköznek ahogy akarnak. Mindig belengetnek valamit, és ahhoz képest egy kisebb kör kapja csak meg. És akkor elkezdenek irigykedni, meg zúgolódni egymásra ezek a csoportok. /akik kaptak és akik nem/ Ez a felszalámizás technika. Az első munkavállalói csopor aki belement ebbe a kormányzati játékba, a tanárok voltak. És a szomorú, hogy csak egy szakszervezeti vezető látta előre a felszalámizás taktitikát. Most már mindegyik látja. Fejlett országokban a szakszervezetek még a kezdet kezdetén eltiporták ezen kormányzati törekvéseket. Sokkal keményebben kell fellépni és akár egy 15-20 napos sztrájktól sem kell elzárkózni. |
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4754 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2651 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1764 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1604 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2469 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
968 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
700 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
457 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
410 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
295 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
262 Létrehozva: 2025-06-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3446 Létrehozva: 2025-06-06
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
299 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19