Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
Mindhalálig Gyurcsány |
#3402 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:2011-10-02 18:36#3401: Azért is Gyurcsány Ferenc - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Annyira egyformán gondolkodunk, hogy úgy érzem, ismerlek. Remélem, egyre több embert fogok hasonlóan közel érezni magamhoz. Én Budapestről 5 évvel ezelőtt leköltöztem vidékre, nem utolsó szorban azért, mert a sok mocskot, ami akkor már évek óta zajlott a fővárosban, egyre nehezebben tűrtem. Az ilyen mocskosszájú komcsizókat egyszerűen nem bírtam már tolerálni, nem bírtam szó nélkül elmenni az ilyen dolgok mellett. A párom fogott sokszor vissza, mindig azt mondta, hogy egyszer megveretem magam. Lejöttünk vidékre, élveztük a nyugdíjas éveket és ő a tavasszal elment egy pillanat alatt. Elvitte az infarktus. Ezt én leírtam egy nyuggerező ífjúnak, gondoltam, hátha kicsit gondolkodóba esik, de annyi volt a reakciója, hogy reméli, hamarosan követem. Nem szerzem meg neki az örömöt, van 4 unokám, még szeretném látni őket felnőni, szeretném látni, hogy megjavul a világ, hogy gyermekeinknek, unokáinknak jobb jövője lesz, mint ami most van. Ehhez pedig az kell, hogy: Mindhalálig, de legalábbis minél előbb GYURCSÁNY |
Válaszok
Azért is Gyurcsány Ferenc |
#3403 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:2011-10-02 18:50:13#3402: Mindhalálig Gyurcsány - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Egyenlőre ebben maradunk és mi megyünk az ügyészség elé, hátha még az ötödik x-szel , amelyben vagyok, sok x-et húzok a baloldal mellé. Amit a pároddal kapcs. írtál, elképesztő, részvétem, és arról az ifjúról pedig szakadjon le a narancsbőr. |
Salahaddin |
#3454 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:2011-10-03 21:38:19#3402: Mindhalálig Gyurcsány - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Szintén részvétem a felesége halála miatt! Tudható, hogy ki volt ez a "nyuggerező" FIDESZ f***szhuszár? Megkeresném ugyanis a Facebook-on. Önnek jó egészséget kívánok, és jó unokázást! Egy (már) 44 éves korban lévő férfi. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
929 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
286 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
277 Létrehozva: 2025-07-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
596 Létrehozva: 2025-07-22
‘Kuss’nál kuss!
1577 Létrehozva: 2025-07-01
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
169 Létrehozva: 2025-07-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1684 Létrehozva: 2025-07-18
A kassai magyar oktatás jövője
933 Létrehozva: 2025-07-04
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
148 Létrehozva: 2025-07-20
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
963 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
53 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1889 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4846 Létrehozva: 2025-06-09
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
56 Létrehozva: 2025-05-14
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
27 Létrehozva: 2025-07-30
Nem kérünk Nagymarosra szállodahajókat!
26 Létrehozva: 2025-08-01
Máriaudvar Területfejlesztés
25 Létrehozva: 2025-07-26
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
VargaD koncert
15 Létrehozva: 2025-07-29