DKV vízivás engedélyezése
Quoted post
DERKE |
#3 DERKE Cikk2016-04-27 09:40Korábbi cikkünk a témával kapcsolatban: Szeretnénk, ha járművön ivással és étkezéssel kapcsolatban a napokban fellángolt vitának lenne eredménye és azt mondhassuk, hogy egy olyan párbeszéd részesei vagyunk, amely minden érintett fél számára kedvező megoldást hoz. Ennek reményében összefoglaljuk az álláspontunkat, amit kiegészítve, korrigálva a ti véleményeitekkel eljuttatunk az illetékeseknek. Ha a cikk tartalmával és az utolsó bekezdésben leírt megoldással egyetértesz jelezd lájkal, vagy oszd meg velünk bármilyen formájában, ha eltér a véleményed. Az ugye már több hónapos történet és azóta is sokakat kellemetlen meglepetésként ér, hogy a DKV gyakran pótdíjat szab ki azokra az utasokra, aki a járművön esznek vagy isznak. A hatályos szabályozás szerint ennek a jogalapja az, hogy az utas megszegi az utazási feltételeket. Az egyik és legfontosabb dolog, hogy a pótdíjazás nem vezet célra, mivel ez az, ami nagyon kiverte a biztosítékot, ahogy tavaly Miskolcon is. Felesleges konfliktusforrás, amire nagyobb figyelmet kell fordítani, mert egyáltalán nem tesz jót a DKV egyébként sem jó megítélésének. A jelenlegi szabályozással az a baj, hogy a gyakorlatban egyik fél sem tartja be, illetve nem is tudja betartani. A gyakorlatban csak azt pótdíjazzák, aki nem mutat nagyobb ellenállást, vagy nem hivatkozik diabéteszre, terhességre, vagy krónikus kiszáradásra. Az is előfordult, hogy valakitől utólag kértek orvosi papírokat. Nem orvosok dolgoznak a szolgáltató ügyfélszolgálatán, hogy utólag el tudják dönteni, mennyire volt szüksége az utasnak ott abban az élethelyzetben vízre, vagy életmentő szénhidrátra. Tehát van egy olyan szabály, amit maga a szolgáltató sem tud maradéktalanul betartani. A méltányosság gyakorlása, vagy hogy mikor kivételeznek egyáltalán nincs benne az üzletszabályzatban, tehát nagyjából szimpátia alapján lehet eldönteni, hogy behajtják-e a háromezret vagy sem. Ráadásul az egész procedúra ilyen formán felesleges adminisztráció. A jelenlegi gyakorlattal nem azok vannak büntetve, akik szemetelnek, kárt okoznak, hanem leginkább azok, aki nem, mert becsületből nyel még egyet az utas az utolsó falat után és kifizeti. Véleményünk szerint egyáltalán nem kellene szabályozni ezt. Máshol sincs igazán. Az üzletszabályzat egyébként is tartalmazza, hogy az az utas, aki utastársai ruházatát vagy az utasok poggyászát beszennyezi, vagy a többi utast magatartásával zavarja kizárható az utazásból. Ez nem elég? Ha valaki méretes gyorsétteremszagú csöpögős hamburgerrel szál fel, az vagy elteszi, vagy szívbaj nélkül le lehet szállítani. Arra pedig minimális az esély, hogy aki flakonból iszik, vagy bekap két kekszet azzal kárt okoz, vagy tömegesen zavarná az utasokat. Életszerűtlen, túlexponált szabályokkal nem lehet népet nevelni. Ezen a korszakon már túl vagyunk. Nem arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy valami tilos, hanem hogy miért tilos. Az okokra és a következményekre felhívni a figyelmet. (Erre nagyon jó példa ez a bécsi videó, amit német nyelvtudás nélkül is meg lehet érteni). Ugye barátságosabban hangzik az, hogy kérjük utastársaikra és a járművek tisztaságára való tekintettel mellőzzék az étel és ital fogyasztását utazás közben!? Évekkel ezelőtt az egy darab "köpködni és dohányozni tilos" táblán kívül nem volt sokkal hatékonyabb eszköz tájékoztatásra, de ma már rengeteg eredményesebb és nem utolsó sorban barátságosabb módszerek állnak rendelkezésre, amit nem kell különösebben bizonygatni. Az utasok előzetes tájékoztatására sokkal több eszköz és lehetőség áll rendelkezésre. Ez sokkal több fizető utast és bevételt hoz, mint amit ilyen formán pótdíjakból be lehet szedni. Számunkra az is megnyugtató megoldás lenne, ha úgy szólna a szabály, hogy visszazárható üvegből, flakonból lehet inni. Ez a szolgáltató számára hátrányt nem jelentene és az utasok is elfogadóbbak lennének egy olyan szabály iránt, amit ők is és a szolgáltató is be tud tartani. Debreceni Regionális Közlekedési Egesület 2016. január 29. |
Válaszok
Vendég |
#4 Re: DERKE Cikk2016-04-27 10:01:58Mennyi a menetideje a leghosszabb útvonalú járatnak végállomástól végállomásig? Ennyi idő alatt szomjan, vagy éhen lehet halni? Egy mozgó járművön enni és inni balesetveszélyes, valószínűleg ezért tilos. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4700 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2448 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1399 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
813 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
692 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
A kassai magyar oktatás jövője
445 Létrehozva: 2025-07-04
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
314 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
113 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15