Az Oktatói Hálózat petíciója
Quoted post
Antiutópista |
#52 Re: Ez nem politika!2015-11-30 19:10#51: Herakles - Ez nem politika! 1) ha az ég leszakad, akkor is politikai kérdés marad. Az Oktatói Hálózat, jelen petíció gazdája, mint érdekvédő szervezet pontosan a kormány agressziója elleni védekezésül jött létre. A másik oldalon, a kormány oldalán ott van a blaszfémikus elnevezésű kör, - szegény Batthyány! - jobbosoknak oda. Ugyanis aki oda tart, az eleve eldobta az önálló véleményre való jogát, tessék csak ott várni és kuncsorogni, amíg Orbán majd úgy gondolja. (A jobboldal lehet "szélsőséges", de nem lehet "radikális", mert az mást jelent. Aki nem analfabéta, ezt tudnia kellene.) 2) a "filozófus-ügyben" és az akadémiai és egyéb helyekről az oktatók erőszakos és igaztalan kiszórására, valamint az ő helyük érdemtelen elbitorlására várva jó volt, hm, jobboldalikám?! Most bezzeg idetolakszik, többek között azokhoz, akik munkával szerezték a helyüket, nem elődeik erőszakolt eltávolításával? Kunyerálja a júdáspénzt Orbántól! 3) miféle egységesség ott, ahol a jobboldaliak legtöbbje most is inkább hallgat, mert köti a kormányhűség, vagy éppen csak provokálni jön ide? Vagy épp mások helyének megüresítésére vár! A jobboldal csak egye meg, amit főzött, a többiek legalább joggal állnak ki magukért! |
Válaszok
PE, egy kezdeményező |
#54 Re: Re: Ez nem politika!2015-11-30 19:29:20#52: Antiutópista - Re: Ez nem politika! Kérlek fogjad magad vissza, ne személyeket, hanem véleményeket kritizálj. Politikai meggyőződéstől függetlenül lehet, sőt kellene pártolni az oktatás ügyét jobbról is, balról is. Legalább ebben közmegegyezésre kellene törekednünk. Ezt a hangnemet ártalmasnak tartom, Antiutópista. |
Vendég |
#56 Re: Re: Ez nem politika!2015-11-30 20:03:39#52: Antiutópista - Re: Ez nem politika! Márpedig én is azt gondolom, hogy ki kellene ebből hagyni a politikát és az egymásramutogatást, és nem kellene júdásozással elhajtani azt, aki az adott kérdésről ugyanazt gondolja, mint te vagy én. Egyetértek Heraklesszel abban, hogy kár lenne, ha valaki emiatt nem írná alá a petíciót. Megosztottság, gyűlölködés enélkül is van épp elég. Számomra itt nem az a legfontosabb, hogy kit hibáztathatok a kialakult helyzetért, hanem hogy megoldás szülessen. A nézetkülönbségeinket meg kitárgyalhatjuk máshol, más fórumokon. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
32303 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
1901 Létrehozva: 2025-09-08
Támogató levél a Bem Moziért
1701 Létrehozva: 2025-09-12
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
1210 Létrehozva: 2025-09-05
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
956 Létrehozva: 2025-07-31
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
706 Létrehozva: 2025-09-05
Börtönbe az állatkínzókkal !
187 Létrehozva: 2025-09-07
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
535 Létrehozva: 2025-09-06
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
291 Létrehozva: 2025-09-03
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
108 Létrehozva: 2025-08-26
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
430 Létrehozva: 2025-08-27
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
123 Létrehozva: 2025-09-01
Petíció a mogyoróallergiás kisfiú ügyében elítélt pedagógusért
72 Létrehozva: 2025-09-11
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
759 Létrehozva: 2025-07-22
2. Pamkutya koncert
58 Létrehozva: 2025-09-11
Nem kérünk újabb Nemzeti Konzultációt!
57 Létrehozva: 2025-09-08
Dzsúdló konci Puskás 2026-ban
40 Létrehozva: 2025-09-13
Pamkutya küzdőtér alsó korhatár.
40 Létrehozva: 2025-09-10
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
59 Létrehozva: 2025-09-05
A FIUMEI ÚTI FELÜLJÁRÓ FIUMEI ÚT 1-5 ELŐTTI FEDETT TERÜLETÉNEK LEZÁRÁSA
34 Létrehozva: 2025-09-09